Shake up Christmas!

29. fejezet

  Halkan lépkedek az ajtó felé. Egy dallam szűrődik ki: Coldplay – Paradise. Benyitok.

- Nagyon jó hangod van. Miért nem mész énekesnek? – kérdezem, mire az illető megfordul.

- Már gondoltam rá. – válaszol. Leteszi a gitárt a helyére. Behúzza a függönyöket az ablak előtt majd a matrachoz lép, ami az ágytól nem messze van. – Kész is van. – rámutat az ágyként megvetett matracra. Lefekszik, és az álláig húzza a takarót. Valahogy magától értetődőnek veszi, hogy én alszok az ágyon.

  Leoltom a villanyt. Már csak egy kis lámpa ég az éjjeli szekrényen. A hideg padlón lépkedek az ablak felé. Elhúzom a függönyt és kinézek. Kihalt utcát látok tele hóval. A környező házak lakói már bizonyára nyugovóra tértek egy szeretettel, ünnepi ebéddel és családdal töltött nap után.

  Lefekszek és magamra húzom a takarót. A lámpát lekapcsolom. Oldalra fordulva a halkan szuszogó Niall arcát pillantom meg. A szinte testvéreknek számító csend és sötétség vesz körbe, de ez egyszer jól esik. Nem félek sem az árnyaktól sem a hangtalanságtól. Csak élvezem ezt a nyugodt percet és a Niall felől áradó szeretetet. Mert a Horan család annyi szeretetet adott a mai napon amennyit a szüleim sosem adtak.

  Elmorzsolok egy könnycseppet, aztán elalszok.

***

  Leteszem a köszönő levelet a konyha asztalra az általam készített reggeli mellé. Gondosan kitakarítottam magam után. A hajnali félhomályban elindulok hazafelé. Még egy utolsó pillantást vetek az alvó Niallre aztán elhagyom a Horan rezidenciát.

***

- Hihetetlen! – morgolódok magamban.

Átküzdöm magam a házunk előtt tornyosuló hókupacon. Kinyitom az ajtót és belépek. Megcsap az otthon és a magány illata. Lepakolom a cuccaim.

  Fél négykor már a kanapén ülök a forró csokimmal a kezemben egy fél pizza elfogyasztása után. Éppen a Télapu című film megy a tévében, amikor csengetnek.

  Egészen eddig csendben tettem a dolgom. Átöltöztem a fehér hóemberes pólómba, a feketemelegítőmbe és a zoknimba, amin egy rénszarvasfej van. Az All i want for Christmas is you hallgatása közben felállítottam majd feldíszítettem a műfenyőt. Már hozzá szoktam az egyedülléthez így meglepetésként ért a csengetés. Azt hittem ma mindenkinek dolga van, hiszen huszonötödike karácsony.

  Kinyitom az ajtót és azonnal megérzem annak a parfümnek az illatát, amit ezer közül is felismernék.

- Carly! – barátnőm nyakába ugrok, és úgy ölelem mintha egy éve nem láttam volna. Fehér az, kapucnijánál szőrös combközépig érő kabátban van. A kavargó hópelyhekkel a feje körül meg a babaarcával úgy néz ki, mint egy földre szállt angyal. Ez majd jól jön a Victorias Secret Angel bemutatón.

- Nem próbán kellene lenned? – felakasztom a kabátját és utána megyek a kellemesen meleg nappaliba.

- A modellek sem dolgoznak napi huszonnégy órában. Hívnak, ha kellek. – vonja meg keskeny vállát. - Különben is most a barátnőm mellett a helyem, aki egyedül van. Vagyis most már nem. – együtt érző mosolyt küld felém. Ha tudná, hogy tegnap nem is voltam egyedül… de nem tudja és ez jó így. Az érzéseim, még mindig, Niallal kapcsolatban össze vannak kuszálódva, mint a hajam reggelente és ameddig ki nem bogozom, őket inkább nem árulok el neki semmit. Közben Carly már másra terelte a szót. – Nemsokára megint elmegyünk valahova kettesben, alig várom – lelkendezik ábrándos mosollyal. Ó tényleg! Micsoda?

- Te jársz valakivel? – teljesen leblokkolok. Carly vagy elfelejtette megosztani velem eme fontos információt vagy voltam olyan „jó barátnő” és nem figyeltem rá eléggé. Azt hiszem mind a kettő.

- Hát… azt nem mondanám, de úgy érzem alakul valami köztünk. – hangja izgatottan megremeg. Csillogó kék szemei megtelnek boldogsággal. Szinte sugárzik. Szóval akkor komoly az ügy. Ki lehet a szerencsés, aki az én szép és kedves barátnőm választott?

- És mi a neve?

- Azt nem árulom el. – titokzatoskodik. Mélyen legbelül valahogy abban reménykedek, hogy végre rátalált a bátyámra, aki odavan érte.

  Mivel nem tudok mit kérdezni, Carly pedig nem mond többet, úgy érzem a témát kitárgyaltuk. Hozok neki egy teát, veszek magamhoz gumicukrot és chipset és együtt nézzük tovább a filmeket. Nevetgélünk, lányosabbnál-lányosabb dolgokról beszélgetünk, pletykálunk csak én meg Carly mint a régi szép időkben.

  Csöngetnek.

  Barátnőmre nézek. Ő nem vár senkit én meg pláne nem, de azért kinyitom az ajtót. Michaelt pillantom, meg mögüle pedig előbukkan Cheryl, Ed és Emily. Leesett állal bámulom őket.

- Karácsony van, ilyenkor minden normális ember otthon ünnepel a családjával, nem? – kérdezem, miközben betessékelem őket.

- Hanna kérlek! – mondja Michael – Mikor voltunk mi normálisak?

- Olyan bunkó vagy… ez hiányzott nekem. – bokszolok bele a vállába jó erősen. Felszisszen, aztán csak mosolyogva ingatja a fejét.

  Bevágják magukat a kanapéra Carly mellé és kiszolgálják magukat rágcsálnivalóból. Hangosan ropogtatnak és a Grincsen röhögnek. Emily azt mondja nincs elég karácsonyias illat a házban. Fogja, magát elővesz a táskájából vagy öt illatgyertyát és meggyújtja őket. Percek alatt fahéj- mézeskalács-narancs illat árasztja el a szobát.

- Neked mindig van a táskádban egy csomag illatgyertya? – kérdezi Carly. Mondjuk én is furcsának találom.

- Általában igen. – feleli vidáman Emily.

- Ne csodálkozzunk, az egész McAdan família furcsa. – zárja le a beszélgetést Cheryl. Igaz.

- Azért annyira nem. – kapcsolódok be a beszélgetésbe.

  Kis idő elteltével Ed egyszer csak felkiált.

- Basszus elfelejtettem! – Ed a fejét fogva rohan az ajtó felé. Utánamegyek. Mikor odaérek, épp akkor engedi be Cynthia Rose-t, a barátnőjét. – Bocsi, bocsi! – puszit nyom az átfagyott lány homlokára.

- Hogy te mekkora hülye vagy? ! Kint hagytad szegényt? – döbbenek le. Ha nem jut eszébe akár meg is fagyhatott volna.

- Véletlen volt. – védekezik.

- hogy bírod ezt a címeres ökröt? – fordulok halánték masszírozva Cynthia felé, aki csak szem forgatva mosolyog. Szerintem ő maga sem tudja.

  Elképedve megyek vissza a nappaliba.

- Látod erről beszéltem. – támad nekem Cheryl. Csak legyintek.

  Míg mi mulatunk, kint besötétedik. Az eget még mindig vastag felhőtakaró borítja be. Minden tele van hóval. Nagy kupacokban álla járdán, az udvarokban, a háztetőkön, azaz mindenhol. Senki nincs ilyekor az utcán. A város látszólag kihalt, hacsak nem pillantunk be a házakba, lakásokba, mert akkor meglátjuk az ünneplő családokat, boldog arcokat.

- Ha a nagybátyám túl sok tojáslikőrt iszik, non-stop az All i want for Christmas-t nyomja szóval jó volt kicsit elszabadulni otthonról. – nyújtózkodik Ed. Most nevetgélve mesélünk egymásnak. Újabb és újabb vicces történet kerül elő.

  Csengetnek. Lassan nagyobb forgalom lesz itt, mint a repülőtéren. Kinyitom az ajtót: Adam és Abby áll előttem teljes életnagyságban. Kéz a kézben. Kipirultan, boldogan mosolyogva. Felsóhajtok. Ennél jobb karácsonyi ajándékot nem is kaphattam volna. Amit elrontottam más helyrehozta. Újból járnak és szerelmesebbnek tűnnek, mint valaha.

- Nocsak, nocsak. – elkerekedik a szemem – Szóval megint együtt vagytok?

- Természetesen. – válaszol Adam. Cipőjük levétele után a nappali felé veszik az irányt. Abby visszahúz egy pillanatra.

- Köszönöm. – mondja. Csak egy szó mégis mindent elmond. Az egész történetet. Hogy hülye volt, én rosszkor voltam rossz helyen, ő rosszul cselekedett, veszekedett, magányos volt, azt hitte nincs kiút, reménykedett végül pedig minden rendbe jött. Igen, ők tökéletes pár, akik még sokáig együtt lesznek. Abby is beszalad a szobába.

  Végignézek az ázott, nevetgélő deszkás csapaton. A családomon. Azokat látom, akik jóban-rosszban velem voltak. Náluk jobba el sem tudnék képzelni. Van Carly a legjobb barátnő, akit egy lány kívánhat, Ed aki a hülyeségeivel feldobja a napodat, Michael, aki bunkó, ugyan de segít, ha kell, Cheryl aki még tartogat meglepetéseket, Emily, aki mindenre talál megoldást és Adam a legmegbízhatóbb. A szívem csordultig telik szeretettel.

  Végül az este hét óra is elérkezik mikor is az én ki családom elindul hazafelé. Ettünk, ittunk, jót mulattunk, de mindenki fáradt és az ágyát kívánja. Így hát elbúcsúzkodok tőlük és becsapom az ajtót.

  A barátság gyógyír minden bajra.  Csak ilyenkor érzem igazán mit is jelent ez a szó. Ha hasonlattal kéne, kifejeznek, magam azt mondanám a barátság olyan, mint egy hideg pohár víz egy tikkasztó nyári napon. Ilyen és ehhez hasonló szentimentális gondolatok járnak a fejemben.

  Lezuhanyozok, megvacsorázok és lefekszek. Pár perc forgolódás után el is alszok.

  Mindenféle kavarog a fejemben. Chris arca, Carly sír, Niall dühös, mintha szél csapna az arcomba, fázok, és mégis melegem van, boldog vagyok, de mégis szomorú, a város képe egy magasan lévő ablakból. Emlékek, túl sok emlék, ami Chrisszel kapcsolatos.

  Egy dalra riadok fel: Paramore – Ignorance.

- Igen – rekedt, álmos hangon szólok bele a telefonba. Az alvástól kábán ülök fel. A szemem csukva, de azonnal kipattan, mikor meghallom Harry hangját.

- Beengedsz? Már fél órája kopogok. – meleg, selymes hangjában most valami nyugtalanítót érzek. Fogadni mernék, hogy egy bizonyos lány keze van a dologban: Taylor Swift.