You made me so angry

31. fejezet

- Láttad milyen jó voltam tegnap? El se hiszem. – Carly még mindig a Victorias Secret Angel bemutatóról áradozik pedig arról kéne beszélgetnünk, hogy hogyan is törjünk be a volt barátomhoz.

- Carly kérlek, koncentrálj! – szól rá Eleanor. Hangja ideges, talán mert hármunk közül ő izgul legjobban a törvénysértés miatt. Már vagy ezerszer elmondtam neki, hogy sétagalopp lesz, Chris nem igazán tud meglepetést okozni nekünk. Legalábbis ebben reménykedem.

  Egyszóval nekikezdünk végre egy normális tervet kovácsolni. Mivel Chris ugyanabban a házban lakik ahol régen így nincs annyira nehéz dolgunk. Lerajzolom a ház alaprajzát, hogy könnyítsek a dolgunkon és egyben lássuk az egészet. Ezután heves szócsatába bonyolódunk egymással. Mégis hogyan törjünk be? Egyszerű és hatékony módszer kell.

  Carly azt mondja, lopózzunk, mögé mikor kinyitja a bejárati ajtót és kábítsuk el. Eleanor azonnal tiltakozik, hogy ez túlságosan veszélyes annyira hevesen beszél, hogy alig vesz levegőt így az arca kipirosodik. Úgy tűnik ő tényleg nagyon fél a törvényszegéstől nem úgy, mint mi, akik már régóta játsszuk ezt a piszkos játékot. Carly továbbra is őrültebbnél-őrültebb ötletekkel áll elő, El pedig csak lehurrogja a veszélyre hivatkozva.

  Kezdem nagyon unni ezt a vitát. Ököllel rácsapok az asztalra. Hirtelen csend lesz, ami szinte zene füleimnek. Ismertetem velük bombabiztos tervemet. Ők rám függesztik tekintetüket és érdeklődő arccal figyelnek, miközben felvázolom nekik a fejemben körvonalazódó ötletet.

- Azt hiszem ez jó lesz. – szól Eleanor miután végeztem. – De azért valakinek előtte el kéne mennie, körülnézni a biztonság kedvéért.

- Majd mi elintézzük! – vállalkozik Carly az én nevemben is. Végül is ki menjen el, ha nem mi?

- Akkor harmincadikán találkozzunk este hatkor itt. – fixálja az időpontot Eleanor miközben a kabátját veszi.  – Egy napot Louis-val és a családjával töltök, és együtt megyünk vacsorázni.

Jó szórakozást kívánok neki. Megköszöni, majd elindul hazafelé én meg becsukom az ajtót.

  Barátnőm a fotelben ül ölében a laptoppal közben egy narancsot eszik. Hirtelen ötlettől vezérelve elkérem a gépet. Már régóta halogatom, hogy megnézzem a majdnem tragikus véget érő iskolai előadásról készült fotókat. Elindítom a diavetítést. Rettentően sok kép készült. Aztán tíz perc múlva végre a lényeghez érek. Van egy kép hármunkról, aztán egy igencsak előnyös Joshról amint gitározik, majd egy közeli Cherylről és rólam. Ezután egy messzebbről készült fotó következik.

- Állj! – Carly megállítja a diavetítést. Rámutat a kép tetején valamire vagy inkább valakire. Christ pillantom meg. Elég érdekesre sikerült a kép: én teljesen beleéltem magam a dalba, hiszen a szólóm közepénél tartottam, Cher felfelé néz és ugrásra kész, Josh pedig megfogni készül a kezemet, hogy elrántson, mert hallotta a csavar nyikorgását, amit Chris halál nyugodtan lazít meg egy csavart hogy a reflektor leessen.

- Várjuk csak egy percet! Ha Cheryl éppen felnézett, akkor… - kezd bele Carly de a mondat közepén elakad.

- Tudta ki van ott és mire készül. – fejezem be a megkezdett gondolatot. Lefagyok. Kiráz a hideg. Mit akar tőlem Chris és miért segít neki Cheryl? Szinte szétrobban az agyam a sok megválaszolatlan kérdéstől. Szavak tűnnek elő a semmiből majd elszaladnak a fejem egy sötét zugába hogy később újra előugorhassanak. Képek villognak megállíthatatlanul és emlékek térnek vissza a múltból. Megpróbálom összerakni a kirakós darabkáit. Letisztul a kép. Mint amikor a víztükör morajló felszíne elcsendesül. Ekkor egy hang vészjóslóan sikítozni kezd a fejemben és rájövök valamire. Marine irodájában az egyik székre ragadva találtam valami furcsa rózsaszínű hajszerű dolgot. Az Cheryl haja volt. Tehát az egészet ő csinálta. Miatta rúgtak ki. Vajon mi oka volt rá?

  A harag, a kérdések egyre csak gyűlnek bennem, míg már nem bírom tovább. Felkapom a kabátom, csizmát veszek és barátnőm kiáltozása ellenére kirontok a házból. A düh hajt előre. Nem érzem a az arcomba vájó szelet, a csontig hatoló hideget sem a lépteim súlyát. Suhanok előre, szinte repülök a célom felé. Házak mellett haladok el, hóemberek pislognak rám sötét kalapjuk alól az út széléről és a fák csupasz, rücskös ágaikat nyújtogatják felém mintha meg akarnának állítani, de még egy hurrikán sem tudna feltartani. Én magam vagyok a szélvész. Tombolok. Meg kell tudnom az igazságot, közelebb kell jutnom hozzá, mert nem bírom ezt a tétlenséget, tudatlanságot.

  Carly kifulladva ér utol. Arca cseresznye piros, sapkája félrecsúszott, lihegése nyomán párafelhők szöknek az ég felé. Szólásra nyitja száját, amikor megállok egy ajtó előtt.

- Megőrültél? Kezdem azt hinni elment az eszed? Mi van már megint? – értetlenül mered rám.

- Az van, hogy Cheryl Fields egy báránynak öltözött farkas, egy mocskos áruló! – kiáltom a levegőbe. Szavak záporoznak szegény barátnőm fejére. Aztán együtt lihegünk mivel vagy fél kilométert futottunk úgy tíz perc alatt. Csakis légzésünk zaja töri meg a háborítatlan csendet. Párafelhők kavarognak fejünk felett amiket mi fújunk ki. Szívem már-már csak eltöri a bordámat, túl sok érzés futott át rajta az utóbbi fél órában.

  Ekkor kinyílik az ajtó és megjelenik Michael rózsaszínhajú barátnőjének társaságában.  A meleg, ami a házból jön valósággal arcon csap. Eddig észre sem vettem, hogy az ujjaim elgémberedtek a hidegtől. Kezdenek lilulni.

- Miért is vagyok mocskos áruló? – kérdezi hűvös hangon Cher. Arcán semmilyen érzést nem tudok felfedezni. Michael arcán viszont annál többet: van itt valami, amiről ő is tud.

- Miért szűrted össze a levet Chrisszel? - a hangom kétségbeesett. Azt hiszem érthető. Az ember már a barátaiban sem bízhat?

- A francba! – káromkodik Cheryl. Ököllel belecsap az ajtófélfába. Arcán torz düh veszi át a hatalmat. Teste megfeszül, a levegőt gyorsabban kapkodja, mint eddig. Szemöldökét összevonja, ajkait pedig vékony vonallá préseli. Egyértelműen ideges.

- Én mondtam, hogy nem kéne titkolózni. – kotnyeleskedik Michael. Barátnője egyetlen pillantásával elnémítja. Annyira dühös, hogy ha a szemébe néznék, valószínűleg a pokol kénes lángjait pillantanám meg.

- Gyertek, mindent elmondok. – a rózsaszín hajú beinvitál minket végre valahára a melegházba.  Kezeink varázsütésre felengednek és kellemesen bizseregnek. Helyet foglalunk a kanapén. Én kiéhezve várom az információ áradatot Carly csendesen elmerengve üldögél.  Egyetlen olvasó lámpa ég a nappaliban ahol vagyunk így még kísértetiesebbé téve az amúgy sem túl bizalomgerjesztő feketére pingált falakkal rendelkező szobát. Az összes bútor hófehér. Az árnyékok és a fény játszadoznak körülöttünk a szobában.

  Cheryl ekkor beszélni kezd. Izgatottan várom a történetet.