23. fejezet
… Josh
teljes életnagyságba, a fiúk gyűrűjében. Mit keres itt a One Direction? És
főleg mit keres itt Josh?
- Lenne egy kis megbeszélnivalónk. – dühösen
fújtat. A hátán egy táska, kék szemében pedig saját riadt arckifejezésemet
látom. Ekkor véget ér a dal és a színpad felé fordulok. Máris eljött a finálé
ideje?
- Igen,
sajnos eljutottunk a ma esti koncert végére. – sóhajtja Leigh-Anne. Nem kell
mímelnie a szomorúságot, tényleg az.
- Rég
találkoztunk ilyen odaadó közönséggel, mint ti Szuperek vagytok, imádlak
titeket magyar Mixerek. – mondja Jesy őszintén. A közönség eszét vesztve
sikolt. Párna fel is zokognak a bókok hallatán. Lassan túlharsogják a
mikrofonokat is.
- Tehát az
utolsó dalhoz szeretném a színpadra szólítani Hanna… - kezdi Perrie de félúton
abbahagyja, ugyanis megpillant engem és a fiúkat. Meglepett mosoly játszik
rózsás arcán.
- … Reidet!
– fejezi be helyette Jade. Perrie felénk rohan.
- Sziasztok!
– ugrik Zayn nyakába a lány. Súg valamit a fülébe. A fiú megértően bólogat,
majd megvitat valamit a többiekkel. De ezt én már nem hallom, mert
rózsaszínhajú barátnőm a reflektorok kereszttüzébe vonszol. Bekapcsolódom a
Wings refrénjébe. Bár a hangom kicsit kilóg a lányoké közül, valahogy mégis
illik hozzájuk.
- And we don't let nobody bring us down,
No matter what you say it won't hurt me
Don't matter if I fall from the sky
These wings are made to fly! – hosszan kitartjuk az utolsó hangot és befejezzük. Szinte érzem a hátam mögött lévő kitárt szárnyaimat, amelyeket a függönynél tomboló Josh hamarosan lenyisszant mérgében. Egyszeriben furcsa dolog történik.
No matter what you say it won't hurt me
Don't matter if I fall from the sky
These wings are made to fly! – hosszan kitartjuk az utolsó hangot és befejezzük. Szinte érzem a hátam mögött lévő kitárt szárnyaimat, amelyeket a függönynél tomboló Josh hamarosan lenyisszant mérgében. Egyszeriben furcsa dolog történik.
- Hé, mit keres ott Taylor
Lautner és miért smárolja le Kristent? – kérdezi Perrie az aréna végébe
mutatva. Odanézek, nincs ott senki csak
a gondnok, akinek lángba borul az arca a sok szempár láttán. Minden fej felé
fordul.
Mivel n a színpadon állok, észreveszem, hogy a fiúk nagy lendülettel
beszaladnak mellénk. Mire a rajongók visszafordulnak, már ott vannak és bőszen
integetnek nekik. Ők ámulva-bámulva vigyorognak rájuk. Feleszmélnek a
kábulatból és eget rengetően sikoltani kezdenek. Ha Angliában lennénk, akkor
agy hangzana a sikítozás: „omájgád” de Magyarországon vagyunk így csak
„úristeneket” hallok. Vannak, akik egymás nyakába borulva sírnak, reményteljes
pillantással merednek a fiúk felé, kezüket nyújtogatják, vagy eszüket vesztve
ordibálják, hogy „annyira szeretlek, gyere hozzám most!”. Ez utóbbin igencsak
meglepődök.
- Meglepetés! – üvölti Perrie
mosolyogva a mikrofonba. – Mivel annyira szupercsodálatosak voltatok ma este
megkértem a fiúkat hogy adjanak ráadást. Szívesen! – erre tömeg extázisba esik.
Két koncert egy áráért és mindkettő egy-egy világhírű banda. Azt hiszem mikor
majd hazaérnek sokan el fognak ájulni a gyönyörűségtől közben arra gondolnak,
hogy ez bizonyára csak egy álom lehetett, de a fotók bizonyítják az
ellenkezőjét.
- Hello Magyarország! – köszönti
a One Direction a nézőtéren ugrálókat. Mi meg szép csendben lesétálunk a
színpadról. A lányok elmennek átöltözni én azonban, maradok és nézem az
előadást. Leülök a függöny takarásába. A fiúk lebeszélik a zenekarral hogy
először a Kiss You aztán a One Thing, végül pedig a LWWY jön. Míg ők mini
koncertet adnak, és apró mosolyokkal válaszolnak a feléjük lövellt szerelmes
pillantásokra addig én összebarátkozok az őket kísérő testőrrel. A neve Jimmy.
Jól elbeszélgetek vele. Aztán észreveszem, hogy Josh eltűnt. Hol van? Felmerül
bennem a kérdés, de meglátom őt.
Szemei dühösen villannak rám. Ezután az történik, ami minden rendes tini
filmben szokott csak szülő helyett most a bátyám teremt le. Megkapom rendesen:
mit képzelek magamról, bármi bajom eshetett volna, miért nem szóltam neki (ezt
azért kikértem magamnak, mert írtam egy „levelet” de azt mondta az nem jelent
semmit), és örüljek neki, hogy nem szól a szüleinknek. Mondjuk, elég hülyén
jönne ki ugyanis neki kéne rangidősként vigyáznia rám és ő is kapna rendesen,
ha kiderülne. A szüleim szeretnek büntetéseket adni nehogy elkallódjunk. De
azért bűnbánó arccal hallgatom a példabeszédet. Bevallom, hogy valamilyen
szinten igaza van. Belül kezdek elkeseredni, hogy egy önző, buta, önimádó
disznó vagyok. Még csak meg sem kérdetem tőle hogy eljönne-e velem. A végén
azért csak megbocsát a hülye kis húgának. Megráncigálja a hajam csupán testvéri
szeretetből, de eléggé fáj. Kimegyünk friss levegőt szívni. Ahogy kilépünk a
szabadba, meghallunk egy ismerős hangot.
- Hol van már? Fogadjunk nem is
jön el. Becsapott. De ha hazaérek, megkeserüli ezt a tréfát. –nyomkodja erősen
a telefonját Amanda. Gondolkozás nélkül rohamozzuk meg és ugrunk a nyakába. Visszaölel,
mikor meglátja, kik vagyunk. Nagyon jó újra érezni az illatát ami Christina
Aguilera parfümjének, a frissen nyomtatott papírnak és a samponjának a keveréke.
- Látod Josh, ezt akartam elérni.
– mondom neki nagy büszkén. Ki is húzom magam. – A boldog családi egyesülés.
- Jól van, na. Elérted a célod te
erőszakos kis dög. – mondja Josh elérzékenyülve, de látszik, rajta hogy
megfékezi a könnyeit. Hisz ő egy erős férfi, akik pedig nem sírnak és akinek…
van egy szív van tetoválva a fenekére. Elmosolyodok a bátyám hülyeségén.
Alig beszélgetünk öt perce mikor mindenkit hív a kötelesség. Amandának a
telefonja csörög mi meg meghalljuk az utolsó számot tehát illendő volna
visszamenni az arénába. Nehezen, de elbúcsúzunk egymástól és megígértetjük a nővéremmel,
hogy legalább hetente egyszer hívjon minket. Jól esett találkozni vele és úgy
érzem, ennek nagy jelentősége volt, mert ez a pár perc is feldobta a hátralévő
napomat. Utolsó ölelés, és útnak indulunk.
Visszaérve látom, hogy a közönség még mindig tombol.
Észreveszem a szemem sarkéból hogy a sötétbarna hajú orrpiercinges lány,
aki majdnem lerántott a színpadról, most meglendíti a kezét és eldob valamit,
amit majdnem Louis lábának ütközik, de célt téveszt. Egy tojás az. Micsoda
szemét dög! Elborul az agyam és idegbajosan Niall elé ugrok, még mielőtt
mellkason találná a lövedék. Elkapom és visszahajítom a gazdájának. A tojás a
lány feje felé süvít és telibe találja. Meglepetten, sértődötten és dühösen
mered rám. Ha egy pillantással ölni lehetne, már holtan rogynék össze. Azt gondolom:
Megérdemelted ne nézz így rám! Szívesen beolvasnék neki, hogy mit képzel,
magáról miért akarja megbántani őket és megmondanám neki, hogy házszámot
tévesztett a kis drága, ugyanis ez nem az a hely ahol büntetlenül meg lehet
dobálni a sztárokat. Főleg nem az én sztár barátaimat. De nem teszek, semmit csak
vetek rá egy „utállak” pillantást és hagyom, hogy Jimmy meg a társai
körbevegyék, majd kipenderítsék innen a lányt.
Kárörvendve nézem a jelenetet. Közben a fiúk befejezik az utolsó számot.
Elbúcsúznak a sikítozó tömegtől, ami beletelik vagy 20 percbe. Nem akarják
útjukra engedni őket, ami érthető is, de én személy szerint kezdek ráunni a
várakozásra.
Végül nagy nehezen csak lejönnek a színpadról. Egyből Niall és Louis
nyakába ugrok. Nem szoktam kimutatni az érzéseimet és ölelkezni, sem de most
aggódtam értük. Még, pedig azért mert úgy ahogy másnak is, nagyon rosszul esett
volna neki, ha eltalálja őket egy tojás. Nem is tudom, mit gondolnak ezek az
emberek ilyenkor, de abbahagyom a dühöngést.
Megérdeklődöm,
hogy nem esett-e bajuk.
- Nem és hát… köszi, Hanna. Ez
igazán kedves volt tőled. – Louis kicsit megilletődve mondja ki a szavakat.
Talán nem számított rá hogy valaki úgymond megvédi egy tojásdobálótól.
Örömködve borzolja össze a hajam. A hajam „fészekké alakításának” nem igazán örülök,
de ezt most eltűröm. A szőke fiú felé fordulok.
- Köszi – válaszolja hálával a
hangjába. Elindulunk az öltöző felé. Niall félre húz így mi zárjuk a sort. –
Igazán nem kellett volna ezt tenned. Semmi bajom nem lett volna egy kis
tojástól. – néz komolyan a szemembe. Amint elhangzik ez a mondat a szájából sok
minden eszembe jut. Először is, nehogy már ő szabja meg a játékszabályokat, azt
csinálok, amit akarok meg amúgy is örüljön a védelemnek, amit nyújtok. De nem
teszek semmiféle goromba megjegyzést. Csak megyek tovább az öltöző felé és hagyom,
hogy átkarolja a vállam. Belátom, nagyon jól esik ez után a nehéz nap után.
- Oké. – motyogom, amivel
megelégszik. De én egészen mást gondolok magamban: nem egyezem bele. Lehet,
hogy ronda dolog hazudni, de ezt érte teszem. A Taylor eset óta jobban vigyázok
a barátaim és főleg Niall lelki békéjére. Ezt jelenti a barátság, nem?
Az öltözőbe érve összetalálkozok a stylisttal, aki azt mondja,
megtarthatom a ruhát. Megköszönöm, összeszedem a cuccomat és elindulunk.
A hotel elé érve újra szembe találom magam a fiúkkal. Ezek szerint ők is
itt szállnak meg. És meglepetésként ér az is hogy a rajongókkal is farkasszemet
kell néznem, újra.
A rajongók valahogy kiderítették, hogy hol leszünk, mert kilépek az
autóból és látom, hogy megrohamozzák a bandák tagjait. Gondolom, én nem igazán érdeklem,
az embereket ezért megpróbálok átfurakodni a tömegen. Meghallom, ahogy a
nevemet kiáltozzák. Hátrafordulva egy pár 15 év körüli lányt pillantok meg.
Elbeszélgetek velük és körülöttük állókkal majd sor kerül az autogramokra és a fényképezkedésre
is.
Pár perc után bemegyünk a hotelba majd fel az emeletre. A rajongók
biztosra veszik, az elhangzottak alapján gondolom, hogy ha felérünk éjszakába
nyúlóan bulizunk, meg addig iszunk, míg össze nem esünk. Ha tudnák, mi történik,
ezután nagyon csalódottak lennének.
Felérünk az emeletre és ki-ki a szobája felé veszi az irányt. A fiúk
szobája történetesen a miénk mellett van.
Lezuhanyozok, átveszem a melegítőm és a pólóm. Kimegyek, a konyhába ahol
a szobatársaimat találom amint éppen a szobaszerviztől rendelt ételt eszik.
Elkerekedik a szemem. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Akkor nem kellett
volna tegnap lemenni a boltba. Végül is ez egy négy csillagos szálloda, miért
ne lenne szobaszerviz?
Megkínálnak a kajából. Szerencséjük hogy ezt teszik, mert ha nem, akkor
erőszakkal venném el a napi betevőfalatomat. Nagyon éhes vagyok, és percek
alatt behabzsolom az ételt. Sült húst esznek valami salátával és sült krumplival.
Az evés után egy menta teával a kezemben elindulok, hogy köszönetet
mondjak a ma esti szereplésért mindenkinek, de főleg a Little Mix tagjainak.
Miután végeztem a lányoknál a fiúk szobája felé veszem az irányt. Megpillantom Harryt,
ahogy kilép az ajtón. Kérdőn nézek rá.
- Szórakozni indulok, felfedezni
a várost. – mondja, és már indulna is tovább a kis buli mániás.
- Vigyázz magadra. –
figyelmeztetem. – Ne egyedül menj.
- Miért?
- Mert én már ismerem a várost. –
most meg mit akadékoskodik? Miért nem hisz nekem és különben is minek megy
bulizni ilyen későn bulizni? Nem szeretném, ha megvernék, meglopnák vagy
megkéselnék az éjszaka folyamán vagy, hogy bármi baja legyen a fürtöskének. Úgy nézek rá, hogy kicsit beijed, és
ellenkezés nélkül felhív valakit, aki elkíséri. Jó szórakozást kívánok, majd
otthagyom.
Öt perc múlva már a fiúk szobájában ülök. Megpillantom Liamet és Louist
akik a barátnőjükkel beszélnek telefonon majd Zaynt is aki Perrie-vel társalog.
Mi van, most tart gyűlést a barátnők klubja?
Niallel kezdek beszélgetni. Furcsa bevallanom magamnak, de hiányzott.
- Szóval szeretném megköszönni én
is a koncertet és az, hogy elhoztátok a bolond bátyámat. – hálálkodom nekik.
- Ezt hallottam! – kiált fel Josh
valahonnan a konyha felől.
- Azért lenne egy kérdésem:
hogy-hogy elhoztátok őt is? - ezeket a
szavakat Niallnek suttogom. Azt hiszem jogos a kérdés, mert egészen idáig nemigen
ismerték egymást.
- Mikor visszaértünk Londonba
megkaptam a hírt, hogy itt vagytok szóval javasoltam a srácoknak, hogy
pocsékoljunk el még több repülőgépbe való üzemanyagot és jöjjünk el hozzátok. Meglepetés!
Mire vissza értünk a repülőhöz, ez a gyerek – a bátyámra utal, aki most két pofára
zabál valamit – rácsimpaszkodott a gép kerekére és nem volt hajlandó elengedni,
hogy mehessünk. Még az őrök sem tudták leszedni. Elmondta, hogy csak akkor
engedi el, ha elvisszük őt is hozzád. Hát hadd ne mondjam, haver elég rámenős
tudsz lenni. Mondhatni levakarhatatlan. – nevet az ír srác. – Amúgy elég lett
volna egy „Hanna bátyja vagyok, a lány elszökött elvinnétek engem is?” De
neeeem ő a nehezebb utat választotta.
- Jól van, na. Bocsi pajtás. –
mondja Josh. Tény, hogy a bátyám általában eléri, amit akar és ennek érdekében
bármilyen őrültségre képes. Azon gondolkozom, lehet, hogy én is ezt tettem volna.
Úgy látszik, a hülyeség öröklődik a családban.
- Hogy te mekkora hülye vagy Josh!
– nevetem ki majd a többiek is csatlakoznak. Még egyszer utoljára megköszönök,
mindent aztán visszaballagok a szobámba. A telefonomra érkezett egy üzenet:
Elküldtem a képeket. Ne ijedj,
meg és ne csinálj semmit.
Michael
Akkor, majd ha hazaértem megnézem a képeket addig is feleslegesen
idegesíteném magamat. Alighogy lerakom a fejem a párnára, már horkolok is.
Szia!
VálaszTörlésŐszintén én a nővérére vagy Niallre gondoltam. Egy kicsit el is találtam, mert ő is ott volt. A képekre viszont kíváncsi vagyok.
Bogi