I Knew You Were Trouble

* Visszaemlékezés * Cheryl *

- Meg van kötve a kezem. – elcsuklik a hangja. – nem akarom ezt tovább csinálni. Kérlek, tedd meg ezt nekem, hiszen rokonok vagyunk. Amúgy is jössz nekem egyel. – kérlel. Majdhogynem könyörgésnek hangzik. Utálom, ha könyörögnek az emberek, az semmit sem old meg. Egyszerre kavarog bennem a sajnálat és talán a félelem.

- De Hanna a barátom. Megbízik bennem. – mondom. Tényleg nem szeretnék ilyesmit tenni elvégre olyan mintha az idegesítő húgom lenne. Bevallom az ismertségünk elején kiismerhetetlennek és utálatosnak tartottam. Szívesen meg is vertem volna egy alkalommal mikor nagyon felidegesített. Aztán ahogy telt az idő megértettem mit miért tesz, és hogyan gondolkodik. Már nem is utáltam annyira, mert hasonlított rám. Egy olyan kemény lánynak is vannak érzései, mint én, még ha nem is szereti bevallani őket.

- Ezt már azzal elrontottad, hogy nem mondtad el neki, ami a fellépésen történt. Ha meg tudja nem fog benne már ugyanúgy bízni. Különben is, amiről nem tud, az nem fáj. – feleli Taylor Swift. A szőke vékony nemzetközileg is elismert énekesnő, aki mellesleg az unokatestvérem.

  Hezitálok egy keveset. Belső szemeimmel látom magam előtt esdeklő baba kék szemeit, ahogy könnytől párásan merednek rám. Egyenes szőke haját, vékony alakját és kedves arcát. Mindig is fontos volt neki a magánélete és most az forog kockán, hogy kiderül-e az egyetlen dolog, ami miatt emberek ezrei ítélhetik el és utálhatják meg. Bajban van, és sajnos jól tudom mifélében. Olyasfélében, ami nem igazán tenne jót a hírnevének. Egyetlen rossz döntés miatt. Chris, pedig ha nem teszi, amit mond, akkor lerántja róla a leplet. Hálát adok Istennek hogy Michael nem ilyen és nem is hasonló.

- Rendben van. – a szám kimondja a szavakat, mert a szívem beleegyezett, de az agyam nem. Késő bánat. - Ugye tudod, hogy nem rejtegetheted az idők végezetéig az igazságot. Előbb-utóbb ki fog derülni.

- Tudom – szakít félbe Taylor határozottan. Megköszörüli a torkát. – Normál körülmények között eszembe sem jutna ilyesmit kérni. Ez az utolsó dolog, amit megpróbálok, ha nem megy, feladom és elindítom az igazság lavináját. Köszönöm.

- Hát nem annyira szívesen. – mormogom, aztán megszakítom ezt a kellemetlen hívást.

  Folytatom az utat egészen a kávézóig. Ha valami, bármi megakadályozna abban, hogy teljesítsem azt, amire Taylor megkért szíves örömest visszafordulnék, de egyetlen autót, buszt vagy embert sem látok. A város e szeglete kihalt. Úgy tűnik ez a sors fintora.

  A szél, ami eddig a hajamat cibálta megállt. Vészjósló csendben haladok tovább. Csizmám sarka hangosan koppan minden egyes lépésnél. A felhőtlen tiszta tinta kék éjszakai égboltra nézek. Itt-ott csillámszerűen ragyognak az apró pontoknak tűnő csillagok. A törött tányér alakú Hold pedig ezüstösen világít, mint valami arc nélküli torz mosoly.

  A kávézó hátsó ajtajához érve beütöm a biztonsági kódot. Majd kattan a zár én pedig már bent is vagyok. Felkapcsolom a villanyt és munkához látok. Darabokra szedem az irodát Taylor helyett, ez azt jelenti, hogy elvágok egy szálat, ami Hannát a kávézóhoz köti.

  Török-zúzok, eltörök egy két széket, a virágcserepeket egyenként a falhoz vágom, felborítom az íróasztalt, az iratokat és papírokat szétszórom a földön. Végül művem megkoronázásának gonosz üzenetet kanyarítok a menta zöld falra.

  Légzésem felgyorsul. Lihegek. Kétségbeesetten kapkodok levegő után, mert megtettem. Ezt azért az egyetlen dologért, amihez Taylor segítsége nélkül nem jutottam volna hozzá: ő hozott össze életem szerelmével, neki köszönhetem Michaelt. Ezért gondoltam úgy hogy ennyit igazán megtehetek neki, hiszen mennyi az esélye hogy kiderül: én döntöttem romba az irodát. Miért vagyok ekkora idióta? Felrúgom a barátságunkat.

  Össze vagyok zavarodva. Öntudatlanul a hajamba túrok és tépni kezdem, amíg fájni nem kezd. Egy kisebb csomó a kezemben marad. Hagyom, hogy a rózsaszín csomó kihulljon az ujjaim közül.

  Feltépem az ajtót. Hallom, ahogy hangosan becsapódik. Nekidőlök a hideg fémnek. Leheletem kanyargós úton száll a felhők felé, szívem pedig még mindig a bordáimat ostromolja. Egy meleg könnycsepp gördül, végig az arcomon majd elválik az államtól és a puha fehér hóba esik. Megtörlöm a szememet. Már nincs helyet önsajnálatnak a szívemben. Megtettem. Megtörlöm, a szemeimet majd öles léptekkel elindulok hazafelé.

*Hanna szemszöge*

  Elképzelni sem tudom mi játszódhatott le a fejemben, ami miatt azt mondtam:

- Egy mocskos áruló vagy Cheryl Fields. Legszívesebben jól behúznék egyet. – hangom szenvtelen. Az állkapcsom olyan merev hogy alig tudom mozgatni. Dühös vagyok rá, kimondhatatlanul. Ez csak egy hiba volt. Én sokkal többet követtem el mire rájöttem, hogy rossz úton járok.

- Valahogy sejtettem. – Cheryl hangja halk. A karomra pillant. Úgy szorítottam ökölbe a kezem, hogy még csak nem is éreztem. Szünet következik. Aztán a levegőbe hasít egy szó.

- Sajnálom.

  Még sosem hallottam ilyesmit Cheryl szájából. Annyira hirtelen jött, hogy a megrökönyödéstől egy ideig megszólalni sem tudtam.

- Már azelőtt megbocsátottam, hogy kimondtad volna, mert én magam túl sok hasonló hibát követtem el ahhoz, hogy haragudjak rád. – most, hogy megismertem Cheryl történetét, új szemszögből vizsgálhatom meg ezt az egész bonyolult történetet. Olyan információkhoz jutottam hozzá, amelyek mindent megváltoztatnak.

  Cherylre mosolyogtam, ő pedig rám. Tudta és én is tudtam, hogy nem lesz itt semmiféle csajos összeborulás. Egyszerűen csak lerendeztük a dolgokat, úgyhogy fogjuk magunkat Carlyval és szó nélkül távozunk. Itt az ideje, hogy mérlegeljem és átértékeljem, a dolgokat mielőtt elmegyünk betörni Chrishez. Ebben a pillanatban alig tudom magam türtőztetni, ugyanis ha betörünk, akkor végre megtudjuk, mivel zsarolja Chris Taylort. Mi lehet az, ami ezt az egész háborút kirobbantotta?