2013. július 5., péntek

The Elounor thing


Hello Olvasók!

Tudom ez nem a lenti témához tartozik de köszönöm a sok idetévedőt/látogatót. Emlékeztek? januárban még csak az ezer látogatóért mondtam köszönetet most pedig elérkeztünk a 8000-hez is. Számomra hihetetlen hogy ennyien kíváncsiak vagytok arra amit írtam. WOW! Nem találok szavakat ezért még egyszer utoljára KÖSZÖNÖM! A feliratkozóknak meg egy hatalmas virtuális pacsit küldök. :D

Big thank you from
Jess


Kezdjük az elején:


  • ·         Harry Louis-t és Eleanor-t 2011 nyarán mutatta be egymásnak. Hazza ugyanis úgy gondolta, hogy illenének egymáshoz. Eleanor egyik barátnője ugyanis abban a pékségben dolgozott, ahol a 1D előtt Harry is.

  • ·         Olyan személyek szerint, akik Louis-hoz és Eleanor-hoz is közel állnak, a lány olyan, mintha Louis női verziója lenne.

  • ·         Egyikük sem tudja pontosan, hogy mikor van a pontos évfordulójuk. A 2011-es Leeds fesztiválon azonban már együtt voltak.


Bár nem ismerem őket, van róluk véleményem. Egyszóval Eleanor és Louis tökéletesen megvannak egymással. Én személy szerint úgy gondolom, hogy El egyszerűen kedves, bájos, kissé Louis-szerű, angyalarcú teremtés. Nem utálkozik. Van esze, hogy visszavághasson, a rosszindulatú embereknek mégsem viszi túlzásba. Ha úgy adódik, eltársalog vagy fotózkodik a rajongókkal. A stílusa divatos és nem hivalkodó. Ő egy átlagos angol lány, akinek a sors odaajándékozta a huszonegy éves énekest. Számomra nagyon szimpatikus, ha ismerném lehetséges, hogy összebarátkoznék vele.
  Nem értem azokat az egyedeket, akik utálják. Mégis mi okuk van erre? Egy rossz szót nem szólt soha, nincsenek botrányai, jól bánik a barátjával (ha nem úgy lenne, mér rég szakítottak volna), nincsenek káros szenvedélyei tudomásom szerint. Szóval akár még követendő példa is lehetne, ha valamilyen híresség lenne. Bár valamilyen szempontból celebet csináltak belőle, hiszen vannak rajongói és vannak, akik csodálják. A One Direction körüli nagy felhajtás miatt történhetett.
  A következő pontban én megnéznék néhány Louisval folytatott interjút, hogy bizonyítsam, nem kell utálni őket vagy azt hangoztatni, hogy kamu, ami köztük van.
1. - A jó barátnő hűséges, van humorérzéke és jószívű. Mellesleg nem árt, ha a lány jó is, mert én egy csöppet sem vagyok az. - tette hozzá somolyogva a fiú.
- Nincs ideálom, de azt szeretem, ha jót lehet nevetni a lánnyal. (pipa)

2. Louis Tomlinson elmondta, hogy mik azok a dolgok, amelyek lenyűgözik egy lányban. ,,Legyen szép a mosolya." Ez volt az első dolog a listáján, de elismerte, hogy a "jó személyiség sokkal fontosabb. Lehessen ugratni, viccelődni vele." (pipa)

A rövidke listáról mindent ki lehet pipálni. Nem szeretik egymást? El kamu barátnő lenne?
Kérdem én, tényleg nem boldogok???


Slike sa zida

Tényleg?
Tumblr | via Tumblr

Gondoljatok csak bele: nekik mindent el kell viselniük, az utálkozókat, a directionatorokat, azokat akik azt mondják mindez kamu. Ők is emberek és szeretik egymást. Nem könnyű de fel kell tudni dolgozni. Arra szeretnék kilyukadni hogy hagyjátok őket élni, hagyjatok nekik teret. Mindenkinek egy célja van az életben: BOLDOGNAK LENNI. Ők is ugyanezt akarják.
Az utolsó hozzáfűzni valóm az lenne: Nagyon aranyosak, remélem sokáig együtt lesznek és leküzdik azt a sok akadályt amit eléjük állítanak. Egy idézettel búcsúzom: “A szerelem értékét az akadályok emelik. A könnyű siker megfosztja a varázsától.” (Stendhal)

I am directioner

Love
Jess

2 megjegyzés:

  1. Teljesen egyet értek veled. Nem tudom, hogy ezeknek az embereknek túl unalmas-e az életük, vagy csak irigyek rájuk. Én nem értem. Még hogy kamu barátnő??? Látszik Louis-on, hogy igazán boldog vele.
    Én nagyon imádom Eleanor-t és a Lounor párost is. Ők a kedvenceim. Eleanor nagyon tehetséges, szép, okos, hiszen egyetemre jár.
    Úgyhogy utálkozó emberek BE LEHET FOGNI.
    (Bocsi a kirohanásom miatt, csak már nagyon elegem van belőle, ahogyan utálkoznak. Lehet miattuk (az utálkozók miatt) fognak szétmenni és én ezt nagyon nem szeretném. Louis így BOLDOG!!!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van és köszönöm hogy egyetértesz velem. Eleanor nem érdemli meg a sok utálatot amit kap. Louis is gyakran kiborul emiatt. Lásd: középső ujj incidens.(nem rég volt is rá példa)
      #StayStrongEleanorandLouis

      Jess

      Törlés