25. fejezet
Az emberek mind a kirakatok üvegfalaihoz tapadnak. Nézegetik az akciós
árukat, elámulnak a karácsonyi díszeken és nevetgélnek. Az ünnep azért rányomja
a bélyegét a hétköznapokra is melyek boldogabbak lesznek a változatosságtól.
Átvágok a pláza széles folyosóján.
Kikerülök egy műfenyőt és végre a célom közelébe érek. Hallgatózok.
- Nézzétek már, hogy néz ki! –
kiáltja fennhangon egy bátrabb, csinos lány az előttük haladónak.
- Bálnariadó! Hol van a Greenpeace,
hogy megmentse a veszélyeztetett állatokat? – ezt a beszólást hangos kacajjal
jutalmazzák barátnői. Hahaha, marha vicces volt. Kíváncsi vagyok, mit tennének
ezek a barbie babák, ha velük tenné ezt valaki. Hazarohannának és órákig sírnának,
a rózsaszín pudlijuk szőrébe majd kikönyörögnének a kő gazdag szüleiktől egy "gyógy" manikűrt. Ki nem állhatom ezeket a fennhéjázó, elkényeztetett, kegyetlen
dögöket pedig elvileg én is hasonló voltam egykor.
- Szia, rég találkoztunk! –
kiáltok fel és belekarolok a lányba, akinek beszólogattak. Rövid, göndör, barna
haja van, vékony és szemüveges. Egyszóval megfelelő célpont. Úgy néz rám, mint
aki legalábbis azt kérdeztem volna, hogy hol találok mélyfagyasztott
macskahúst. – Játssz velem különben a mögöttünk lévő dögkeselyűk ebédjeként
végzed. – suttogom neki. Rémülten rám pillant, de egy sóhajt kíséretében
belemegy. Látszik, rajta hogy már nem először történik ez vele. Még mindig
követnek. Egyszer s mindenkorra véget szeretnék vetni ennek szóval, javaslom,
hogy üljünk le a közeli kanapéra, ami a folyósón van elhelyezve.
Meg is lesz az eredménye. Odajönnek kérdezősködni. Magas sarkú cipőjük
kopog a fényes padlón. Jézusom hol érzik ezek magukat, a Gossip Girlben?
- Hello, ki vagy te? – kérdezi az
egyik szőkeség. A mozdulataiból viselkedéséből kiderül, hogy ő az alfanőstény a
csapatban. Szájfényes száját undorodva húzza el, ami nagyon irritál, de nem
tépem ki a hajhosszabbítását, kontrollálom a dühömet. Szegény lány mellettem
úgy reszket, mint egy csivava. Igen, több mint valószínű, hogy már nem egyszer terrorizálták
őt. Mivel én is lány vagyok, tudom mire képesek néhányan. Legmocskosabb és
legdurvább eszközökhöz is képesek hozzányúlni.
- Mit érdekel az téged. –
válaszolom félvállról.
- Jól van, mindegy is. Lilla
gyere velünk! – utasítják flegmán a mellettem ülőt, aki egyből fel is pattan,
de én visszarántom.
- Nem megy. – jelentem ki sziklaszilárdan.
- Dehogynem.
- Nem akar, itt marad. – állok fel,
hogy egyenesen a szemébe nézhessek, de nem igazán sikerül ugyanis vagy tíz centivel
magasabb nálam. Átkozott magas sarkú cipők! Szitkozódok magamban. A szőke liba
kutat a szuperdivatos táskájában majd csillan valami a kezében. Ezt a valamit
végig húzza az alkaromon. Na, jó, nem végig, de egyenes csíkban vér buggyan ki
a bőröm alól. Meglepődök, nem is kicsit. A kis bestia "megkéselt"! Mi van ezekkel
a magyar fiatalokkal? Szúrófegyverekkel mászkálnak? És a plázában egy gép sem
csipogott érte? Csúnyábbnál csúnyább sértések villannak át a fejemen, de
természetesen megfékezem magam és egyiket sem vágom, hozzá viszont majd
felrobbanok a dühtől. Áldom azt a pillanatot mikor reggel eldöntöttem hogy fekete pulcsit veszek fel. Eddig fel volt tűrve de a csúnya vérző sebre való tekintettem visszahúzom egészen a csuklómig, hogy ne láthassa senki. Csak állok ott ökölbe szorított kézzel.
- Nem kell a balhé, elmegyek
velük. Kedves, amit értem teszel... – kezd bele Lilla, az áldozat, de
félbeszakítom. Arca még a mostaninál is sokkal fehérebb árnyalatot ölt a vér és a kés láttán. Ellenben a szőke lánycsapat még csak meg sem rezzen. Ajkukat csücsörítve mosolyognak. Hitetlenkedve meredek rájuk. Ha most elengedem velük semmi sem fog változni, nem fognak
leszállni róla és talán egészen az érettségiig fogják bombázni a sértéseikkel.
Ezt pedig nem akarom. Azt meg főleg, nem hogy Lila emiatt egyszer majd öngyilkos
legyen vagy megpróbáljon kárt tenni magában. A George incidens óta megfogadtam,
hogy megpróbálok tenni az effajta erőszak ellen. Úgy érzem valamennyire megkomolyodtam
az eset óta. Erőt veszek magamon, hogy ne töröljem képen.
Teljes testtel a szőke csoportvezető felé fordulok, elkapom a kezét,
közben végig a szemébe nézek. Újra előveszem a kegyetlenséget, amit akkor
éreztem mikor belerúgtam szegény George-ba és hosszú, fehér műkörmének feszítem
az ujjamat. Megpróbálja elrántani a kezét, de jól megszorítom, így nem tudja. Sosem
volt még műkörmöm de Carlynak igen és mesélte mennyire fáj, ha letörik. Én
pedig addig feszítem, ameddig vissza nem hajlik, és el nem törik. Apró vércsepp
hullik a földre, beszennyezi a padlót. Ezúttal nem az enyém. A szőke lány
elfojt egy sikolyt, ami kitörni készül belőle. Arca eltorzul és ,ég a pirosítójánál is pirosabb árnyalatot
ölt. Elengedem a kezét.
- Jobb lenne, ha elkerülnétek
Lillát, mondjuk úgy örökre és felhagynátok az emberek kínzásával, mert
képzeljétek el… NEM TÚL JÓ ÉRZÉS! – az utolsó szavakat kicsit hangosan mondom.
A hidrogén szőke lánycsapat vinnyogva a kijárat felé veszi az irányt.
- Mostantól vigyázz jobban és
állj ki magadért. Vágj vissza nekik! – osztogatom a tanácsokat a halálra rémült
Lillának. – Ne félj annyira a konfliktusoktól!
Rámosolygok, majd otthagyom, hadd birkózzon meg a gondolataival. Még
mindig csak áll ott mintha csak Harry Potter sóbálvány átkot mondott volna rá.
- Még nem is tudom a megmentőm
nevét - motyogja szégyenlősen. Hát… bizisten, nem tudom mi lesz vele nélkülem.
Eddig megvolt egyedül is és bízom benne hogy ezután is meglesz.
- Hanna Reid.
- Köszönöm Hanna. Nagyon hálás
vagyok. – közelebb lép és könnyes szemmel megölel. Jaj, ne már! Utálom, mikor
az emberek ennyire közel jönnek hozzám, bár az utóbbi időben elég jól feloldódott
ez a fajta viszolygásom az emberi érintésektől. De mivel épp ma rángattam ki
Lillát a műkörmös keselyűk kezéből, ezért ennyit el tudok viselni. Esetlenül megölelem,
majd elmondom neki, hogy szedje össze magát ő meg bőszen bólogat, majd elrohan.
- Ez meg ki volt? – kérdezi Leigh
a hátam mögül.
- Csak egy lány, akinek
segítettem. – sóhajtom. Na, megvolt a mai jótettem is. – Mehetünk? – ők még
mindig értetlenül merednek rám. – Rendben, út közben mindent elmesélek. – adom meg
magam és el is kezdem. A lányok még be akarnak szaladni egy két boltba ahol én
is beszerzek pár ajándékot és mire a bejárati ajtóhoz érünk, a végére is érek a
mondókámnak. Szerencsére nem vették észre hogy a vérem kicsit eláztatta a pulcsimat vagy ha észre is vették nem szóltak semmit.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit
durva voltál azzal a szőke lánnyal? – kérdezi Jade. Ekkor a parkoló felől egy
fekete Mercedes gurul ki. A hátsó ablak lehúzva és az imént említett lány bámul
rám dühösen, akinek letörtem a körmét. Egy rózsaszín szőrpamacs nézelődik
kifelé gazdája öléből. Lám csak, igazam volt a rózsaszín kutyák esetében. Ha már
itt tartunk, a szőke lány felpattintja, előttem a középső ujját miközben
elhalad az autó előttünk. A lányok szeme láttára, akik most a szájukat is
eltátják a mutogatás láttán.
- Tudod mit Jade? Nem hiszem,
hogy durva voltam vele. – mondom. Ők meg bólogatnak és csendben haladunk
tovább. Kicsit be is gyorsítunk, mert nemsokára indul a gépünk.
Szia!
VálaszTörlésTetszett a rèsz. Bár az furcsa volt mikor ,,megkèselte" Hannát. Gondolom a többiek èszre fogják venni a vàgást ami gondolom nem kicsi.
Kìváncsi vagyok, hogy mi lesz.
Bogi
Szia! Tetszett a rész, de ezt én sem értem. Azt írtad, hogy megvágta a lány őt és rögtön kibuggyant a vér a kezéből. Ezt észre kellett volna venniük a lányoknak, nem?! Várom a folytatást!
VálaszTörlésxx Anita
Örülök hogy tetszett! Igen, tényleg kicsit furcsán fogalmaztam de átírtam a hibás részt. Köszönöm hogy felhívtátok a figyelmemet. :)
VálaszTörlésJess
Gondolom valaki majd észreveszi. Pl.: Niall. Az jó lenne. :)
VálaszTörlésBogi
Öm ismét szia!
VálaszTörlésNem akarok már hibát ìrni, de többször elolvastam a mondatot amit hozzá írtál és szerintem úgy értelmesebb, hogy pulcsimat és nem pulcsimon, fe lehetvcsak én nem értem.
Bogi
Igen, tényleg hibáztam de már ki is javítottam. Köszönöm. Amúgy nem baj ha szólsz érte. :)
VálaszTörlés