Hungary Part I.

21. Fejezet

  Este kilenc körül száll le a gépünk. Felnyaláboljuk bőröndjeinket, Perrie még a kutyáját is és leszállunk. Át kellünk a repülőtéren. Az emberek néha álmosan pislogva megbámulják a Little Mixet. Főképp Jade kék és Pezz rózsaszín haján csodálkoznak. A lányok mind élénk színű divatos ruhákba vannak öltözve. Ez is a bámulás tárgyává válik nagyon hamar.  Ehhez a filmbe illő bevonuláshoz már csak egy jó kis zene hiányzik, mint: How come you’re not here.

Sikeresen kijutunk az utcára. Ezután adódik az első gond: egy taxiba nem fér be a cuccunk. Vita alakul ki hogy melyik cuccot hagyjuk itt, illetve hogy mit nem kellett volna elhozni. Jen a halántékát masszírozva leint még egy taxit. Abbahagyjuk a vitát. A rózsaszín hajú begyömöszöli Hatchit a kézitáskájába. Bepakoljuk a bőröndöket a csomagtartóba. Mivel hatan vagyunk, pont beférünk. Az elülső autóban Jen, Jade, Leigh-Anne tartózkodik, míg a másodikban Jesy, Perrie és én. Csak én tudok magyarul ezért mindkét sofőrnek elmagyarázom a címet. Végre elindulunk. Miközben végig gurulunk az utcán, rájövök mennyire másabb világ ez, mint az Egyesült Királyság. Az emberek nem isszák útközben papírpohárból a Starbucksból származó kávét, nagyrészt sötét ruhákba vannak öltözve és ritka a rikító vagy élénk színeket viselők száma. Enyhe komorsággal az arcukon, a saját világukba mélyedve kóborolnak. Nincs tele minden Guccival, Chanellel és egyéb világhírű márkával. Kevesebb a „mű” ember. Megpillantom a parlamentet és a Hősök terét is észreveszem. Hiányoztak ezek a jellegzetességek. Sokkal visszafogottabbak, mint a britek. Szerencsére nem ütközünk sem akadályba, sem forgalmi dugóba.

  A második gond akkor adódik mikor Hatchi előugrik a táskából és egyenesen a sofőr ölébe telepszik. A férfi ordítva rántja el a kormányt ijedtében. Csoda hogy nem karambolozunk. Ilyenkor este igencsak élénk a forgalom és rendszerint ekkor történnek a súlyos balesetek. Gazdája a kutyáért nyúl és újra a táskába süllyeszti. Az állat érdeklődve, a fejét a táskából kidugva figyeli a jelenetet: a sofőr az útra figyelve magyarul veszekszik a rózsaszín hajú lánnyal, Perrie pedig angolul (miután lefordítottam neki hogy a férfi "lepatkányozta" a kutyusát) beszél vissza. A heves vita egészen a hotelig eltart egyszóval "kellemes" hangulatban telik az út. Én konkrétan végig nevetek rajtuk.

  Kiszállunk és miután kis csapatunk besorjázik a szállodába, én jó nagy borravalót adva a mi sofőrünknek, hamarosan követem őket. Bent ellenőrzik a foglalásunkat majd lifttel felmegyünk a negyedik emeletre. Végig caplatunk a vörös szőnyeggel borított folyosón. Perrie jade karjába kapaszkodva ugrándozik a szobájuk felé. Én gyorsan belekarolok Leigh-Anne-be és Jesybe, nehogy a morcos menedzserrel kelljen lennem. Nem bírnám ki az ellenségeskedését ebben a két napban. Szerencsére megúszom, mert ő követi a színes hajú lányokat.

  A szobába érve nem igazán pakolok le hisz nincs mit. Csak pár cuccot hoztam. Ledobom a táskám az ágyam mellé, ami közvetlenül az ablak mellett van. Majd megteszem az első és egyben legfontosabb lépést: benézek a hűtőbe. Kár volt, mert csak pár gyümölcsöt, 3 doboz energia italt, egy üveg pezsgőt, pár szelet csokit és néhány dobozos májkrémet látok. Elég szegényes ajánlat, biztos még nem volt idejük feltölteni a hűtőt az előző vendég után. Elkeseredve becsapom az ajtót. A szekrényem osztozkodó/veszekedő párost magam mögött hagyva egy éjjel-nappali bolt felé veszem az irányt. A lift előtt állva azonban azt veszem észre, hogy Jesy csatlakozik hozzám elszontyolodva.

- Leigh elvette a szekrényt, igaz? – kérdezem. Ő meg szem forgatva bólogat. Leigh néha nagyon erőszakos tud lenni.

  A szabadba lépve rögtön elkap minket egy erős fuvallat. Jesy dús, vörös loboncát próbálja kordában tartani, de egész úton azzal küzd. Olyan rég voltam már Budapesten hogy némi fejtörést okoz a bolt megtalálása. Sikeres bevásárlás után visszafele tartunk. A hotel előtt ránk talál néhány rajongó. Fülsiketítő sikítozással fogadnak. Izgatott dércsípte arcukon hatalmas mosoly virít. Mindenféléről kérdezgetnek minket, elmondják hogy milyen régóta várják a Little Mix koncertet, mennyire szeretik őket és persze a One Directiont. Ekkor kerülnek elő az első könnycseppek. Elmagyarázzák azt is, hogy nincs más, amit jobban szeretnének egy 1D koncertnél a LM után. Aztán megint jönnek az apró sikongatások és „úristen”-ezések. Izgatottak hogy találkozhatnak rajongásuk tárgyával. Kezdünk, átfagyni ezért elbúcsúzunk a lányoktól, természetesen az ő kérésükre le is fényképezkedünk velük és felmegyünk az emeletre.

  A szobába érve megkeresem a sütőt és bedobom a mélyfagyasztott pizzát sülni. Ez alatt elmegyek és veszek egy kellemes és hosszú forrófürdőt. Átveszem a pizsamának hozott melegítőt és pólót. A kész pizzát felszeletelem, és egy tányérra rakom. Megkínálom belőle a többieket.

  Letelepszünk az ágyainkra és lányos beszélgetésbe bonyolódunk, ami kimondottan élvezek. Közben mégis elárasztanak a gondolatok. Rég jártam már Budapesten és azt hiszem hiányzott is kicsit. A magyar szó, a beszéd dallama, az ételek és a többi jellegzetes dolog. De hiába sorakoztatom fel érveimet Magyarország mellett, ha szívem visszahúz a helyre ahol felnőttem. London. Az érzés a gyomromból indul, és a torkomat szorongatja. Honvágyam lenne? Ilyen hamar?

  Valaki fej bedob egy papuccsal. Ránézek a lányokra. Jesy a kezét szájára téve mutatja, hogy maradjak csendben. Ajtó felé hadonászik. Megpillantok egy borzas rózsaszín fejet. Egyre közelebb kúszik a pizzás tálhoz. Elvesz egyet manikűrözött kezével. Közelebb osonok az asztalhoz, áthajolok felette és ráordítok a zugevő lányra. Ijedtében arcon dob az étellel.

- Marha vicces! – mondom válaszul a hangos kacagásra.

- Ne nézz így rám! – mentegetőzik Perrie – a mi hűtőnkben csak kutyakaja van. – szintén az asztalon heverő felbontott májkrémre mutat.

- Az májkrém! – rázom a fejem hisztérikusan nevetve. Ők azonban nem tartanak, velem ezért elmagyarázom nekik mi is az. Reakciójuk az undorodó nézés. Nekem ez természetes dolog, hiszen kiskorom kedvence volt. Erről eszembe jut egy vicces történet. 8 éves lehettem, a kocsiban ültünk apukám előttem. Én májkrémes kenyeret eszegettem és rám jött a tüsszögés. Nem is tartottam vissza, de ennek az lett a következménye, hogy apukám tarkójára került a számban rágott étel. Ezen jót nevetünk. Kínos kis kori történetekkel szórakoztatjuk egymást. Jade éppen azt meséli, hogy 5 éves korában bepisilt a repülőgépen a nyaralásra menet.

  Amíg nem figyelnek, előveszem a telefonomat és küldök egy üzenetet Michaelnek. Legfőképpen azért mert nem hagy nyugodni egy ideje a gondolat, hogy azon az estén mikor az iskolai gálán felléptünk, nem magától esett le a reflektor. Megírom neki, hogy legyen, szíves küldje el az összes képet, ami az előadásunk alatt készült mivel ő volt a fotós még bizonyára a birtokában vannak a képek.

  Dolgom végeztével a párnára hajtom a fejem. Figyelem, ahogy Jade ásítozik, Perriet ahogy élénken figyel, és a kutyáját simogatja közben, Jesy élvezettel mesél valamit, amit én alig hallok, mert kezdek nagyon nagyon álmos lenni és Leigh-Anne is így gondolhatja, mert félig csukott szemekkel, de ott van és figyel. Az én szemeimet is lassan lehúzza az álompor súlya. Betakarózok. Még hallom a város enyhe zaját, azt, hogy a buszok elhúznak az úton és néha a csikorgó kerekeket meg a beszédfoszlányokat. Pár perc múlva már mélyen alszok és reménykedem benne, hogy nem Jade pisijéről fogok álmodni. Félálomban hangos ordibálásra leszek figyelmes.

- Elég legyen a lányos cseverészésből és ágyba mindenki! – sipítozik Jen. Ó a jó isten áldja meg! Már majdnem fél perce aludtam, de a szemeim az ő hangjának hatására ijedten kipattannak. Felülök és látom, ahogy Perrie felkapja a májkrémet nyalogató kutyust és Jade-del együtt kislisszolnak. Az ajtót menedzserük csapja be. A villany kattan egyet és sötétség vesz körbe. Szobatársaim már nyakig betakarózva szunyókálni próbálnak. Visszahanyatlok az ágyra én is és hagyom, hogy az álom örvénye újra magával ragadjon.

  Fáradtan támolygok be a fürdőszobába. A zuhany alá lépve, a hirtelen lezúduló hideg víz miatt azonnal felébredek. Törölközőbe csavarva, felfrissülve lépek ki a nappaliba. A hatalmas üveg ablakokon dől be a gyenge téli napfény. Kellemesen melengeti a karomat, ahol ér. Néha megjelennek a sötétszürke felhők, de nem jelentenek veszélyt a Nap számára. Kint attól még 0 fok körül van a hőmérséklet. Szürke, régi építésű házak tömegét látom. A széles utat átszelő zebrán mogorva arccal kelnek át a fekete kabátos emberek.

  A konyha asztalnál a szobatársaimat pillantom meg. Éppen a kávéjukat vagy teájukat kortyolgatva nyomkodják telefonjukat és élvezik a kellemes téli időt. Smink nélkül kicsit sápadt hatást keltenek, de még így is sokkal barnábbnak tűnnek, int, amilyen én vagyok. Intek nekik és folytatom utamat. A szobába érve gyorsan felkapom magamra a fekete toppomat, nadrágomat és a kockás ingemet. Kész is vagyok. Nem kell túlbonyolítani. Semmi smink, semmi cicoma. A többiek is bejönnek készülődni. Mikor meglátom a kezükben a szempillaspirált és az alapozót, szem forgatva kimegyek reggelizni. Ezek nem tudnak elszakadni a sminktől. A vakolat feltevésének végeztével átsétálunk a szomszéd szobába, összeszedni a LM másik felét. Ám ezzel van egy kis gond. Jade teljesen készen van két okból kifolyólag is: felöltözve, útra készen áll, a másik meg hogy Perrie-t még bombával sem tudja kiugrasztani az ágyból. Jen is próbálta, neki sem ment.

  Mivel van egy bátyám, akivel

 párszor már eljátszottam ezt, rögtön eszembe jut egy terv. Összegyűjtöm a lányokat az ágy egyik oldalára és megkérem őket, hogy borítsák ki a kisasszonyt. Földet érés után hatalmas visítás hallatszik.

- Te jó ég! Mi ez, az Ördögűző? – trappol be Jen a szobába. Végignéz rajtunk és legyint, hogy siessünk. Ő már semmin sem lepődik meg. A rózsaszín hajú lány gyilkos tekintettel néz ránk.

- Rendben ébren vagyok, viszont ha felkeltem fussatok, mert bosszút állok! – morogja rekedtes reggeli hangján.

  Nem is tétovázunk, kiszaladunk a szobából aztán lifttel le az előtérbe. Ott várakozunk. Körülbelül tíz perc telik el Perrie érkezéséig, aki elfelejtve haragját, csatlakozik, hozzánk közben pedig egy almát rágcsál. Kilépünk a hidegbe. A levegőben kipufogó gáz és valamelyik közeli étterem ételeinek illata keveredik. Minden leheletünk után apró pára felhőcskék lebegnek felfelé. Álldogálunk. Nem tudom mire várunk. A menedzserre nézünk valamilyen információ morzsára várva.

- A francba! Nem kértem kocsit – csap a homlokára. Körülnézve pedig egyetlen taxit sem látok. Ezekben az órákban nehéz lenne keríteni egyet.

- Akkor úgy látszik lejött az a szégyenletes pillanat, mikor a Little Mix metrón megy próbálni. – jelentem ki kicsit csalódottan. Most az egyszer azért jó lett volna élvezni azt a kiváltságot, hogy kocsival megyünk. Na, mindegy. Szóval durcásan, lelombozódva indulunk neki kora reggeli sétánknak. A belváros felé haladva az emberek létszáma nagyobb így többeknek akad meg a szeme színes csapatunkon.

  Végre elérünk a metróhoz. Kifizetjük a jegyeket és felszállunk a megfelelőre. Néhány felismernek ezért az utazás egy része kellemes beszélgetéssel telik. A rajongók itt Magyarországon sokkal kedvesebbek, mint gondoltam. Így azt is el tudjuk viselni, hogy a metró kicsit koszos és nem túl kellemes megoldás, de legalább hatékony. Se perc alatt elérünk célunkhoz.

  Az öltözőben lepakolunk és pihenni kényszerülünk. Ez a séta jól lefárasztott minket. Perrie rögtön ollóért könyörög, mert a metrón Hatchi belefeküdt egy jó nagy rágóba. Szegény kutyus csendben tűri, hogy kihalásszák bundájából a ragacsot. Miután ez is megtörténik, elindulunk próbálni. Én leülök a nézőtéren és figyelem a lányok ügyködését. A tánclépéseket átnézik, énekelnek egy kicsit és ki-be vonulnak a színpadról. Hátradőlve élvezem a show-t.

  Nem akarom megbántani a lányokat azzal, hogy nem, figyelek, így csak szünetben veszem elő a laptopomat. Belépek Twitterre. Rengeteg dolog történt, míg hanyagoltam. Követőim száma, fogalmam sincs miért, megugrott 800-ra., Valószínűleg mert ismerem a fiúkat és még pár híres embert. Mindenféle kérdéseket tettek fel. A legtöbbször feltett kérdéseket listába szedem:

#1 Te akkor Niallel jársz?

#2 honnan ismered Carly Emersont?

#3 Hány éves vagy?

#4 Eredeti szőke vagy?

#5 Miért nem mész a francba?

  Az első négyre még tudok válaszolni, de az ötödikre nem. Tanácstalanul meredek a képernyőre. Inkább üresen hagyom a kérdést. Eljött az utálkozás ideje ahogy Niall előre megjósolta. Semmiféle botrányt nem szeretnék kirobbantani azzal, hogy idegbajosan, válaszolok ezekre és az ennél durvább kérdésekre. Okosabb vagyok annál, hogy hülyeségeket írogassak nekik vissza úgy, hogy tovább megyek lefelé. Nagy részük azért mégiscsak kedves, udvarias érdeklődés a személyem iránt. A maradék goromba sértegetést meg figyelmen kívül hagyom. Azért mégis, még én kérjek bocsánatot mert személyesen ismerem a One Direction tagjait? Na, ne már! Ötletem sincs miért, de így hozta a véletlen. Akárhogy is van, ez egy csodálatos döntés volt a sors részéről. A fiúkban szerethető emberekre leltem és általuk új ismertségekre, barátokra tettem szert. Ott van Eleanor, aki nagyon kedve, imádnivaló, vicces teremtés. Bármikor lehet vele hülyülni, bulizni. Igazi jó barátnő.

  A következőek a Little Mix tagjai. Ők a tehetséges, szép, segítőkész fajtából valóak. Például most is azonnal a segítségemre siettek mikor a magyarországi útról volt szó. Itt vannak, csinálják, dolgoznak azért, hogy én is itt lehessek. Az én kedvemért van ez az egész. Könnyű velük viccelődni, megértőek és lehet rájuk számítani.

  Kicsit sokáig merengek. Visszakapcsolódok a jelenbe. Lefelé pörgetem a Twitter falát. Megpillantok egy érdekes dolgot: Harry újabb tetkót varratott magára Los Angelesben. A karján egy jó nagy vitorlás hajó és együtt pózol… Taylorral. Túlságosan ismerős nekem az a hajó…

  Ó az a szerelmes szamár! Az ülés karfájába mélyesztem a körmeimet nehogy a telefonom után nyúljak, felhívjam azt a szamarat és leordítsam a fejét. Nagyon mérges vagyok. Miért hagyja befolyásolni magát? Hisz alig 2 hónapja járnak és Taylor tiszteletére máris magára varrat egy hajót? Elképesztő! Gondolataim szélsebesen forognak, hogy hogyan olvassak be neki. Arra a következtetésre jutok, hogy felesleges fáradnom egy ilyen elvakult hős szerelmest még veszekedéssel sem lehet visszatéríteni a helyes útra. Meg kell várni, míg magától, kiábrándul imádata tárgyából. Akkor majd szembesül tetteinek következményeivel. Most egy kicsit újra megutáltam Taylort. Reménykedem benne, hogy nem használja ki fürtöskét és nem okoz több gondot, mert velem gyűlik meg a baja.

  Kijelentkezek, majd dühösen összecsukom a laptopomat. Tovább figyelem a próbát. Hoztam magammal egy régi füzetet, amibe jegyzetelek, régen naplóféleségként szolgált. Elhoztam még a fényképező gépemet és fotózni kezdek. Mindenképpen meg szeretném örökíteni az emlékeimet hogy mikor szomorú, leszek, akkor elővehessem, és újra élhessem ezeket a dolgokat. Meg amúgy is, elhatároztam, hogy ráállok erre a bakancslista dologra és az életem megörökítése rajta van a listán.

  Leírom azokat a dalokat, amelyeket előadnak ma:

1. How ya doing?

2. Change your life

3. Mad house

4. DNA

5. WE are who we are

SZÜNET

6. Always be together

7. Case closed

8. Turn your face

9. We are young (cover)

10. Wings

Csendben irkálok, de azért néha felnézek. Átlapozom a füzetet. Ráakadok egy rég elveszett dologra, amit körülbelül egy éve írhattam. Egy dal. Azt hiszem, lehet annak nevezni. Miután Chris elment, azután keletkezett. Emlékszem, napokig csak forgolódtam éjjel. Három-négy órákat aludtam, azt hitték beteg vagyok. Még pszichológushoz is el akartak vinni. Senki sem tudom gyógyírt a bajomra, ebbe én magam is beletartozok. Egyszer csak fogtam ezt a füzetet és firkálni kezdtem bele: buta kis rajzokat, elfeledett dolgokat, régi sérelmeket, tulajdonképpen leírtam mindazt, ami azon a bizonyos nyáron történt. Mindent az utolsó betűig. A krikszkrakszokból betűk lettek, a betűkből mondatok, a mondatokból pedig ez a dal. Engem is meglepett a dolog. Gondolkodtam rajta, dúdolgattam hozzá, de amint kész lett elrejtettem az íróasztalom mélyére. Egy elfeledett dallam volt mindeddig. Nem is dallam, inkább egy érzés, amit papírra vetettem.

  - Hogy mi van? És most mit csináljak elő zenekar nélkül? – ordítja kétségbeesetten jen a telefonjába. Kimegy az öltözőbe folytatni az acsarkodást. Ahogy eltűnik, bátorkodom felállni, hogy, kinyújtóztathassam a tagjaimat. A lányok fáradtan felém vonszolják magukat. Leülnek mellém. Leigh Jesy-re néz.

- Most tüsszentened kell, vagy van egy ötleted? – utal a furcsa arckifejezésére. Ezen elnevetem magam. Jesy felpattan és hozzám siet.

  - Itt az idő! – mondja közben a vállamnál fogva ráz. – Nincs, elő zenekarunk tehát most behajtjuk rajtad az adósságodat. Te leszel az elő zenekar. – harsogja drámaian.

  Ez aztán a hatalmas lehetőség. Mind rám néznek biztató mosollyal. Fogadjam el? De hát már így is olyan sokat tettek értem. Ez egy olyan ajánlat, amit nem kellene visszautasítanom.

- Na, mi lesz? –kérdezgetik türelmetlenül.