What I did for love?

49. Fejezet

- Emlékszem mikor megismertelek – itt halványan elmosolyodok az emlék hatására – Sima, jó havernak hittelek. Tudod, olyannak, akit csak akkor hívsz, ha a legjobb barátaid nem érnek rá. Ez lassan kezdett megváltozni, annak ellenére, hogy nem akartam, hogy megváltozzon. Minden nap, amit a társaságodban tölthettem egy élmény volt. Jó kedvre derítettél, segítettél, ha kellett, és ami a legfontosabb meghallgattál és nem ítéltél el. Cserébe igyekeztem ugyanígy bánni veled. – nyelek egyet és kifújom a levegőt. A harisnyámon lévő lyukat piszkálom, miközben folytatom a mesélést. – Aztán bekerült a képbe a Taylor Chris sztori. Egy csapásként és ért, hogy életem megrontója óhatatlanul újra beleszól annak menetébe. Minél mélyebbre ástam az elfeledett ügyekben annál mélyebbre süllyedtem és össze voltam zavarodva. Kicsúszott a talaj a lábam alól és a levegőben himbálództam mikor történt az az óriási félreértés Harryvel. – hátra sandítok. Intek Harrynek, hogy jöjjön közelebb – hidd el, nem jelentett nekünk semmit. Ha mégis meg kéne, valahogy magyaráznom csak azt tudnám mondani rá, hogy egy érzelmi kitörés volt. hasonló dolgokat éltünk ét és mikor mindketten ugyanarra a mélypontra jutottunk hát ez a szörnyű dolog lett belőle.

– Rettentően szégyellem magam. Nem tudnék úgy létezni, hogy ilyen szomorúnak látlak és tudom, hogy miattam van. – veszi át a szót Harry. hangja kissé érdes, rekedtes, mint mindig – Három éve vagyunk legjobb barátok. Szerinted képes lennék szándékosan bántani téged? – fejezi be és rám pillant, hogy folytassam.

- Csak annyit szeretnék még mondani, hogy te voltál a mentőöv az életem viharos tengerén. Az istenek akkor irányítottak hozzám mikor látták, hogy fuldoklom. Segítettél kievickélni a partra. – könnyek gyűlnek, a szemembe mikor eszembe jut az együtt töltött karácsony és a többi boldog pillanat – A tenger újra lecsapott rám. Tudom, túl komolyan vettem Christ meg a fenyegetéseit és ez lett belőle… – elakad a szavam. Képtelen vagyok a befejezésre. Egy két könnycsepp kicsordul és végigszánkázik az arcomon. Becsukom a szemem, nem tudok Niallre nézni. Évszázadoknak tűnő percek telnek, el mire kinyitja a száját és feloldoz a kétségbeesés alól.

- Megbocsátok. – szól könnyed selymes hangján. Kezét az én kezemre teszi és megfogja. A többieknek ez csak egy egyszerű szónak tűnhet, egyszerű hanglejtéssel, de én többet éreztem és hallottam kii belőle. Barátság, törődés, fájdalom. Annyi dolog volt ebben a szóban, amit a körülöttünk lévők fel sem foghatnak.

  Tudom, hogy innentől kezdve sok dolog fog megváltozni.

  A többiek ujjonganak, Harry megkönnyebbülten felsóhajt és lepacsizik Niallel.

- Ezt már nevezem! – szól Louis – Az lett volna a csoda, ha ezután a dráma, szívszaggató beszéd után nem békültök ki.

  Niall és én még bent maradunk és megvárjuk, hogy a többiek összeszedelődzködjenek és kimenjenek.

- Visszatérve a múltra – ránt vissza Niall amikor én is elindulnék kifelé – Úgy érzem, hogy én meg nem vettem elég komolyan Christ. Hiszen mégiscsak be tudott férkőzni közénk. Ott volt mindenhol és beleszólt a dolgok alakulásába. Hatalma volt feletted. Elég volt ebből. ne hagyjuk, hogy közénk álljon. Szarjuk le. – mosolyog rám szemet gyönyörködtetően.

- Rendben van de – rántom vissza most én őt – valahogy le kell zárni ezt az egészet. Nem hagyhatom a levegőben lógni. Arra gondoltam, hogy elmegyek hozzá és elmondom neki mi a szitu és azt szeretném, ha velem tartanál.

- Jól van, de akkor vissza kell fognod nehogy, kitekerjem a nyakát – mondja tök komolyan.

  Megígérem neki, hogy visszafogom, majd elindulunk kifelé. Először én lépek ki az ajtón majd ő. Állunk egymás mellett háttal az épületnek és az előttünk lévő forgalmas utcát nézzük. Gyerekek szaladgálnak, párok sétálgatnak kézen fogva, egy csapat fiú röhög hangosan valamin és galambok repülnek fel a macskakőről miközben a haragos szürke ég viharra készülődik felettük.

  Annyira hihetetlen. Itt áll mellettem és végre, végre valahára az enyém. Ennyi szenvedés kellett hozzá? Úgy tűnik, de én azt mondom megérte. Szétfeszít a bennem lévő boldogság. örömömben képes lennék egy maratont is lefutni, kitakarítani a házunkat vagy az összes kóbor cicát megsimogatni. Ilyen elképesztő dolgokat művel az emberrel a szerelem.

  Hirtelen erős fájdalmat érzek a fejemen. Oly annyira erőset hogy összeesem tőle. Körülbelül úgy csuklok össze, mint egy összecsukható kerti szék. Egy pillanat alatt történik az egész. Pislogok párat a földön fekve. megpróbálok felülni, de azonnal, visszahanyatlok. Niall hajol fölém. Látom, hogy beszél, de a szavai nem jutnak el hozzám. Az utolsó kép, amit látok és nagyjából fel is fogok az, ahogy Niall továbbra is fölém hajol, és a mentőket hívja.