Cause i'm tired of feeling alone...

Kedves Olvasók!

Csoda! Végre meghoztam a következő fejezetet.  Így is késő éjjel tudtam csak felrakni de akkor is itt van. Sajnálom hogy ennyit kellett várnotok. Mint tudjátok oly sok a tennivaló de oly kevés az idő. Szóval ajánlom ezt a fejezetet az összes kedves és csodálatos Olvasómnak és mindenkinek aki egyszerűen idetévedt. :)

Remélem megérte várni.

Jesy Glamstrim

30. Fejezet

  Magamra kapok, egy pulcsit leszaladok és ajtót nyitok. Szinte azonnal belép a kis híján jéggé fagyott Harry Styles. Ha most egy rajzfilmben lennénk, az orráról egy jégcsap lógna.

- Még mielőtt bármit is mondanál, menj és vegyél egy forró fürdőt! – motyogom ásítozva. Felhúzom a pulcsim zipzárját, mert ide lent eléggé hideg van.

- Miért, talán büdös vagyok? – viccelődik, de ezt nem igazán tudom most értékelni. Az órára pillantok. Fél tizenkettő.

- Fel a lépcsőn az első ajtó balra. Találsz törülközőt is. – vetek rá egy „álmos vagyok és mérges” pillantást. Se szó, se beszéd, elindul felfelé. Ez bejött.

  Lépek egyet előre de a félhomályban nem látok és elbotlok. A tárgy, ami majdnem a halálomat okozta az göndör hajú bőröndje. Vajon mi történhetett? Kidobták otthonról? Összeveszett a fiúkkal vagy netalán a barátnőjével? Nagyon remélem, hogy egyik sem.

  Kár volt elküldenem, fürdeni. Tudni szeretném mi okból zavart fel az éjszaka közepén. Ráadásul nem egy közönséges éjszaka, hanem karácsony éjjel, amikor a szeretteivel kéne lennie.

  Becsukom a szememet, ledőlök a kanapéra csak pár percre. Jéghideg fuvallatot érzek és férfi kölni illatot. Egy meleg tenyér eltűri az arcomba lógó tincseimet. Kuncogást hallok. Erre aztán már kipattan a szemem. Sikítanék, de ekkor egy tenyér rálapul, és nem engedi.

- Ne sikíts! Úgy csinálsz, mintha én lennék a megtestesült sátán. – mély hangjától feláll a hátamon a szőr. Lerázom magamról a kezét.

- Hát hadd ne mondjam, elég közel állsz hozzá. – fél méterrel arrébb húzódok. A hangom idegesen cseng, de azt hiszem, bárki más ideges lenne a helyemben, ha egy felemás színű szemű fiút találna maga mellett a kanapén. Főleg ha ez a fiú olyan sátánian gonosz és fondoraltos, mint Chris Webber. A szívem gyorsabban kezd verni, de nem azért mert szerelmes vagyok belé, hanem mert mondhatni utálom őt. Azért ahogy kinéz, gondolkodik vagy, ahogy az emberekkel bánik. Mintha mind pótolható játékszerek lennénk.

- Szabadna megtudnom mit, keresel itt? - hangomon erőltetett nyugalom érződik. Chris csak néz rám felemás szemeivel.

- Semmi okod a pánikra. – az ő hangja ellenben az enyémmel, nyugodt suttogás. – Mivel te még csak fel sem hívtál, ezért eljöttem boldog karácsonyt kívánni. - úgy érzem, szinte lyukat éget belém a tekintetével.

- Semmi hátsó szándék? Egyébként minek ijesztettél meg? – annyira hihetetlen ez az egész „ártatlan vagyok” színjáték.

- Semmi hátsó szándék és – ismétli és pimaszul elvigyorodik – tudod, mennyire szeretem ijesztgetni az embereket, főleg téged.

- Na, menj a pokolba! – vágom hozzá sértődötten. Ekkor léptek zaját hallom. Chris már felállt mire visszanézek rá. – Nem tudom, miért kísértesz még mindig. Már túl vagyok, ezen az egészen szóval igazán abbahagyhatnád. – az „egészen” alatt a kapcsolatunkat értem.

- Hazudsz! – mondja szenvtelenül. Kicsapódik az ajtó. Léptek zaját hallom. A lépcső felé pillantva meglátom Harry kócos üstökét.

  Mire visszafordítom a fejem Chrisnek már hűlt helye van. Csak egy hideg fuvallatot érzek és parfümjének gyomorforgató illatát. Szédülök az idegességtől és az álmosságtól. Csak újabb és újabb kérdések jelennek meg a fejemben az ex barátom távozása után. Miért jött ide? Hogyan jutott be és főleg hogyan jutott ki? Csak álmodtam volna az egészet? Lehetséges hogy egy jel volt hogy van még valami amit el kell rendeznem vele kapcsolatban. Már semmiben sem vagyok biztos. Azt hiszem, a biztonság kedvéért mostantól mindig be fogom zárni az ablakokat és az ajtót.

  Visszahanyatlok a kanapéra. Harry leül velem szembe. Férfi tusfürdő friss illatát hozza magával. Göndör barna haja néhol hozzátapad nedves homlokához. Fehér bőre fehérebb, mint valaha és látszik a borostája is. A fű színét idéző zöld szeme bánatosan vizsgálja az arcomat. Itt és most nagyon is sármosnak tűnik. Már értem miért vesznek meg lányok milliói egyetlen pillantásától. Rám valamilyen okból hatástalan.

- Úgy nézel ki mintha kísértetet láttál volna. – mondja lassan azon a mély hangján.

- Talán azt is láttam… - motyogom alig hallhatóan. Mintha a lelkem egy pillanatra kiszállt volna belőlem és még csak most érkezett volna, vissza a helyére egyszerre csak magamhoz térek. Koncentrálnom kell. – Ne velem foglalkozz! Meséld csak el miért jöttél!

- Annyi az egész hogy ma Taylorral megint összevesztünk. Sétáltunk és megvádolt azzal, hogy más lányokat bámulok. Vagy huszonötször elmondtam neki hogy semmi oka féltékenységre, de nem hitt nekem. Aztán este megint összevesztünk, mert én el akartam menni valamerre szórakozni, de ő csak otthon akar ülni. Annyira unalmas tud lenni néha. Szóval az egész napom veszekedéssel telt. – elkeseredetten mered a távolba. Kezét haragosan ökölbe szorítja – Még sosem éreztem így, egyszerre szeretem és utálom. Csak reggel tíz körül indulok haza és addig sem akartam egyedül lenni, úgyhogy idejöttem.

   Arca fájdalomról árulkodik. Látszik, rajta hogy fogalma sincs, mit tegyen. A szívem meghasad, hiszen nem igazán tudok mit mondani. Elmesélhetném neki, hogy miként ment tönkre az én kapcsolatom, de nem hinném, hogy az feldobná. Nem sajnálatra van szüksége, hanem egy barátra, aki kihúzza a csávából esetleg tanácsot ad és természetesen megnevetteti.

  Pár percig hallgatjuk a csendet és a földet bámuljuk.

- Jól van akkor a magányosak klubjának ülését berekesztem. – felállok, a vállára teszem a kezem. – Menjünk aludni! – indítványozom, annyi baráti szeretettel a hangomban amennyit csak bele tudok préselni. Annyira fáradt vagyok, hogy a gondolkodás is nehezemre esik.

  Alighogy letettem a fejem a párnára felkapcsolódik a lámpa. Nagyon remélem, hogy jó indoka van ismét felkelteni.

- Aludhatok itt? – a szemem szorosan csukva van, de el tudom képzelni Harryt, aki úgy, néz rám, mint egy kiskutya, a hangja pedig annyira halknak, gyermekien lágynak tűnik, hogy megesik rajta a szívem.

- Aha, csak oltsd le azt az átkozott lámpát! – morgolódok, majd az oldalamra fordulok. Az ágyam hirtelen megremeg Harry súlya alatt. Gondolkodás nélkül lerúgom őt az ágyról.

- Na, nem. – ennek a tettemnek több oka is volt. Első, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Második pedig hogy csak egyetlen embernek engedném, meg hogy mellettem aludjon és az Niall Horan.

- De baráti szeretetre vágyom! – akadékoskodik és hangosan jajgat a sajgó hátsója miatt.

- Maximum egy öleléssel szolgálhatok. – sóhajtom. Nagy nehezen felülök. Az órára pillantok: éjjel egy óra múlt hét perccel. Megölelem és megsimogatom a hátán. Testének melege egy pillanatra felmelegíti hideg kezemet. Aztán elhúzódok és visszazuhanok. – Na, menj, keresd elő a matracot a szekrény mögül. Azt aztán szeretheted, jó éjt!

  Még hallom egy ideig újdonsült szobatáram motoszkálását aztán egyszeriben csend lesz. Szinte azonnal elalszok Harry egyenletes szuszogására.

***

 Fogom a tál müzlimet és leülök az asztalhoz. Velem szemben Carly ül éppen és idegesen rágcsál egy piros almát. Hullámos frissen mosott barna haját összefogta Kényelmes farmerban és kötött pulcsiban van csakúgy, mint modell barátnője Cara Delevigne aki szintén itt ül. Egy Burberry fotózásról csacsog éppen. Harry, aki jó barátságban van vele, nevetéstől fuldokolva hallgatja a beszámolót arról, hogy hogyan esett bele Cara egy medencébe.

- Ráadásul egy igencsak drága ruha volt. Mondanom sem kell, hogy mindenki kiröhögött és még a ruhát is ki kellett fizetnem. – kávésbögrét szorongat a kezében. Hibátlan bőre, pisze orra és jég kék szeme van. Fakó szőke haja a vállára omlik. Carlynak megcsörren a mobilja. Felpattan, elmormog egy sor „igen, nem, aha, okét” és odaszól nekünk.

- Cara mennünk kel. – a lány felhörpinti, a maradék kávéját aztán veszi a kabátját és már hallani is az ajtó csapódást. A modellek elég rendetlenek. Erre akkor jöttem rá mikor észreveszem a rumlit az asztalon: üres bögre, szétszaggatott pirítós, félig megrágcsált alma.

  A lustaság erőt vesz rajtam, csak legyintek és otthagyom a kupit. Ledőlök a kanapéra és csak hallgatom a rajzfilm főcímdalát, amit Harry néz. Percek alatt elnyom az álom megint, pedig alig egy órája keltem fel. Nem is ellenkezem, úgy érzem, megérdemlem, mert majd egész éjszaka Harry érzéseivel foglalkoztam.

  Mikor felkelek, a kacsacsőrű emlősökről motyogok valamit. Ránézek a tévére. Ó hát persze! Göndör hajú barátom a Phineas&Ferb-öt nézte.

  Szó nélkül felcaplatok az emeletre és elkezdek öltözködni. Felveszem a ruhát, amit Carly készített ki nekem ugyanis én rendkívül béna vagyok, ha divatról, vagyis ruhákról van szó. Felveszem, a kabátom a vállamra akasztok egy táskát és indulok is. Vagyis indulunk, mert Harry megígérte, hogy elvisz, úgyis útba esik.

***

- Boldog karácsonyt és sok szerencsét a sárkányhoz! – szállok ki a kocsiból. Harry zavarodottan-dühösen néz vissza rám. – Úgy értem sok szerencsét Taylorhoz.

- Köszönöm. – még villant egy utolsó gödröcskés mosolyt majd elhajt. Hosszan nézek a távolodó autó után, míg akkora nem lesz, mint egy légy. Azon töprengek, miért nem működik Harry és Taylor Swift kapcsolata. Veszekednek, harcolnak, leszólják egymás barátait (de főleg a lány teszi ezt) mégis valahogy szeretik egymást. Azt gondolná az ember, hogy szakítanak, de nem, továbbra is együtt vannak, de szerintem csak idő kérdése meddig. Ez az egész egy nagy zűrzavar. Sosem értettem miért is mászott bele a göndör hajú. Erős a gyanúm hogy hasonló dolog történik majd velük, mint ami velem és Chrisszel történt. Egyikük sem ússza meg sértetlenül, össze fogják törni egymás szívét.

  Hajamat melengeti a jeges szél, az arcomon végigsimít és szemem könnybe lábad a hidegtől. A dobhártyámat majd kiszakítja egy hangos kiáltás, ami közvetlenül a fülem mellől érkezik.

- El fogunk késni! Indulj már! – megfordulok. Egy szépen felöltözött Josh Reid igyekszik a bejárat felé és engem is magával rángat. Fülig ér a szája és nagyon kipihentnek tűnik. Kérdőn nézek, erre rávágja – Nem gondoltad, hogy kihagyom a barátnőnk bemutatóját, ugye?

- Hát persze hogy nem. – mondom és próbálok lépést tartani vele.

  Egy örökkévalóságig tart mire átverekedjük magunkat a hírességek, divattervezők, modellek és más fontos emberek közt. Leülünk a második sorba Demi Lovato mögé. Nem messze tőlünk Madonna ül valahol az elsősorban  és mellettünk az amerikai Vogue riportere. Izgatottnak kéne lennem, hogy hírességek közelében vagyok, és egy levegőt szívhatok velük, de valamiért nem vagyok az. Számomra ők csak hűvös arcok a tömegben. Nem ismerem őket, ők sem engem és valószínűleg nem is fognak.

  Mikor elkezdődik a bemutató Josh leesett állal csodálja a mindenféle színes, csicsás alsóneműben parádézó modelleket. A harmadik „úúú”-nál azért már oldalba vágom a könyökömmel.

- Koncentrálj Carlyra! – suttogom a fülébe. Szinte végszóra megjelenik a lány. Valamilyen piros-fehér télapószerű alsóneműben, profi módon, mosolyogva végiglejt a kifutón. Be kell vallanom tényleg, van hozzá tehetsége. Arca sugárzik a boldogságtól, körülötte pedig mintha szikrázna a levegő. Egyetlen szóval tudom csak jellemezni: tökéletes. Nagyon büszke vagyok rá. A szívem szétrobbanni készül a sok boldogságtól, amit érzek. A bátyám elhalva meresztgeti a szemét. Egy szót sem tud kinyögni. Nem is kell, az arca mindent elárul.

  Cara fellépése után elvesztem az érdeklődésem a bemutató iránt. Amit akartam láttam, ennyi. Most már mennék haza pihenni és minél előbb szeretnék gratulálni a barátnőm sikeres szerepléséért. De még nem lehet. Tovább kell hallgatnom Bieber fiú vinnyogását a színpadon és a mellettem ülők üres fecsegését.