Skateboards here's our ride so pull on up everyone is waiting for us

2. Fejezet

    Lassan nyitom ki a szemem. Napfény világít az arcomra. Nagy nehezen felállok, az ablakhoz megyek és elhúzom a függönyt, de visszafelé menet elbotlok valamiben. Megfordulok és a lábam elé nézek: egy sminkes táska. Ha ez Carly táskája, akkor hol van ő? Az íróasztalomra nézek ahol egy cetlit látok. Ez áll rajta:

Jó Reggelt Hanna,

Ha ezt olvasod valószínűleg felkeltél. Ebből a cetliből arra is rájöhetsz, hogy én már elmentem. A tegnapi, egy jó kis este volt. Láttam elengedted magad. Nem csak ültél és bámultál magad elé ahogy szoktál. (A szőke fiú nagyon helyes volt.) Szokás szerint most deszkázni mész Joshsal, úgyhogy nem húzom tovább az időd.

Ölel, Carly

Ui.: A púpot a fejeden nézesd meg, mert akkora, mint egy dinnye. 

  A fejemhez kapok, és tényleg fáj, mert tegnap lefejeltem a mosdóajtót. Hirtelen minden beugrik: Niall, a beégésem, a naranccsal való dobálózás és a kóla. A zsebemhez kapok. Igen, ahogy sejtettem, benne van a telefonszáma. Ha számot cseréltünk, akkor majd hív, ha akar. Emiatt nem aggódom. Ahogy a barátnőm írta, tényleg egy nagyon jó este volt. Visszafelé indulok az ágyamhoz és ismét elbotlok. Dühösen megragadom a sminkes táskát és biztonságos helyre teszem, ahol nem árthat nekem. Úgy döntök ezek után már nem fekszem vissza aludni. Tíz óra van, inkább írok egy SMS-t Carlynak, hogy délután öt körül legyen kint a deszkás pályán és visszaadom a cuccát, amit itt hagyott.

  Felöltözök és mivel annyira nincs hideg, egy fekete pulcsi, alá pólót, szakadt farmert és a lila Vans cipőm veszem fel. Megfésülködök, és máris indulok, lefelé ahol berobogok Josh szobájába. Néha elég tapintatlan tudok lenni, de ez lenne a kistestvérek dolga; nem? Az ágyára ugrok:

- Jó reggelt! - kiabálom, mire hozzám vág egy párnát. Tipikus reakció. Ezt vártam tőle, úgyhogy megragadom a párnát és visszadobom neki. Erre sem kel fel. Akkor csak egy dolog maradt hátra: - Szeretnéd, hogy énekeljek neked egy Jó reggelt, dalt? - Na, erre már rögtön felugrik. Odadobok neki egy farmert és egy pólót, hogy felöltözzön, addig én kimegyek és megreggelizek. A rádiót kapcsolgatom, mikor ő is elkezd enni. Ameddig csak a zenét hallgatjuk, azon gondolkozom, vajon Amanda a nővérem hazajön-e az egyetemről vagy bent marad. Tényleg nagyon okos és nagyon jól tud érvelni akár igaza van akár nem. Hasonlít a Pretty Little Liarsból Spencer Hastings-re. Alig látom.

  Ahogy a szüleimet sem. Ők nagyon sokat dolgoznak és szinte már luxusnak érzem azt, ha találkozhatok velük. Anya ügyvéd, apa pedig a saját cégét vezeti, és mindig azzal van elfoglalva. Sosem érnek rá. Azt tanították, hogy jól becsüljük meg a pénzt, ezért tették meg azt a drasztikus lépést, hogy tizenhat éves korunktól dolgozni küldtek. Amandára visszatérve, szinte már hiányzik.

  A gondolatmenetemet ajtócsapódás szakítja félbe. Azt hittem a szüleim jöttek haza ilyen gyorsan de az lehetetlen. Ma kora reggel indultak még csak el. Fél perc múlva a nővéremet pillantom meg. Nagyon csinosnak találom a szoknyájában, pedig nem szokott így öltözködni. Az arca kipirult, valószínűleg azért mert két óriási bőröndöt cipel maga után. Joshsal mindketten odaugrunk hozzá és meghúzogatjuk a haját, ő viszonozza. Ez olyan testvéri szokás, mint másoknál a puszi vagy az ölelés.

- Úristen mekkorák lettetek. Na, jó Hanna te nem nőttél nagyot, Josh te meg szőrösebb lettél mióta elmentem. - erre mind felnevetünk. Hozzá kell tennem már vagy féléve nem láttuk. Amanda egy okos tojás, de egész jó a humora. Az egyetlen fiú közülünk vállalkozik rá, hogy felviszi a bőröndjeit, de mikor felemeli, alig fél centit mozdul csak.

- Mi a fene van ezekben? Kő? - kérdezi Josh a homlokáról törölgetve az "izzadtságot".

- Majdnem, könyvek. - mosolyog a nővérünk és elindul felfelé. A súlyos csomagot meg úgy emeli, fel mintha tollpihékkel lenne tele. Csak huszonegy éves, de erősebb, mint a 2 évvel fiatalabb öccse, aki súlyt emel néhanapján. - Akkor… megnézünk egy filmet vagy valami?

- Ha visszajöttünk, igen. - fogom a deszkám a kezembe, Joshnak pedig odagurítom a sajátját. Lábbal az egyik végére lép és felveszi. - Addig pihenj. Pár óra múlva találkozunk.

- Hova mente… hát persze, el is felejtettem. Menjetek csak. - Amanda ledobja magát a kanapéra, mi pedig becsapjuk magunk után az ajtót és végig száguldunk az utcán.

  Szokás szerint néha ugratunk, gyorsítunk vagy lassítunk. Elérkezünk a pályához. Már messziről látszik. Carly azt szokta mondai rá, hogy azok a dolgok, amiken négykerekű izékkel ugrálnak. Én csak a pályának hívom. Itt mindig van élet, szórakoznak, trükköznek, viccelődnek. Aki ide beteszi a lábát és deszka van a kezében vagy begurul, része lesz ennek a baráti társaságnak. Ahogy közeledek feléjük, Ed és Emily pacsira emeli a kezét. Én pedig belecsapok. Ed és Emily testvérek bár csak egyetlen dologban hasonlítanak: ugyanolyan barna a szemük. A fiú szőkésbarna hajú, világos bőrű, míg a lány sötétebb bőrű és sötétbarna hajú. Mikor először megláttam őket, sosem gondoltam volna, hogy rokonok lehetnek. Josh Adammel pacsizik le. Ő a rangidős, huszonkét éves és igazából semmi megrendítő nincs a külsejében. Egészen addig ezt hiszed, míg bele nem nézel a szemébe. Ugyanis tökéletesen kékek. Igazi vezéregyéniség: határozott, kedves, érti a viccet. Csak egyetlen szépséghibája van, a középső neve: Gustav.  Ezzel szoktuk néha idegesíteni. A pálya közepe felé gurulok. Ugrok párat, próbálok trükközni. Egyszer csak kicsúszik a lábam alól a talaj és elterülök a földön. Kinyitom a szemem és a szokásos látvány tárul a szemeim elé: Cherly és Michael csókolóznak.

- Mondtam már Reid, aki ügyetlen ne trükközzön. - kiáltja Michael. Szeret csipkelődni az biztos. Igazából róla csak annyit tudnék mondani, hogy az a fajta a szépfiú, akivel mindenki járni, akar. Leszögezem én nem. Sok barátnője volt és szerintem ő sem tudta számon tartani, de végül Cheryl-nél megállapodott. Már legalább egy éve járnak. Cheryl a saját deszkáján ül. Rózsaszín haja körbe öleli az arcát. Tényleg igazán szép, kedves, de elég lekezelő tud lenni másokkal. Van kisugárzása néha túl sok is ilyenkor Radioaktívnak hívom. Ők az álompár és a leggyorsabb deszkások közülünk. Itt mindenkinek van beceneve: Adam = Gustav, Josh = Jenna mert egyszer mikor aludt kifestettem és tele ragasztottuk a képével a környéket. Cheryl a radioaktív, Michael pedig egyszerűen csak M. Ed a bűvész, mert olyan trükköket tud, amiket más nem nagyon, Emilyt indiánlánynak hívjuk a külseje miatt. Én Seb lettem, mert akárhányszor új trükköt gyakorlok, tuti hogy elesek vagy felhorzsolom valamelyik végtagom. Körülbelül ennyi lenne, amit tudni kell az itteni életről.

    Még gyakorlok egy keveset aztán leülök az egyik fa alá. Ez az a fa, amibe minden igazán ide tartozó belevésheti a nevét. Az enyém öt hónapja került rá. Az igazság az, hogy központi helyet foglal el a fa a deszkások életében, talán az elhelyezkedése miatt, vagy azért mert érzelmi értéke van. Például minden karácsonykor kidíszítjük, ez olyan hagyományféle.  Egy ideig csak ülök a fa alatt, nézem a galambokat mikor Ed leül, mellém deszkáját a fának támasztja és így szól:

- Hallottad már az új viccemet? - kérdőn néz rám. Megrázom a fejem. - A király összehívta a fiait… és nem mentek el. Várj, várj, van egy másik is: Két kígyó megy az erdőben az egyik jobbra a másik kobra…- mondja és dől a röhögéstől.  Elfelejtettem, hogy Ed, csak favicceket tud mondani. Ez is egy olyan volt, mert bár értem, még csak el sem mosolyodom. Ő még mindig nevet: - Ebben az a vicces hogy nem vicces.

Emily gurul felénk: - Most mondta el a királyos meg a kígyós „viccet”?

- Aha.

- Akkor már értem. - rázza a fejét indián lány. Ed egy érthetetlen figura és ezt ő pontosan tudja. Mind gyakorolni mennek, csak én maradok ülve. Nézem, hogy szántják fel az eget a bárány felhők, hogy mit csinálnak a többiek és a Louis Vuitton táskát, ami a szemem előtt himbálódzik. Köszönök Carlynak.

- Szia Han, szóval mit is felejtettem nálatok? - kérdezi. Ránézek… vagyis rájuk, mert ketten jöttek. Adam barátnőjével érkezett, aki sosem sminkeli magát és nem sok márkás cucca van. A haja nagyon sötétbarna és a szeme is. Van pár tetoválása és szinte csak sötét színű ruhákat hord. Ő Abigail Gauss, azaz Abby.  Mindenkivel jóban van csak a bátyámmal nem és ezt senki sem érti.

- Szia, mindenki! - köszön, Adam nyakába ugrik és egy csók után beszélgetésbe elegyedik vele.

- Elég galamb van itt, nem kell, hogy még ti is turbékoljatok - kiált oda neki Ed mire mindenki tapsolni kezd.

- Most mi van?

- Ez végre egész humoros volt. - szólok elismerően majd Carlyra nézek. Átadom neki a táskáját. Nem akarsz maradni egy kicsit? Megmutatom azt, amit gyakoroltam.

- Oké, de nem, sokáig mert még tanulnom kell, a franciából témazárót írunk és még semmit sem tanultam. - mondja. Mivel a legtöbb ember a külső alapján ítél, sosem gondolnák de Carly nagyon okos annak ellenére, hogy szép. Tavaly például évfolyam első volt az iskolánkban. Belenézek a szemébe, olyan színű, mint az ég télen. Szürkés-kékes. A haja hosszú és nagyon szép gesztenyebarna. Néha azon gondolkodom, hogy miért nem kereste fel még egy modell ügynökség sem. Száznyolcvan centi magas, karcsú és szép. Kell ennél több?

A barátnőm leül az egyetlen padra, ami van én meg begurulok a pálya közepére és koncentrálok. Gyorsítok, ugrok és… földet érek épségben.

- Végre nem estél el. - dicsér meg Josh. Carly állva tapsikol. A bátyám teljes véletlenségből neki ütközik. Állj, vissza. Volt valami furcsa ebben a „véletlenben”. Szerintem direkt volt, ahogy ránézett és bocsánatot kért… olyan hirtelen ugrik be a gondolat hogy majdnem hanyatt estem tőle. Joshnak tetszik Carly. Még egy ideig visszhangoznak a fejemben ezek a szavak. Azt sem veszem észre, hogy Cheryl a kezével hadonászik az arcom előtt:

- Hé, mi van, lefagytál?

  Valamit motyogok. Arrébb gurulok, Cheryl meg a háta mögé dobja rózsaszínű haját és folytatja, amit elkezdett. A barátaimhoz megyek. Carly gratulál majd integetve távozik. Rögtön ahogy elment letámadom a bátyám:

- Láttam. Odavagy érte, pedig már vagy tíz éve ismered. Miért pont most? Nem értem…

- Mi? Te meg miről beszélsz? Biztos nem ütötted meg a fejed? - kérdezi kapkodva. Szemét idegesen forgatja. Átlátok rajta mint egy üvegajtón.

- Josh?

- Igen?

- Nagyon rosszul blöffölsz. - a szemembe néz. Igazán őszintén mondja, amit mondani akar.

- Igazad van, de ne mondd el neki, kérlek hadd csináljam úgy, ahogy akarom. - kiskutya képpel néz rám. Tudom miért: szokásom néha túlkomplikálni a dolgokat, úgyhogy leszállok róla. Egyetértésem jeléül meghúzogatom a haját. Rám mosolyog és a hátam mögé mutat.

    Elérkezett a pillanat. Az a pillanat, amikor minden kicsit lelassul: a naplemente. Itt a deszkás pályán minden ki megáll és végignézi. Ez is olyan hagyományféle. Mikor a napkorong teljesen eltűnik, akkor valami folyatódik és valami véget ér. Úgy érzem az én életemben véget ért egy szakasz és egy új kezdődött. Bármit is tartogat, állok elébe!

First time

1.   Fejezet

    Egy átlagos november 30.-i péntek este és itt ülök a szobámban, ahogy mindig szoktam. Szürke melegítő van rajtam és egy fekete póló. A hajam eredeti szőke és most össze van fogva, hogy ne lógjon a szemembe. A nővérem mindig azt mondja, hogy mikor a Nap rásüt a hajamra olyan, mintha világítana a fejem. Ahogy nézegetem, magam a tükörben úgy látom, átlagos testalkatú vagyok. Ha közelebbről megnézem, a szemem olyan barna, mint a Labrador kutyáké.

   A telefonom olyan hirtelen csörren, meg hogy ijedtemben hátraugrok és átbukfencezek egy fotelen.

- Igen?

- Szia, Carly vagyok. Fél óra múlva találkozunk. Ja, és legyél csini. - mondja suttogva a telefonba.

- Na, na, na. Lassíts egy kicsit. Te meg miről beszélsz? - olyan zavarodott hangom van, mint egy nagymamának, aki betévedt egy metál koncertre. Tényleg fogalmam sincs, hogy miről beszél.

- Szórakozni megyünk. Tudod, lógunk egy kicsit a városban meg ilyesmi. Öltözz fel és indulás! Ne mondd, hogy nem érsz rá. Tudom jól, hogy otthon ülsz melegítőben és a Pretty Little Liars-t nézed.

- De…- már éppen valami kifogással leráznám de nem tudok neki nemet mondani.

- Nincs de. Mindig otthon ülsz vagy deszkázol vagy fura zenét hallgatsz és fagyit zabálsz. Amit nem értek, hogy miért nem hízol tőle, de ezt most hagyjuk. Gyerünk! Péntek van. Mozdulj ki egy kicsit. - próbál győzködni. Épphogy elkezdtem gondolkodni mikor megszólal egy hang:

- Falazok neked. Majd azt mondom, hogy alszol vagy valami. - mondja Josh a bátyám. Igen van egy bátyám és egy nővérem Amanda. Szinte ugyanúgy nézünk, ki csak nekik tengerkék színű szemük van. Bambulok egy sort mire Josh becsapja az ajtót és azt mondja:

- Húzás! Különben meggondolom magam. Úgyse mész sose sehova. Itt az alkalom.

  Odarohanok hozzá és megölelem.

- Jaj ne már. - motyogja és játékosan meghúzza a hajamat. Én is az övét. Ez valahogy a szokásunkká vált, ha valami nyálas dolgot mondunk vagy csinálunk. Megköszönöm és elkezdek öltözni. Egy pólót, farmert és bőrdzsekit veszek fel fekete Converse tornacipővel. Az összhatás annyira nem is rossz. Lehetne ennél rosszabb is - mondja mindig Carly az öltözködési stílusomra. Ő mindig csinos és még a kiegészítőkre is figyel. Ez nekem nem jön be annyira, de néha én is szeretek csinos lenni.  A stílusom inkább sportosabb és lazább.Hasonlít Cara Delevigne hétköznapi stílusára.

- Köszi még egyszer. Ja, és éjfélre itthon leszek. - elindulok lefelé. Egyetlen lépcsőfok van, ami nyikorog, és amit soha senki nem javít meg, alulról az ötödik. Számolok: egy, kettő, három, né… nyikorgás. Hát persze hogy eltévesztem. Ilyen az én szerencsém, még menni sem tudok úgy, hogy ne vonnám magamra a figyelmet. Fülelek. Sehol senki. Épségben leérek a lépcsőn. Billentyűzet kopogását hallom. Anya a nappaliban van és dolgozik. Mikor kimegy teáért a konyhába, halkan a hátsó ajtóhoz osonok. Kinyitom, és még egyszer hátra nézek a biztonság kedvéért. Mire előre fordítom a fejem, valaki elkap, a kezét a számra tapasztva leránt a földre. Kezdek megijedni, adrenalin szintem pedig kezd az egekbe szökni mikor ezt hallom:

- Hanna, azt mondtam legyél csinos. Bulizni megyünk az istenért, de most már mindegy. Vissza ne menj átöltözni. - igen, ez csakis Carly lehet.

- A francba, nagyon rám ijesztettél. - felállok és leporolom magam. Egy fűfolt van a nadrágomon. - Nézd meg mit csináltál! Tudod mit? Inkább induljunk.

    Ahogy a kocsi felé sétálunk, a barátnőmre pillantok: fekete mini ruha van rajta ami a mellrészénél gyöngydíszítéses, fehér kardigán szerű valami és egy fekete kabát meg persze az elmaradhatatlan magas sarkú. Ami legalább 9 centis. Nem hiszem el, hogy nem fázik. Beülünk a kocsiba és nem tart sokáig az út. A Funky Buddha nevű klubba megyünk. Hogy Carly hogyan tudott bejuttatni minket? Fogalmam sincs, de már bent vagyunk, úgyhogy nem kérdezősködöm. Már javában szól a zene.

- Menjünk igyunk valamit! - indítványozza ő. Valami alkoholosat vesz, míg én csak egy kólát. Odaadják az italomat. Hátralépek egyet és megfordulok, mire neki ütközök valakinek. Nem hiszem el, ez annyira jellemző rám, gondolom magamban. A szememet összeszorítom mintha így meg nem történté tehetném a dolgokat, de nem így lett. Kinyitom a szemem. Ránézek a srácra: szőke haja aranyosan az égnek áll, nem egy izom agy, de azért látszik, hogy elmegy néha kondizni, azt hiszem a szeme kék, de nehezen lehet kivenni a sötétbe és persze a pólóján ott virít egy hatalmas kóla folt.

- Úristen bocsánat. - mentegetőzöm.

- Semmi baj, megesik az ilyesmi. Túl közel álltam. Az én hibám is. - mondja a srác enyhe ír akcentussal.

- Hadd tegyem jóvá! - jókora folt van a pólóján és én voltam a béna nem ő.

- Oké, meghívlak egy kólára. - felel, mire elképedek. Még ő hív meg engem? De megköszönöm és hagyom. Leülünk és beszélgetünk: az élet dolgairól, a családunkról, hobbiról és egyéb dolgokról. Egy idő után a tekintete megakad a nadrágomon éktelenkedő fű folton:

- Úgy látszik, ma ügyetlen napod van. - erre csak bólogatni tudok - Szóval, ha meg akarlak találni, kiabáljam azt, hogy: Hol vagy füves lány? - nagy szemeket meresztek és nevetni kezdek.

- Ha így hívsz, félre fogják érteni. Hívj inkább az igazi nevemen: Hanna Reid. - kezet rázunk -És a tiéd?

- Niall Horan. - már vagy húsz perce beszélgetünk mikor így szól:

- Mindjárt jövök, kimegyek a mosdóba.

    Mikor elmegy, azon gondolkozom, hogy lehetek ilyen béna és szerencsés egyben: leöntök valakit kólával és közben egy tök jó fej fiúra találok. Sosem gondoltam volna. Körül nézek. Most ugrik be, hogy Carlyt egy ideje már nem láttam. A szememmel őt keresem, megkérdezem a pultos, hogy látta-e mire azt mondja, hogy a mosdó felé ment. Remélem nincs semmi baja, mert néha túlzásba tudja vinni a bulizást. A célom felé menet vagy egy tucatnyi emberen kell keresztül verekednem magam. A sötétben megbotlok és épp a WC ajtónak esek és lefejelem azt. Tántorgok egy kicsit mert az eséstől megszédülök. Hihetetlenül béna vagyok bárhova is megyek. Benyitok.

- Carly! - mondom, a nevét hátha válaszol. A fejemet fogom, mert eléggé fáj ahol beütöttem. Megpillantom Niallt ahogy kezet mos.

-Te meg mit keresel a lány WC-ben? - kérdezem mire zavarodottan rám néz. Megpróbálja elfojtani a nevetését. Értetlenül állok, felvonom a szemöldököm válaszra várva.

-Te mit keresel a fiú WC-ben? - kérdez vissza. Újból körülnézek. Egy harminc év körüli férfi távozik az egyik fülkéből és furcsa pillantásokat vet rám. Elszégyellem magam.

- Ez mekkora égés… - mondom a fejemet fogva. Niall odajön hozzám és átkarolja a vállam miközben kifelé megyünk. Azt mondja nevetve:

- Nyugi velem is előfordult már. Mindenkinek van rossz napja.

- Te is mentél már be a lány WC-be véletlenül?

- Nem csak volt már rossz napom. - mindketten nevetni kezdünk a bénaságaimon. Aztán visszaülünk, és újra beszélgetni kezdünk. Sok mindent megtudok róla például azt, hogy valóban ír származású és hogy a munkája miatt költözött ide Angliába. Azt nem mondta, meg hogy mit dolgozik. Én is mesélek magamról: hogy deszkázok, van egy nővérem meg egy bátyám és hogy sokat eszek mégsem hízok. Ő azt mondja két barátjával jött ide. Az egyiket éppen látom és rámutat,

Egy barna hajú fiú, akit éppen egy hosszú szőke hajú rikító vörös rúzzsal és eléggé sok sminkkel kikent lány ölelget. Számomra furcsa párnak tűnnek. A szőke lány egyáltalán nem szimpatikus. A fiú meg nem is tudom, olyan kacér típusnak látszik.

- Furcsa. Mióta együtt vannak - teszi idézőjelbe a mondatot - Keveset van velünk, mintha már nem is érdekelnénk. Alig járunk el valahova együtt öten, merthogy öten vagyunk barátok… Túlságosan megváltozott a lány miatt. Mi mind megmondtuk neki ezt és azt is, hogy hagyja a francba, mert tuti hogy csak szórakozik, de mégis vele maradt. Kezd hiányozni a régi énje. Ez a lány meg úgy csimpaszkodik belé, mint egy orángután. - szomorú fény csillan a szemében. Erre megsimogatom a vállánál. Halvány mosolyt ereszt.

- Biztosan lesz rá megoldás. De ha nagyon akarod, megpiszkálhatjuk egy kicsit őket. - sejtelmesen mosolygok. Elég gyerekes tervet ötlök, ki de legalább vicces… számunkra. Fogok egy mű narancsot az egyik tálból és megdobom vele a lányt. Niallel gyorsan visszafordultunk nehogy meglásson minket és nevetéstől fulladozva úgy csináltunk mintha innánk a kólánkat.

- Ne nézz vissza… - suttogom neki. És nem is teszi. Körülbelül tízperc múlva megjelenik Carly.

- Induljunk, eléggé fáradt vagyok és ez a cipő is kikészít. - nyafogós hangon beszél.

- Én mondtam, hogy öltözz fel normálisan. Apropó ő itt Niall ő meg Carly. - bemutatom őket egymásnak. A barátnőm fogpaszta reklám mosolyát villantja meg és kicsit hosszú ideig néz Niallre.

- Azt hiszem, most mennem kell. - szólok az ír sráchoz.

- Igen de várj, odaadom a telefonszámom hogy találkozhassunk még. Persze ha te is akarod. - mondja. Köpni, nyelni nem tudok, de valahogy kinyögök egy igent és telefonszámot cserélünk. Vajon miért kérte el a számom? Fogalmam sincs, ez a jövő zenéje… Egy öleléssel búcsúzunk.

    Ahogy kilépünk a parkolóba, a friss levegő kitisztítja a fejem és a tüdőm is. Nagyon jól érzem magam. Boldog vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy találkozok egy olyan sráccal, aki szimpatikus és eltűri a bénázásom. Ehhez még az is hozzájön, hogy ha Carly nem rángat el, akkor sosem ismerem meg.

  Ma éjfél előtt tíz perccel egy új ember képével az emlékezetemben és egy fáradt mogorva Carlyval térek haza.

Prológus

Prológus

    Fogalmam sincs hogyan történhetett. Itt állok előtte és ő épp most vallott szerelmet. A szám kiszáradt és a szívem dübörögni kezd mintha csak ki akarna szabadulni a mellkasomból. Nincs rá jobb szó: szeretem, de nem tehetem meg Carlyval. Ő a legjobb barátnőm.

 Zakatolnak a fejemben a gondolatok. Nemrég az általam jól ismert dolgok mind a fejük tetejére álltak. Akkor utáltam, hogy mindenért és voltam a felelős hogy mindenki engem hibáztatott. Ennek tetejébe a rajongóik szó szerint végig rángattak a hajamnál fogva az utcán. Ő védett meg egyedül. Mellettem állt. Aztán volt még pár balhé. Szeretett, gyűlölt, megint szeretett és újra meggyűlölt. Most pedig mindezek után szerelmet vallott nekem. Az életem egész eddig unalmas és szörnyű volt csak barátnőm és a deszkások foglalkoztak velem. Nem akarom megbántani Carlyt, viszont szeretnék járni Niallel. Mi van, ha az élet egy olyan mentőövet dob, amit ha nem kapok, el életem végéig bánni fogok, akkor mi van? ! Tudom, hogy ez elég nyálasan hangzik, de végre az lehetnék, ami igazán akartam lenni: a mindene valakinek. Két hátráltató oka van miért ne: 1. A barátnőm bele van zúgva a fiúba, aki engem szeret, 2. a bátyám pedig a barátnőmbe. Ránézek a kézfejemre: egy heg van rajta amit Carlyval a megismerkedésünk napján szereztünk. Ez emlékeztet a barátságunkra.

    A nap éppen lemenőben van és narancssárgára festi az utcát ahol vagyunk. Itt áll előttem, a szeme ragyog és csak rám. Átgondoltam mindent. Válaszra nyitom a szám mikor elviselhetetlen fájdalom kerít hatalmába. Az utca hangjai a nevető emberek a szaladgáló gyerekek és a galambok mind eltűnnek a szemem elől. Összerogyok. Az utolsó kép ugrik be amit az elájulásom előtt látok: fölém hajol és hívja a mentőket.