3.Fejezet
A kiabálásra rögtön felkapom a fejem. A
testvéreim veszekednek, gondoltam. A
falon dörömbölök, hátha abbahagyják, de nem. Felülök. Abban a pillanatban, hogy
felállok, mennydörgés rázza meg a házat. Fogalmam sincs, hogyan de megfejelem a
nyitott a szekrényajtót. Remek, még az eső is esik. A fájdalomtól tántorogva,
még álmosan botorkálok ki a folyósora ahol a nővérem szobájának ajtaja tárva
nyitva áll. Bemegyek és teljes káosz fogad: a szekrények nyitva, a gardrób
üres, a ruhák a cipők a kiegészítők mind a földön hevernek. Mintha a szekrényei
mindent kihánytak volna. Amanda a hálóköpenyében, egy bögre kávéval a kezében
áll és a bátyámmal ordít aki… egy türkizkék mini ruhában, gyöngysorral a
nyakában, magas sarkúban és elkent rózsaszín rúzzsal a száján ordít vissza
neki.
- Ha már
kivertétek a szememből az álmot legalább azt mondjátok, meg hogy mi a fene van?
Miért ordítotok? Josh te miért öltöztél fel így? Már értem miért Jenna a
beceneved… - elhadarom az összes kérdést, ami az eszembe jut.
- Csak
feljöttem ide iszogatom a kávémat és EZ fogad… - Amanda elszörnyed. Ilyenkor
mindig felhúzza az orrát és furcsa képet vág. Mindketten a női ruhába bújt
fiúra nézünk.
- Csak ki
akartam próbálni, hogy milyen lánynak lenni… azt hittem sikerül. - mondja félig
bűntudatosan, félig mosolyogva. Egy kiskutyára emlékeztet. Közben megkérdezi, a ruha kiemeli-e a domborulatait. Erre aztán mind a hárman felnevetünk. Mikor végre
abbahagynánk, egymásra nézünk, és újra kezdjük. Rég nem nevettem ilyen jót. A hasamban az ismerős érzés veszi át a helyet mikor már fáj a vidámság.
- Egy jó
tanács - fordulok Josh felé - Te annál dögösebb vagy, hogy kéket hordj. Nem a
te színed. Amanda neked pedig segítünk rendet rakni. - a hasam óriásit kordul. Mindenki felfigyel rá -
Reggeli után.
- Az nyer,
aki először ér le! - kiáltja a nővérem a lépcsőfordulóból. A lefelé vezető utat a
konyháig futva tesszük meg. Természetesen a ő győz. Mint mindig. Ez a
vérében van. Addig küzd míg sikerül. Kitartó típus. Ezután együtt esszük meg a reggelinket. Úgy érzem magam, mint
mikor kisgyerekek voltunk: a szüleim nem dolgoztak annyit és együtt ettünk.
Régi szép idők. Valaki megdob egy fánkkal. Hát persze hogy a bátyám volt és
persze hogy nem hagyom annyiban. Dobálózni kezdünk. Mikor Amandát eltaláljuk,
egy kis omlettel akkor már ránk szól:
- Elég
legyen! - a banánt, amit eddig evett kettétöri. Hozzánk jön, és az arcunkba
nyomja. - Most már ideje takarítani. - kinevet minket. Szót fogadunk és mind a
konyhában, mind a nővérem szobájában rendet rakunk. Lehet, hogy őrülten
hangzik, de nálunk ilyen egy átlagos vasárnap. Este ki-ki nekiáll a saját
dolgának. Lefekvéshez készülődök mialatt furcsa hangokat hallok. Mintha veszekedés
lenne. Nem bírok a kíváncsiságommal, az ablakhoz osonok és résnyire nyitom, de
nem nézek ki. Valaki ezt mondja:
- Addig nem
érdekel, kivel jársz, ameddig megcsinálod, amit mondok. - valószínűleg
telefonba beszél. Ismerős ez a hang. Késztetést érzek, hogy kinézzek az
ablakon. Ne legyél már paranoiás Hanna - gondolom magamban. Ettől viszonylag
megnyugszom. A hang elhal én meg lefekszem aludni.
Reggel mikor felébredek, patakokban folyik
rólam a víz. Rémálmom volt, már ha ezt annak lehet nevezni: egy fehér és egy fekete
nyulat követtem. Mind a kettő egy bokor mögé bújt, utána előugrottak és
megharaptak. Kinyitom a szemem, már nem nyulak, hanem farkasok. Utána a fekete
farkas hajol fölém, egyik szeme kék a másik meg barna… ezután fölriadtam. Nem
értem, miért álmodok, végtelen erdei állatokról amint szétmarcangolnak? Lehet,
hogy azért mert a tegnap esti vacsora amit Josh főzött nyúl ízű volt. Fúj! Holnap megkérem, hogy többet ne főzzön. Elkezdek készülődni: egy fehér NYC
feliratú pólót, fekete nadrágot, farmer kabátot, aminek a válla szegecsekkel van
kirakva és a piros Converse tornacipőmet veszem fel. Fogat mosok, megfésülködök,
majd lemegyek, a konyhába ahol Amandát találom újságot olvasva. Megérdeklődöm tőle hogy miért nem ment vissza még az egyetemre.
- Olyan jól
éreztem magam itthon, hogy még maradok. Szabadságot vettem ki. - mondja a hírek vizsgálgatása közbe. Szeme föl-le jár, a betűket pásztázza.
- De ott
nincs is szabadság… - gondolkozom hangosan erre rám kacsint.
- Úgyis csak
jövőre vizsgázok.
- Hát oké.
Dobsz nekem egy almát? - felém hajítja én meg elkapom. Intek neki. Az almával a
kezemben, táskával a vállamon és a másik kezemben deszkával kilépek az ajtón.
Igen, kicsit hideg van. Úgy saccolom, hogy 15 fok lehet. Különösen meleg a mostani december.
A járda
szegélyénél leteszem a deszkám és a képzeletbeli START vonalhoz állok. Az út
túloldalán lévő járdára nézek. Ott áll Emily indulásra készen. Haját meglengeti a hűvös szél. Kipihenten rám néz. Izgalom csillan a szemében én pedig tudom hogy élvezi ezeket a versenyeket. Ezt magamról is elmondhatom. Felvillanyozódok a kihívástól. Reggel mindig
versenyzünk, hogy ki ér előbb az iskolába. Az ujjaimmal jól láthatóan visszaszámolok.
És… RAJT! Nagy sebességgel indulok neki, jól veszem a kanyarokat, de Emily még
rajtam is túltesz, ugyanis legalább három méter előnyben van.
Végre beérem, erre újabb akadállyal
kell szembenéznem: egy idős néni most szándékozik kutyát sétáltatni. Gondolkodni sincs időm. Cselekednem kell! Célzok,
mert esély sincs rá, hogy kikerüljem. Célpont 12 óránál. Még nagyobb lendületet
veszek és átugrom a palotapincsit. A néni valamit utánam kiabál, de azt már nem
hallom Em hangos nevetésétől.
Látom az iskola hatalmas vaskapuit ami elnyel amint belépsz. Sajnos
nem érem be a versenytáram, ő nyer.
- Ez jó
volt! Élő dolgokon még sosem ugrattam át. El kell mondani Adamnek, ezt még
hasznosíthatjuk. - még kuncog egy kicsit. Ahogy el kezdődnek az órák elönt a
tömény unalom. Irodalmon már nem is figyelek inkább olvasom az Éhezők viadalát. Matekon teljesen elveszek és bambán nézem a táblára felírt kilométer hosszú sorokat. Elérkezik az utolsó órám: ének. Már izgatott vagyok, hogy végre
hazamehetek. Viszont van egy kis gond: az énektanárom már 2 éve próbál fűzni, hogy,
lépjek be a kórusba, amit én annyira nem akarok. Fogalmam sincs miért nem…
talán mert az egész olyan béna. Nincs rá más szó. Hogy halott emberek, műveit énekeljem több
szólamban, nincs rajta a bakancslistámon. Mikor kicsengetnek,
akarva-akaratlanul észreveszem, hogy a tanár lemondó pillantást vet felém. Nem
tudom miért, talán mert megsajnálom (igen, valószínűleg ez az oka) de kifelé
menet megtorpanok az asztalánál és így szólok:
- Ha még
nincs késő akkor egy rövid időre, mondjuk a következő fellépésig, beállnék a
kórusba próbaképpen. - mire a mondatom végére érek, mosolyogva bólint.
Könnyebbnek
érzem a szívem az iskolából kifelé menet. Szép lassan sétálok haza. Nézem az
utcát és azt, hogy a hideg idő mindent és mindenkit kicsit megvisel. Én
ilyenkor vagyok elemben, felfrissülök. Otthon kicsit kifestem magam, de csakis azért mert
Marine, a főnököm azt mondta, hogy szép pincérnőknek sok borravalót adnak.
Szívesen elmagyaráznám neki, hogy smink nélkül is lehet szép valaki, de nem állok
le vele vitatkozni, mert kirúg. Akkor meg végem van ha ez megtörténik a szüleim pedig megtudják. A sminkelés alapjait Carly segített
elsajátítani.
Fogom a
deszkám, a fülhallgatóm és a Little Mix - Wings fülbemászó dallamával együtt
végigszáguldok a mi kis mellékutcánkon. Ahogy a város belseje felé közeledek
úgy nő a forgalom és az emberek száma is. Elérkezek a dombos lejtős részhez,
ami után jobbra kell fordulni és már ott is vagyok. A deszkámra állok és
végiggurulok a lejtőn. Egyre gyorsabb vagyok, a hajamat a szél tépi… mennyei érzés, még
gyorsabban… . Hirtelen mintha egy téglafalnak ütköztem volna, lerepülök a
fadarabról, amin álltam és a földre zuhanok. Óvatosan nyitom ki a szemem és
ellenőrzöm, hogy minden végtagom megvan-e. Ekkor történik meg az, amire
egyáltalán nem számítanék egy ilyen átlagos napon mint ez: Niall fölém tornyosul, és a kezét nyújtja, hogy
felsegítsen.
- Bocsánat…
ugye egyben vagy? - érdeklődöm mivel én ütköztem neki.
- Hát persze
csak elestem, de semmi baj. - válaszolja. Látom, hogy a gyér napsütésben
megcsillan a szeme. Kék, jól gondoltam.
- Szó
szerint levettelek a lábadról ugye? - nevetek majd ő is.
- Kedvem az
éppenséggel van, de dolgozni kell mennem. Elkísérhetsz, ha akarsz és megihatunk
ott is valamit. - ránézek. Bólogat. Odaérünk. Lerakom az egyik kinti asztalnál
lévő székre a cuccom ő meg velem szemben ül le. Előkapom a jegyzetfüzetem, a
tollam:
- Mit
hozhatok az úrnak?
- Akkor egy kólát kérek, és ha lehet, most ne borítsd rám.
- mondja szemtelenül miután rájött pincérnőségemre. Én a szememet forgatom. Elsietek Marine mellett és bár egy boszorkány, köszönök,
neki. Erre ő rám vicsorog. Hát oké - nyugtázom. Kiöntöm a két kólát és kiviszem. Leülök
Niallal szemben. Csönd áll be a beszélgetésben, amit
én kezdtem és én folytatok: - Te már tudod, hogy mi a munkám, de én még nem
tudom a tiéd.
- Ha elmondom,
úgysem hiszed el. - rám néz. Az arcomat vizslatja valamilyen érzés után kutat, de elrejtem mindet és sikertelenül néz továbbra is.
- Tegyél egy
próbát. - ha valaki láthatná az aurámat, észrevenné hogy a kíváncsiság kékes köde vesz körül. Remélem nem azt jelenti be hogy bérgyilkos és én leszek a következő áldozata.
- Énekes
vagyok. - mondja nagy komolyan. A korty, amit lenyelek megakad a
torkomon. Fuldoklok egy kicsit, de végül egy kis köhögéssel megoldom. Egy
perc elteltével még mindig csak bambulok rá a kólámmal a kezemben.
- Most
megleptél. - elképedek. - Nem akarok gyerekes lenni, de bizonyítsd be.
- Tessék. -
nyomja a kezembe a telefonját, ami amúgy egy iPhone 5 és elindít egy videót,
amiben 5 srác köztük Niall hülyéskedik London utcáin. Nagyon is jól énekelnek, dinamikus
és nekem tetszik. Közel kétszázmillióan nézték már meg.
- Öhm.. hát
ez nagyon jó. Tényleg. - pacsira nyújtom a kezem Niall meg belecsap. - Eszméletlen jók
vagytok. Léptek fel, mostanában mert szívesen megnéznélek titeket?
- Majd szólok, ha igen. Viszont eljöhetnél a Kiss You, az egyik klipünk,
utómunkálatait megnézni. - szorgosan bólogatok, mivel nem jutok szóhoz. Még
sosem ismertem hírességet mostanáig.
- Hát persze
hogy elmegyek. - valaki megkocogtatja a vállamat. Hátrafordulok.
- Nem azért fizetlek,
hogy a vendégekkel beszélgess. Munkára! - veti oda nekem Marine.
- Khmmm -
Niall megköszörüli a torkát. - Meghívtam egy italra, ha nem gond. Apropó itt a
pénz. - majd átnyújt kétszer annyit, mint kellett volna, hogy elképedjen és
befogja végre. Az arcán látom, hogy megismeri az ír srácot. Megköszöni és
csendben eloldalog. Ahogy elment rögtön elkapom Niall tekintetét:
- Ez aztán
hatásos volt, de nem kellet volna annyit fizetned. - erre ő olyan „most már
mindegy” képet vág. - Tényleg le kell kezdenem dolgozni, ha akarsz,
hazamehetsz.
- Nincs jobb
dolgom, úgyhogy megvárom, amíg végzel.
- Hát oké.
Végig ameddig dolgoztam ott ült. Néha mikor
arra tévedt egy rajongó lány, akkor csináltak egy fényképet, vagy aláírt, de
megvárt. Ma hat körül végeztem.
- Elvigyünk?
- kiálltja Niall de nem tudom, honnan jön a hangja. Megfordulok, egy elég nagy
Range Rover-ből egy szőke fej kandikál ki.
- Aha. -
bepattanok, de már jóval előttem nagy élet volt a kocsiban. Egy lány meg két
fiú ül előttem.
- Ők itt
Louis és Eleanor, amúgy járnak, és Harry azt hiszem őt már láttad. - bemutatja
őket. Eszembe jut arról az estéről meg a szőke lány is.
- És benned
kit tisztelhetünk, - kérdezi Louis.
- Hanna
vagyok.
- Hanna
Banana? - kérdezi Eleanor vígan.
- Nem csak
Hanna, Hanna Reid. - mondom nevetve.
- Mondanátok
egy címet, hogy hova menjek, mert találkozóm van Taylorral. - szól közbe Harry
a vezető ülésről.
- Taylor,
mint Taylor Swift? - kérdezem meglepődve.
- Miért,
ismersz más Taylor Swift?
- Nem. - szegén
lány. Ez azt jelenti, hogy fejbe dobtam egy nemzetközileg is elismert énekest
egy mű naranccsal. Niallal összenézünk és jót röhögünk.
- Most mi
van? - néz hátra ránk Harry.
- Semmi. Figyelj,
mondom a címet. - szólok, neki majd megadom. Hazafelé jókat nevetünk és még a
kissé morcos Harry is néha elmosolyodik. A házunk elé érve azt kérdezem:
- Nincs
kedvetek egy filmhez?
- El? -
fordul hozzá Louis.
- Részemről
renden van Hanna Banana.
- Úgy látom,
új becenevem van. Niall te? - ránézek. Bólogat. Betódulunk a házba. Josh biztos
elhúzta itthonról a csíkot, mert teljes sötétség fogad. Ameddig a többiek
leülnek a nappaliban és én pattogatott kukoricát csinálok és hagyom, hogy El és
Louis válassz, aki a filmet. Hallom Niall azt mondja, legyen vígjáték Louis
pedig azt, hogy akció film legyen. Végül megegyeznek a M.I.B - Sötét Zsaruk 1.
részében. Elindulok befelé. Nem figyelek és mivel csak a tv világít, nem látom,
hogy a szőnyeg felgyűrődött így elesek, az összes kukorica Eleanorra meg
Niallra borul.
- Bocsi. -
motyogom. A két ballábasságtól nem szabadulhatok. Takarítani kezdek.
- Állj! Én
szívesen leeszem El-ről a kukoricát, sajnálom Niall rólad nem. - nevetünk egy
sort és nem szedem össze, amit kiborítottam, hanem mindenki az eszik, amit
talál a kanapén. A film végeztével elindulnak és már a kabátjukat veszik mikor
Lou szeme a deszkámra téved.
- Te
deszkázol? Én is szoktam néha. - rövid beszélgetésbe bonyolódunk, aztán
megjegyzi: - Hétvégén lenézünk, ugye Niall,
- Aha.
- Oké, itt
van egy sarokra a pálya. Meg fogjátok találni. Sziasztok.
- Ezt még
megismételhetjük. - szól El.
- Jó kis
este volt. - kontrázik rá Niall.
Becsukom az ajtót és eltakarítom a romokat,
amit újdonsült barátaim hagytak. Hullafáradtan vonszolom magam ágyba pedig még
csak kilenc óra múlt. Rövid időre elszundítok. Egyszer csak arra ébredek, hogy
valami kopog az ablakon. dobálja. Felkapcsolom a villanyt és óvatosan kinyitom
az ablakot. Kinézek. A homlokom közepén talál el egy kő. Dühösen összeszorítom
a szemem:
- Akárki is
vagy, hagyd abba. Köszöntem. - mikor újra kinyitom, a szemem azt hiszem rosszul
látok, mert az utcai lámpa fényében az az ember néz vissza rám, akit alig egy
éve még a pokolra kívántam? Chris Webber. Az ex-barátom. Integet nekem majd
amilyen hirtelen jött olyan gyorsan tovább áll. Csak egyszerűen elsétál.
Értetlenül állok a dolog előtt. Egész
testemben remegek, ráz a hideg. Elmegyek fogat mosni, iszom egy pohár vizet,
azonnal megnyugtatom magam egy ez bizonyára csak egy álom. Mert ha nem az,
akkor rossz napok köszöntenek majd rám.
Dátum:
December 3. vasárnap, reggel 8 óra 10 perc
***A Titokzatos
szereplő szemszöge***
A Nap gyenge
sugarai már alig-alig törik át magukat a vastag felhő rétegen. A hotel hátsó
bejárata ahol állok, kihalt. Ajtócsapódás.
- Azt hittem
már sosem jössz.
- Mit
akarsz? - teszi fel a legfőbb kérdést.
- Jó,
térjünk rá a lényegre. Tenned kellene nekem egy szívességet.
- Mi? Te nem
tettél értem semmit. Kár volt eljö... - nem fejezheti be, mert közbe vágok.
- Vagy
inkább úgy mondom, hogy tenned kellene valamit hogy ez, - megmutatom neki a
képeket, iratokat. - ne okozzon kárt a karrierednek.
- Ez... Ez
csak félreértés. Nem az, aminek látszik. Már megegyeztünk hogy erről nem beszélünk többet.- próbál magyarázkodni. Tudom, hogy
neki van igaza, de van egy célom, amit el akarok érni és ezért mindent megteszek. Ebbe az is beletartozik, hogy most
megzsarolom.
- Ne tedd
ezt! Nem csináltam semmit és köztünk már rég vége. Megbeszéltük - kínlódik. A szeme könyörgőn csillog de nem hat rám.
- Igen. De
most szükségem van valamire, amit csak te tehetsz meg. Ha én csinálnám, túl
nyilvánvaló lenne. Akkor benne vagy? - a kék szemébe nézek és látom a pillanatot,
amikor megtörik. Tudtam, hogy nem fogja egy kicsit sem kockáztatni a
karrierjét. Akármilyen híres is nekem több hatalmam van egy ideje.
- Rosszul
vagyok tőled. Mit akarsz?
- Mostanában
értesültem róla hogy szoros kapcsolatban állsz Harry...
- Ne merd őt
bántani! - morogja gyűlölettel a szemében.
- ... Styles-al?
Ezek szerint igen. Nyugi, semmi baja sem lesz. Másra pályázok. Azt kérem, hogy
tedd tönkre Niall kapcsolatát a Hanna Reid nevű lánnyal, akivel a múltkor a Funky
Buddhában volt. Akár baráti akár szerelmi. - szűröm a fogaim közt a szavakat.
Igen, még mindig ugyanazt az érzést váltja ki belőlem. Eljött a bosszú ideje.
- De hát nem
is ismerem és...
- Nincs de.
Vagy megcsinálod, vagy véged van. Mindent kiadok a sajtónak és nem csak a képet,
tudod, mire gondolok ugye? - szemét vagyok? Lehetséges. De ha valamit akarok,
azt elérem. A lány bólogat, lassan mintha nem értené minden szavamat. - Ha kell,
valami hívsz. Ha én akarok valami hívlak. Ennyi. Viszlát, Taylor drágám! - utolsó pillantást vetek meggyötört szép arcára.
Azzal sarkon fordultam, hogy hazainduljak. A
Napot teljesen eltakarják a felhők, az eső is rákezd. Ez akár egy hasonlat is
lehetne: Hanna a Nap, én pedig a felhő, ami eltakarj a jól megszokott kis
világát. Száműzött egy időre, de most visszatértem. És mivel ő tönkre tette az
életem, megfizet érte.
- Mindent
tönkre tettél! - ordítom a levegőbe. A hűvös esőcseppek az arcomra hullnak,
simogatják. Csak mosolygok. Eljött az én időm. Ennek így kell lennie eddig én
szenvedtem, most ő fog. - Bosszút állok. - suttogom, majd folytatom az utat. Elhaladok a hatalmas téglaépület mellett.
Nagyon szetetem magyon jo <3 <3 <3
VálaszTörlés