Jingle Bell Bal...

8. Fejezet

  Ha, nem szólna a zene akkor még a légy zümmögését is hallani lehetne. Az arcom lángba borul, a szememet lesütöm és elmondok mindent. Közben Taylort szólítják, aki máris a színpadon terem. Harry csillogó szemmel néz utána.

- Bocs, ha ezzel elrontottam az estét. - szólok végül. Legalább tisztázom magamat, és ha Chris jelenetet rendezne vagy piszkálódna, már tudják az igazságot.

- Semmi gond, jobb hogy elmondtad. - mosolyog rám Liam.

- Mutasd meg ki az és én lefejelem. - bátorodik fel Louis. Úgy látszik, így mutatja, ki ha törődik valakivel. Ő egy nagy testvérre emlékeztet.

- Én meg arcon csapom egy virslivel. - ajánlkozik Niall. Kicsit furcsának találom, mert nem mindennapi a fenyegetése, de azért nevetek rajta.

- Köszönöm rendesek vagytok. Remélem nem lesz rá szükség. - nagyon örülök, hogy így kiállnak mellettem. Ez alatt Tay befejezi a We are never getting back together-t és Harryvel együtt hozzánk sétál.

- Úristen mi jövünk! - kezd el sikongatni egyszerre Jesy, Jade, Leigh-Anne és Perrie. Az utóbbi gyors puszit nyom Zayn arcára, aztán a Little Mix berobban a színpadra. A Wings-t és a DNA-t adják elő.

- Csodásak voltatok! - gratulálok nekik. Perrie mindenkit megölel kivéve Carlyt. Vele csak kezet fog. Azt sem túl szívesen. Azt hiszem, nem szimpatizálnak.

- 5 fiú, 1 irány... következzék az One Direction! - mondja egy mély férfihang. Ahogy a fiúk színpadra lépnek a tömeg őrjöngeni kezd mintha legalábbis az apokalipszis jött volna el. A What makes you beautifult éneklik, ami szó szerint megrengeti a színpadot. Hihetetlen az a szeretet, amit a közönség átad. Őrjöngenek.

- Lehetek veled őszinte? - szinte a semmiből terem mellettem Taylor.

- Őőő... aha.

- Fogynod kéne és szerintem a barátnőd sokkal jobban illene az ír fiúhoz mert olyan szép és modell alkat. - először is igaza van mert Carly gyönyörű. Másodszor meg eldurran az agyam. Ma mindenki azzal fog piszkálni hogy illek Niallhöz? Fogalmam sincs mi ütött az emberekbe.

- Először is: Mi van? Másodszor: miért van az, hogy én próbálok kedves lenni veled te viszont nem, és mindig feldühítesz. Csak annyit szeretnék, hogy egy teljes napig ne szólj le. Akkor akár barátok is lehetnénk. - a körülményekhez képest eléggé nyugodt a hangom. Carly tényleg csodaszép lány, divatosan öltözködik és az utcán mindig megfordulnak utána, de úgy érzem Taylor az őszinteségével megsért engem. Dühös és szomorú gondolatok váltakoznak a fejemben. Miért nem lehetünk barátok? Nem akarok vele állandóan harcolni. - Csak őszinte vagyok. - rámosolygok, de ő faképnél hagy és kiviharzik a hátsó ajtón. Az egész helyzet érthetetlen. Én magam is teljesen össze vagyok zavarodva. Amíg a fiúk a Live while we’re youngot éneklik, a tömeg szinte extázisba esik. Sikítoznak, fényképeznek, puszit küldenek, mert elérkezik a Kiss you ideje. Rajtam meg eluralkodik a bűntudat.

Megkérdezem Carlyt, eljön-e velem megbékíteni Taylort. Bólint. Ő mindeddig csendesen állt és az eseményeket figyelte. Nagyon rendes. Nála jobb barátot el sem tudnék képzelni.

  Kilépünk a hidegbe. A hópelyhek is szállingózni kezdenek. Megpillantom a szőke lányt, ahogy egy 14 és egy 17 év körüli lánnyal veszekszik. Directionerekkel akik nem jutottak be a koncertre. Azok a lányok igazán nem tehetnek semmiről. Nálam most szakad el a cérna. Igaz hogy békülni jöttem, de ezt már nem hagyatom annyiban. Eljött az a pillanat mikor Taylornak rontok.

    A magas sarkú cipőim kopognak a fagyott aszfalton. Majd megfagyok, de csak megyek tovább. Csatába induló amazonnak érzem magam. Közvetlenül mögötte állok meg felfegyverkezve csípős megjegyzéseimmel.

-... Úgyhogy nagyon szépen megkérnélek titeket, hogy hagyjatok békén engem is és Harryt is. KÖSZÖNÖM! - mondja kimérten, dühösen.. Ezt megelőző szavairól sütött a lenézés. Még nekem is fájna ez a hangnem.

- Mit csinálsz? - kérdezem hűvösen. Ő felém fordul. Angyalként néz ki mert aranyló szőke haja mintha enyhe fénnyel burkolná be a fejét. Hibátlan bőre és karakteres arca van. Fehér ruhája tökéletesen illik karcsú alakjára. Már csak a glória hiányzik.

- Elmondom nekik a véleményemet és azt, hogy ne zaklassanak - válaszol. A drága kicsit fent hordja az orrát.

- Megéri? Komolyan? Elhiszem, hogy néha te is kikészülsz, hiszen senki sem tökéletes, de nagyon szépen kérlek: ne rajtuk töltsd ki a dühödet. Nem szolgáltak rá, ők csak rajongók. Jó, lehet, hogy néha elvetik a sulykot, de az egy híres ember dolga: szeretni őket akármilyenek is és megbocsátani nekik. - ezzel be is fejezem a mondandómat. A lányok hálásan néznek rám. Mosolyognak. Taylornak csillog a szeme és most nem a csillámos szem festéktől. Lehajtja a fejét és síri hangon beszél.

- Mindent elronthatsz...én pedig nem tehetek mást. Ő mondta, hogy tönkre tesz, ha nem engedelmeskedek... - mintha pillanatnyi elmezavarral küzdene. Nem értem. Miről beszél? Mit ronthatok el? Aztán a tekintete kitisztul. Rám és a lányokra néz. A régi jámborság visszaköltözik a tekintetébe. - Rettentően sajnálom, csak tudjátok...eléggé feszült vagyok mostanában...bizonyos dolgok miatt. Az életem nem egyszerű és ettől néha kiborulok. Meg tudtok nekem bocsátani? Nem akartam rátok támadni.

  A lányok együtt érzően bólogatnak. Én pedig hirtelen felindulásból megölelem Taylort. Fogalmam sincs, miért teszem, csak érzem, hogy ez a helyes. Talán régóta vágyom rá hogy észhez térjen.

- Most inkább visszamegyek. - szól halkan a szőke lány. Szép csendben becsukja maga mögött az ajtót.

***Taylor Swift szemszöge***

- Akkor majd gyere, ha kész vagy. - szól Eleanor és kimegy.

- Oké. - a hangom visszhangzik az üres öltözőben. Akció indul: találnom kell valamit, amivel megzavarom Hannát és akkor elfelejtkezik Niallről. Tudom csúnya dolog, de a táskájában kutatok.

- Ahha. - a telefonját tartom a kezemben. Kioldom a billentyűzárat: telefonszámok, zenék, videók...képek. Az egyiken egy sötétbarna hajú lány csókolózik Chris Webberrel. Ki ez a lány? Tovább kutakodok és egy perc alatt kiderítem: valami deszkás csapatkapitány barátnője.

  Gondolkozok: ha ezt a képet elküldeném a kapitánynak, valószínűleg nem örülne neki, hogy mással látja a nőjét. És Hanna észvesztve rohanna, hogy segítsen neki kilábalni a depresszióból, közben pedig kiderülne, hogy „Ő” küldte a képet.

    A bűntudat már most is mardossa a szívem. Meg kell tennem, úgyhogy remegő ujjakkal, sírás közeli állapotban megnyomom a Küldés gombot.

- Minden rendben? Mindjárt te jössz. Gyere. - szól Harry az ajtóból. Legalább ő még velem van. Odamegyek, hozzá majd hosszasan megölelem. Együtt lépünk ki a Jingle Bell Bal forgatagába.

*** Hanna szemszöge***

- Menjünk mi is. - mondom. - Teljesen átfagytam. Meghallom hogy alányok a nevem iránt érdeklődnek. Elmondom.

- Csinálsz velünk egy fényképet? - kérdezik a directionerek.

- Hát persze. - sóhajtok. A leheletem kis pára felhő képében száll fel. Megcsináljuk, a képet majd bemegyünk. Az öltözőben már mindenki ott van: One Direction, Little Mix, Danielle és Eleanor. Felveszem a kabátom és rátapadok egy radiátorra Carlyval.A fűtötest felmelegíti a hidegtől bizsergő testrészeimet. Mennyei érzés.

- Hol voltatok, hogy ennyire fáztok? - kérdezi Jade.

- Friss levegőt szívtunk. - nem kell tudniuk az incidensről.

- Ahha. - válaszol. Még beszélgetnénk tovább is, de ezt hallom.

- Hé, Hanna, dobom, kapd el! - a hang felé fordulok. Louis egy termoszt hajít felém, amit természetesen nem kapok el. A fejemen koppant kemény fém.

- Aúúú. - a fejemet tapogatom. Ebből óriási púp lesz. Az One Direction két tagjától már szereztem egy sérülést. Maradt három.

- Bocsánat! - rohan felém a tettes. Egy vajazó kést fog a kezébe.

- Úristen! Mit csinálsz? Nehogy közelebb hozd, inkább beszéljük meg! - kiáltok rémülten. Erre mindenki kinevet. Kösz.

- Csak hogy lenyomja a púpot. - Louis és a fejemnek nyomja a hideg kést. Jobb, egy kicsit.

Még egy ideig beszélgetünk aztán Liam megszólal. Intelme az hogy lassan indulnunk kéne mert holnap hosszú nap vár ránk. A többiek egyetértően bólogatnak és kezdenek kifelé szállingózni. Cipősarkak kopognak, kabátok suhognak. Már csak ketten vagyunk az öltözőben. Én még mindig a radiátort ölelem mintha az életem múlna rajta.

- Elviszlek oké? Kint várlak. - mondja Niall és becsukja az ajtót.

    Szedelőzködni kezdek. Az elmaradhatatlan deszka is a kezemben van (hát persze hogy elhoztam). Kint körülnézek. A parkolóban elég sok autó van, de azt, amelyiket keresem, sehol sem látom. Carly is eltűnt. Tíz perce várok. Jobbra-balra nézek, de sehol senki. Fogom magam, és akármilyen hűvös van, deszkával indulok neki az útnak. Már majdnem teljesen átérek a parkolón mikor két fényszóró világít rám. az életem legfontosabb képei leperegnek a szemem előtt. Már várom a hideg, fagyos ujjú megváltó halált. Hogy fülembe suttogja elmúlásom előtti utolsó szavai. Azt hogy elgázoljanak de ez nem történik meg. Egy autó lelök a deszkámról. A földön fekszek.

- Végre megvagy. Ugye nem esett semmi bajod? - kérdezi Niall halálra vált arccal.

- Jól vagyok, de ha legközelebb el akarsz ütni, akkor előtte, szólj. - feltápászkodok. Az anyós ülésre ülök. Hazafelé végig beszéljük az utat.

- Aztán kiköptem a csibefalatokat, de nem haragudott. Sőt mintha örült volna. - meséli az ír srác. Érdekes vacsora lehetett. - Bekísérlek.

- Nincs is olyan messze.

- Nem baj. - válaszol. Kiszállunk, és néma csöndben lépkedünk az ajtó felé.

- Köszönöm, hogy meghívtál. Hihetetlenül jó este volt. - mosolygok rá. Ő is rám villantja fogsorát.

- Szerintem is. - szól Niall. Az arca pedig egyre csak közeledik az enyémhez de.. Itt jön, a pillanat mikor fogalmam sincs, mit tegyek.