No clouds in my storms

Hello Olvasók,

A múlt héten abból álltak a napjaim hogy reggel felkelek, iskolába megyek, hazajövök olvasok vagy írok aztán kidőlök és elalszom tehát van rá okom amiért egy kis szünetet tartottam.Bocsi, bocsi és még egyszer bocsi. Elég hosszú idő után hozom az új részt de remélem tetszeni fog. :)

Ölel: 
Jesy

11. Fejezet

- Ha ezt a vonalat behúzzuk, keletkezik egy derékszögű háromszög. - darálja a tanár a tananyagot. Olyan unalmasan beszél, hogy elálmosodom tőle.

A tegnapi deszkázástól minden izmom sajog. Mikor kicsöngetnek, egy öregember lassúságával tápászkodok fel.

- A házi feladatot a tankönyv 94. oldalán találjátok. - kiált utánunk a tanár, de az osztály 90% már rég elhagyta a termet. A lépcsőn lépkedek, lefelé mikor a telefonom megszólal. Zayn az.

Hangom visszhangzik a viszonylag üres folyosón ahogy beleszólok a telefonba.

- Csak azért hívlak, mert Perrienek ma kiveszik a manduláját. Szóval, ha akarsz, bemehetsz hozzá. Mi is megyünk holnap.

- Óóó. Holnap versenyem lesz, de szerdán mindenképpen bemegyek.

- Aznap jön haza. - mondja Zayn. Francba!

- Akkor elmegyek vele kávézni vagy valami. - motyogom.

- Rendben. Most mennem kell. Louis hagyjál már! Nem fogom megnyalni Liam arcát! Na, szia. - köszön és megszakítja a vonalat, én eddig a deszkámra pattanva a pálya felé száguldok. Már majdnem odaérek, mikor megpillantom az exem. Ugyanaz a póló van, rajta, mint akkor. Megrohannak a nyár emlékei:

*Visszaemlékezés*

2011. június. 11.

A nap mikor Gerrett West elment

  Kilépek a napsütötte iskolaudvarra. Lányokat látok csoportosulni az egyik padnál. Elindulok, feléjük mert tudom, hogy ott van. Mikor megpillant, megszólal:

- Jól van. Na csá, léptem. - az egyik vörös hajú lány még javában beszél hozzá, de ő felpattan a padról. A karjaiba zár. Mire kibontakozunk az ölelésből a lányok csalódottan szétszélednek. A suliban ő áll a top tízes lista elején. Sokan szeretnének vele járni mégis engem választott. Kéz a kézben indulunk el. Egészen a kereszteződésig így megyünk, onnantól deszkával folytatjuk az utat. Megérkezünk a pályára.

- Hello Pinky! - köszön Ed, a rózsaszín tincseimre utalva.

  Üdvözlöm őket. Ed éppen egy kickflipet csinál, Emily az új tag meg egy ollie-t, Adam Cherylnek tart kiselőadást a „rágózás deszkázás közben” veszélyeiről, Michael telefonon szakít az egyik barátnőjével pedig vagy ezerszer elmagyaráztam neki hogy mekkora bunkóság.

- Bocs édesem ez nem fog működni... - magyaráz a telefonba. A szememet forgatva haladok el mellette. Nem egy pofont kapott már ezért a volt barátnőitől.

Gerrett ugat egyet. Továbbmennék, de egyszeriben azt veszem észre, hogy valaki leterít a földre. Gerrett. A fejembe nyilall a fájdalom.

- Normális vagy ember? - csattan fel Chris közben felsegít. Leporolom magam. Épp indulna, hogy lerendezze a dolgokat.

- Nyugi, semmi bajom. Nem kell a cirkusz. - visszarántom. Már mindenki minket figyel. Kezd kellemetlenné válni. Chris kissé hirtelen haragú.

- És ha komolyan megsérültél volna, - a „bűnöshöz” intézi szavait.

- Na, jó. Azért ne dramatizáld túl. - a szemébe nézek. Gerrett bocsánatot kér (de amúgy is megette volna) ettől kicsit megenyhül, dühösen fújtatva otthagyja.

    Már vagy egy órája próbál Ed megtanítani a heelflipre, sikertelenül.

- Azt a lábad ne oda tedd, különben akkorát borulsz, hogy öröm lesz nézni. - már a fejét fogja a bénázásomtól. Ekkor Abby lépked keresztül a pályán. Egyik kezében kosárral, a másikban tálcával.

- El is felejtettem a Piknik Pénteket. - csapok a homlokomra. Abby Adam szájára egy csókot, a kezébe egy tálcát nyom. Ha ráérnek, együtt sütnek-főznek és elhozzák nekünk az ételt és csapunk egy pikniket.

- Kajaaa! - ezt a szót kántálva rohannak a szendvicsek, sütik felé a McAdan testvérek a többiekkel együtt.

Leülünk, eszünk, sztorizgatunk. Imádok a deszkásokkal lenni, ők a második nem hivatalos családom. Ennek okai vannak: befogadtak mikor barátokra volt szükségem, együtt sírtunk vagy nevettünk a bennfentes poénokon. Ez az érzés semmi máshoz nem hasonlítható.

A lágy nyári szellő meglenget párat a pink tincseim közül. Csak hallgatom Ed és Em újabb testvéri vitáját. Ed a kukoricáját rágcsálja miközben hevesen beszél.

- Jó, akkor igazad van. - fejezi be végül Ed és kinyújtja a nyelvét, amin tökéletesen láthatóvá válnak a félig megrágott kukoricaszemek.

- Öcsém, te nagyon gusztustalan tudsz lenni. - szól közbe Michael. Ebből parázs vita alakul ki.

- Kék csimpánz! - ordítja el magát Adam. Ha ezt mondja, azt jelenti, mindenki azon nyomban hanyatt vágja magát és síri csöndben az eget vizslatja. Ez valami relaxációs módszer, mondja ő, aki pszichológia szakon végzett az egyetemen, most pedig helyettes jógaoktató a közeli sport centrumban.

  A tökéletes csendet kihasználva a bárányfelhőket nézegetem. Van köztük pizza, rózsa, kalap és kecske formájú is. Chris feltűnik a színen és mellém fekszik, megfogja a kezem. Fogalmam sincs hol volt idáig. Végül öt perc elteltével felkelünk és elkezdenénk szedelőzködni mikor Gerrett azt mondja:

- Nézzétek meg a truckstand-et, amit ma tanultam! - megcsinálja, körbeszáguldja, a pályát aztán felugrat, a rámpára mikor hirtelen összeesik. Odarohanunk hozzá. Sérülései nem halálosak, de pokolian fájhatnak: a könyökét, térdét, állát mind lehorzsolta a nadrágja meg kiszakadt.

- Mi a franc?! Ki piszkálta meg a deszkám? - mered dühösen ránk. Senki sem jelentkezik.

- Ne légy paranoiás haver, inkább ellenőrid rendszeresen mielőtt felszállsz rá. - nyugtatja Adam, ami megteszi a hatását, mert Gerrett vonásai kisimulnak. Segít pakolni.

- Kilépek. - mondja csak úgy, mi pedig megbotránkozva, döbbenten nézünk rá.

- Ember, nem kell. - szól Michael.

- De igenis kell. Ez már nem az első eset. Ameddig Amerikában deszkáztam sosem történt ilyen, majdnem minden héten észreveszek valami rendelleneset a deszkámon. És ha ezek összefüggnek? Nevezhettek paranoiásnak, de inkább elköszönök tőletek mintsem, hogy kórházban kössek ki. Különben is vannak, akik nem látnak itt szívesen. - Chrisre utal, mindenki tudja. Kimondja a végszót. A fiúkkal kezet fog a lányokat megöleli, aztán távolodó alakja eltűnik a naplementében. Mi, deszkások értetlenül állunk továbbra is. Hogy lehet ilyen könnyen feladni? Az, hogy Gerrett itt hagyott minket elég nagy csapásként ért minket. Megingott az eddig szilárd talpakon álló piramisunk és ezt mindenki érzi. Lehet, hogy azért ment el, mert olyat tud, amit mi nem?

    Este nyolc körül együtt sétálunk hazafelé Chrissel. Egyszer csak kiböki:

- Én lazítottam meg Gerrett kerekeit.

- Mi? Miért?

- Mert bántott. - vágja rá. A tücskök esti ciripelése tölti ki a csendet. Pislogás nélkül meredek a barátomra.

- Chris, - szólok alig hallatóan - ha rosszul esik el, az életébe is kerülhetett volna. Ne csinálj ilyet többet. Amint látod nincs semmi bajom. Totál nem érte meg.

- Megígérem. - arcomat a kezébe fogja és megcsókol. A maradék utat a házunkig néma csendben tesszük meg. Akkor még elhittem, hogy be is tartja.

    A sötétség kezdi átvenni a hatalmat. A Hold előbújik s a csillagok is a felszínre törnek. Bár világítanak valamicskét, a távolodó Christ hamar elnyeli az éjszaka, léptei zaját pedig a tücskök szűnni nem akaró ciripelése. Akkor még nem tudtam, hogy ez velem is megtörténhet: hogy egyszer majd elnyel a sötétség.

***

Lassan elgurulok Michael mellett, aki a vállamnál fogva megállít, nehogy neki menjek az oszlopnak.

- Mit nézel oly nagyon? - kérdezi.

- Christ...- a bokor felé mutatok ahol egy perce még ott állt.

- Hanna. nincs ott senki. - Michael úgy néz, rám mintha bolond lennék. Lehet, hogy az is vagyok, de tuti hogy pár perce még ott állt és engem nézett. Biztos az agyamra ment a sok derékszögű háromszög. -A Lányok mind furcsák. - fejezi be. Erre Cheryl jó nagyot csap a hátára. Ezt most megkapta, nem szólhatja le a nőket.

- Ez az utolsó nap, hogy gyakorolhatunk szóval mindent bele srácok! - buzdít Adam. Az arcán semmi jele annak, hogy a barátnője megcsalta. Egész délután keményen edzünk: ugratunk, különleges trükköket csempészünk Ed számába, Cheryl pedig olyan gyorsan megy, hogy kis híján lerepül a deszkájáról. A nap végén csillogó homlokkal és pár sérüléssel leszünk gazdagabbak.

- Jól vagy? - kérdezem Adamet, aki éppen leragasztja a kezén lévő sebet. Már csak ő, én és Josh maradtunk.

- Aha.

- Mert ha beszélni szeretnél valakivel vagy...

- Azt mondtam jól vagyok. - szól szárazon.

- Most komolyan lerendezel egy „ahá”-val? - teszem fel a költői kérdést.

- Aha. - hangzik a válasz. - Jó éjt Hanna.

- Akkor is nyugodtan megkereshetsz. - és biztos vagyok benne, hogy meg is fogsz, fejezem be magamban a mondatot. Ismerem már annyira a barátaimat/az embereket. Adam egy ideig még tartja a száját és bemeséli magának, hogy jól van, aztán rájön, hogy keletkezett egy űr az életében Abby után, amit nem tud kitölteni. Végül megkeres és kibukik belőle a sok érzelem akármennyire is erős.

- Jó éjszakát Hanna. - ismétli, mint egy papagáj. Megfordulok. Otthagyom és Josh oldalán elindulva beletörődök, hogy le lettem pattintva.

  Reggel izgatottan kelek. Fogat mosok, mosakodok, felöltözök. Szórakozottságomból adódóan véletlenül a pólóm felé veszem fel a melltartómat.

- Csini vagy. - dicsér meg Josh. Erre elpirulok és megigazítom az öltözékemet.

Mai iskolában töltött napom teljesen felesleges ugyanis semmire sem figyelek. Az órák végeztével a deszkások együtt indulnak el. Mire odaérünk, már javában folyik a készülődés. Egy rögtönzött színpadot állítanak fel a bemondónak és ülőhelyet készítenek a bíróknak.

- Mindenkinek megvan mindene? Jól vagytok? - lép hozzánk köszönés nélkül Adam.

- Igen. - feleljük kórusban. Mire végzünk, a bemelegítéssel megérkezik a rivális csapat: Chris, Barny, 4 a sulimba járó fiú és egy lány. Nem messze tőlünk telepszenek le.

- Elmegyek vízért. - állok fel egy idő után.

- Siess vissza! - veti oda nekem a vezérünk flegmán. Befordulok a sarkon ahol a kis kút található. Megpillantom a lányt és Christ, csókolóznak. Ez a fiú aztán nem vesztegeti az idejét! Nem férek tőlük a kúthoz, úgyhogy megköszörülöm, a torkom mire a srác felnéz majd „nagylelkűen” elsétál. A lány marad. Akar, valamit különben követné a társát.

- Szia, Amy Green vagyok. És te?

- Hanna Reid. - kezet fogunk. Kíváncsiságból megkérdezem: - Új vagy a városban, mert még nem láttalak errefelé?

- Nem, viszont most kezdtem a deszkázást szóval nem régóta mozgok ezekben a körökben. - mondja kedvesen. Barna haja és szeme, széles mosolya és átlagos testalkata van. Aranyosnak tűnik, csak egy baj van vele, beleesett abba a hibába, amibe én: szerelmes Chrisbe. Látom a szemén.

- Tudom, hogy egymás ellen versenyzünk, de attól még ehetünk haverok. - teszi hozzá. Közben visszaérünk a többiekhez. Ekkor megjelenik az exem:

- Tegyük valamivel érdekesebbé a versenyt, így túl unalmas.

- Öcsi, szerintem így is elég izgalmas. - Josh rossz szemmel néz rá.

- Hallgatlak. - lép hozzá Adam. Mindannyian leblokkolunk. Ő nem ilyen, sosem fogad és nem kenyere a kötekedés.

- Azt szeretném, hogy ha az első számot megnyerjük... - Chris drámai szünetet tart. - valaki a csapatból legyen teljesen tökéletesen őszinte mindenkivel. A napot én választom. - érzem, hogy a mondat befejeztével 13 szempár néz. Rám utal, csak nem mondja ki. Közvetlenül elé lépek.

- Rendben, én azt kérem, hogy tűnj el a bandáddal együtt a pályánkról és többé ne gyertek vissza. - a hangom jól lehet, bátran cseng, de belül reszketek akárcsak egy csivava. Ennyi idő után is nehéz a szemébe néznem. Az őszinteség csak egyet jelenthet: mindem titkomra fény derülhet, ha Chris éppenséggel olyan napot választ. Az apró hazugságokra, rejtett érzésekre és ki nem mondott szavakra egyaránt. Elvégre, ha minden ember őszinte lenne, a másikkal elszabadulna a pokol. Nincs igazam? Vannak dolgok, amit az ember lánya nem szívesen vág hozzá a barátaihoz.

    Kezet fogunk, az alku megköttetett. Nincs visszaút. A bemondó megszólal:

- Ezennel kezdetét veszi a kerületi deszkás verseny. A csapatok: Street Wolf (mi) és a New (ők).