24. Fejezet
- Úgy táncolsz, mint egy
mosómedve, akinek vécéznie kell. – röhög Perrie Jaden. Igaz, ami igaz, a
mozgása tényleg nagyon hasonlít rá.
Itt állunk az Aréna plázában, a mit tudom én hányadik butikban. A kezem
tele van szatyrokkal csakúgy, mint a többiek.
Ez mind úgy történt, hogy reggel valami puha és nedves ért hozzá az
arcomhoz.
- Hatchi, szállj már le Hanna
fejéről! – ordítja az elszabadult állat gazdája. Hatchi abbahagyja a
nyalogatást és oda szalad a gazdájához. Szóval kutyanyálas arccal keltem, ami nem
volt épp kellemes tekintve, hogy ki nem állhatom a kis dögöket. (Hatchi az
egyetlen kivétel)
Úgy gondoltam nem bajlódok mosakodással inkább megfürödtem aztán leültem
reggelizni. Na, jó, leültem volna, ha lett volna szék, és ha lett volna kaja.
Eme két fontos tényező hiányában inkább csak csináltam egy teát mivel
nem vagyok a reggeli kávé híve.
Közben a lányok elmondták, hogy délben indulunk vissza Londonba.
Bólintottam, rendben van. A lányok közölték velem azt is, hogy ma el fogok
menni velük vásárolni. Na, itt már félrenyeltem a teát. Ez már nem igazán van
rendben. Tiltakoztam, hogy múlt héten annyit vásároltam, hogy évekig elég lesz,
de nem hatotta meg őket. Elhajtottak öltözni és láss csodát, itt vagyok.
Közben eszembe jut, hogy így huszonegyedike felé jó lenne neki állni
karácsonyi ajándékokat venni. Gondolnom kell Carlyra, Joshra, a szüleimre,
persze ha hazajönnek végre, a deszkásokra, a Little Mixre, One Direction
tagjaira. Kész vagyon lesz ez a karácsony! De ha sok barátod van, sok ajándékot
kell venned. Mindezek ellenére szerintem telik rá, mert a kávézóban való
dolgozáskor tekintélyes mennyiségű pénzt kerestem és raktam félre.
Eldöntöm, hogy Joshnak megveszem a deszkát, amit az egyik otthoni
boltban kinézett. Út közben találtam egy boltot ahol póló feliratokat
csinálnak. Csak pár perc és kész is a frissen nyomott ruhadarab. Ezért a deszkásoknak
csináltatok egy-egy Team Street Wolf feliratú pólót.
Amandának megvettem a kedvenc parfümjét és egy bekeretezett kis kori
képet adok majd neki testvéri hármasunkról, hogy mikor úton van akkor is vele
lehessünk. Mivel a lányok itt vannak a közelemben, nem választhatok nekik
ajándékot. El kell távolodnom tőlük.
- Most elmegyek a mosdóba. –
szólok hátra neki és már indulok is.
- Alig fél órája voltál. –
gyanakodik Jesy.
- De megint kell. Gyors az
anyagcserém. Tudjátok kicsi lány, kicsi hólyag. – mondom és kilépek, a boltból
mielőtt még több hülyeséget hordok össze az anyagcserémről.
Majdhogynem hisztérikus állapotban rohangálok, üzletről üzletre
járkálok. A szatyraim fülei vágják a tenyeremet. Narancs, fahéj és fenyőillat
leng körül. Mindenhonnan vidám kacajokat, visongást, és beszélgetést hallok.
Kezdem megunni a fájdalmat és a mászkálást, na meg a tömeget. Sétálgatok és
felfigyelek a mellettem lévő ékszerbolt kirakatában lévő egyik ékszerre.
Azonnal tudtam, hogy megtaláltam a tökéletes ajándékot a lányoknak. Meg is
veszem az aranyszínű nyakláncot kis mikrofon alakú medálokkal.
Fellélegezve lépek ki a boltból. El sem hiszem, hogy majdnem minden
ajándékot sikerült megvennem. A folyosón hangoskodás, vihogás üti meg a
fülemet. Egy csapat 14 év körüli lány áll nem messze tőlem. Egy korukbeli
lányt követnek. Minden egyes lépését kritizálják, gusztustalan megjegyzéseket
tesznek bármit is csinál. Ez még könnyen verekedésbe torkollhat.
Felrémlenek az emlékek, amelyeket Chrisszel éltem át. A rossz dolgok
közül is az egyik legrosszabb emlék jut eszembe. A dolgok amelyeket „érte
tettem” hogy imponáljak neki, a dolgok, amelyeket hiába próbálni kimagyarázni,
mert ugyanúgy benne voltam annak idején. Azok a régi, fájó és szörnyű dolgok,
amiket én is ugyanúgy megtettem, mint az állítólagos barátaim.
***Visszaemlékezés***
Borús az ég alja. Felhők
gyülekeznek felettünk, de egészen eddig mit sem törődtünk vele. Most azonban
Jamie, Chris egyik barátja, megszólal.
- Ideje menni srácok, ha nem
akarunk szarrá ázni. – röhögcsél trágáran.
Chris, Jamie, Allan, Chrissy és én sétálunk az utcán. Már egy ideje
velük lógok délutánonként így elhanyagolom a deszkás barátaimat, de nem igazán
bánom, hiszen Chrisszel lehetek. Láthatom a csillámló felemás szemeit,
hallhatom a mély búgó hangját és érezhetem az illatát. Mennyei! Bár amióta
velük vagyok, furcsán érzem magam. Eltávolodtam sok számomra kedves embertől: a
deszkásoktól, a testvéreimtől és a többiektől. Elgondolkozok, rajta hogy a
többiek talán bunkónak tartanak. Aki előtérbe helyezi a párját és nem
foglalkozik a barátaival. Azért igyekszem mindkét oldalon állni, de van, amikor
a mérleg serpenyője Chris oldalára billen. Ha igaz barátok, akkor megértik,
hogy pillanatnyilag a szerelem tölti be életemben a vezetői pozíciót. Meg kell
mondanom: jelenleg ő a legfontosabb nekem. Teljesen beléestem.
Tovább sétálunk az utcán. Cipők talpa kopog a betonon. Az idő fülledt,
szélcsend van és az ég eléggé elborult ahhoz, hogy hamarosan rákezdje az eső.
Jamie legnagyobb meglepetésemre felkiált, oldalba böki Allant, aki
ugyanezt teszi.
- Nem ő volt az, aki múltkor
beszól? Azt mondta simán megverne. – szól Allan.
- De ő az. – bólint Jamie. Rövid
fekete haját eltűri méregzöld szeméből. Ő Chris egyik legjobb haverja. Együtt
indultak el a modellkedés ösvényén. Bár Jamie leginkább az
Abercomie&Fitch-nél munkálkodik, míg Chris mindenhol ahova hívják. Jamie
szemében dühös fény villan. Ebben a pillanatban úgy néz, ki mintha egy könyv
gonosz szereplője lenne. Arcán pedig egy árny fut végig. – Akkor most majd
megleckézteti az élet az én személyemben.
Valami rosszat szimatolok. Libabőr fut végig a karomon. Az út másik
oldalán sétáló srác mit sem sejtve ballag zsebre tett kézzel, valószínűleg hazafelé
tart. Még fütyörészik is jókedvében. Ezért is rémülök meg annyira mikor Jamie
átrohan az úttesten,mond valamit a fiúnak, majd dulakodni kezdenek, feketehajú
megüti a srácot. A pofon akkorát csattan, hogy még ott is hallani ahol mi
állunk. Allan is azt teszi, amit a haverja majd őket Chrissy követi. Ezek
szerint ő sem veti meg az erőszakot lány létére.
A barátaim tőlük még nem látott kegyetlenséggel kezdik el püfölni
szegényt miközben arra „tanítják” hogy ne kezdjen ki az erősebbekkel. Meghallom
az áldozat nevét: George. Éppen be akar húzni az egyik támadójának ám ekkor
Chris szalad oda hozzá és üt meg. A fiú hátra esik. Egy pillanatra becsukom a
szemem és remélem, hogy ha kinyitom, elmúlik ez a rossz álom. Mi történik? Nem
értem ezt az egészet. Sosem gondoltam volna, hogy a barátaim így megvernek egy
védtelen srácot, csupán mert egyszer beszólt nekik. Annyira valótlannak tűnik
az egész, mint egy illékony álomkép melyet rögtön elfúj az első gyenge nyári
szellő. Szinte sokkos állapotban nézem végig a jelenetet. Még mindig nem fogom,
fel ezt az egészet vagy inkább csak nem akarom. Hiszen ez kegyetlenség. Hiába
minden gondolatom ellene ugyanis mindez most megtörténik, mert hallom a George
orrában lévő porc roppanását.
Kinyitom a szemem és látom, ahogy elered az orra vére. Chrissy a hozzám
hasonlóan szőke, rövid hajú lány újra meg újra ellöki. Véres öklét fekete
pólójába törli.
A srác a közelében lévő lámpaoszlophoz hátrál, ami szinte varázsütésre
fénybe borítja az utca azon részét ahol állnak. Ijedten tapogatja orrnyergét és
közben figyeli az ellenségeit. Chris csatlakozik a lányhoz és még jobban
összeverik szerencsétlent. Ahogy a kezükön lévő bőr érintkezik a fiú bőrével,
nagy csattanó hangot hallok. Holnap az ütések helye majd lila, kék, zöld és
barna színben játszanak majd. Bár már most is igencsak meglátszanak rajta az
ütésnyomok.
Míg ők elvannak, én nem vagyok képes megtenni. Csak állok, dermedten a
kihalt mellékutcában. Talpam alatt a forró beton, fejem felett pedig a dühös
felhők keringenek, és alig várják, hogy a városra zúdíthassák dühüket. A
közelben lévő házakból nem jön ki senki a zajra. Pedig bizonyára hallják. De senkit
sem érdekel annyira, hogy megnézze kik és miért hangoskodnak. Még mindig
megütközve nézem, ahogy a barátaim péppé verik George-ot. Megállíthatnám őket,
de valamiért nem teszek semmit. A lábam mondhatni földbe gyökerezett. Csak állok
és hallgatom a nyögdécselést, jajgatást és arra gondolok: ezt akár velem is
csinálhatnák éppen. Legszívesebben becsuknám a szemem, de tudom, attól még
folytatódna a „vérengzés”, semmi sem változna. Át megyek az úton, egyenesen hozzájuk lépdelek.
Ellépnek tőle. Az arca felpuffadt és már most vörös-kékben játszik.
Néhol vérfoltok tarkítják a bőrét, zúzódások, karcolások. A szeme bedagadni
látszik, de attól még nem lehet nem észrevenni a könyörgő, esdeklő pillantását,
melyet felém irányít. Rettentően fél. Bárcsak tudná, hogy én is ugyanígy érzek.
Tőlem idegen az effajta kegyetlenség és erőszak. Soha életemben nem láttam
testközelből ilyen jelenetet. Egyszerűen leblokkoltam.
Barátaim és George is hangosan zihálnak. Allan és Jamie közre fognak. A
két vállamnak támaszkodnak. Érzem rajtuk a vér és férfi kölni illatát. Émelyítő
párosítás.
- Most te jössz. - néz rám Jamie
ellentmondást nem tűrő hangon. – Különben honnan tudjam, hogy nem fogsz
beköpni? Benne kell, hogy legyél, akkor pedig már nem léphetsz vissza. –
tétlenségemet látva hozzáteszi - Gyerünk, mert te is kaphatsz! – mosolyog rám
tökéletes fogait kivillantva, de én a mosolyát inkább vicsorgásnak látom.
Elrettent még maga a gondolat is, hogy egy ujjal is hozzáérjek a földön fekvő,
magzatpózba kuporodott fiúhoz. Mindenki engem néz. Allan ösztönzően előrébb
taszajt. Engem is meg fognak verni ha nem teszem meg? De hát ők a barátaim nem? Segítségkérő
kérdő pillantással fordulok Chris felé, aki látja zaklatottságomat.
- Azért ez valószínűleg nem fog
megtörténni – teszi hozzá Chris rendre utasítóan nézve a haverjaira – mert akkor
egyenként törném el az ujjaidat… - mondja, és újra rám néz felemás szemeivel –
de azért csinálhatnál már valamit, hogy mehessünk végre.
Úgy nézek, rá mintha nem ismerném. Valamilyen mértékben így is van. Hogy
várhat el tőlem ilyesmit? Most komolyan azt akarja hogy én is üssem meg? Vele járok, szeretem meg minden, de azért ez túlzás.
Azt hittem ők a barátaim Chris pedig ki fog állni mellettem, de úgy látszik,
ezt már nem úszom meg ártatlanul. Mindenféleképpen bele fogok keveredni ebbe az
egészbe.
Ebben a pillanatban a szerelem, amit iránta érzek, átalakul, megváltozik: hihetetlenül fájni kezd. Igen, sokszor
elmondták már nekem, hogy a szerelem fáj,
de a legjobb érzés. De ennyire kell fájnia? És ilyen dolgokat kell a szerelemért
tenni? Már nem vagyok biztos magamban. Sőt már semmiben sem. A feltett kérdések
közül semelyikre nem tudok válaszolni azt viszont, tudom, hogy mi történik velem,
ha nem cselekszem nagyon gyorsan.
Nincs más megoldás. Így hát fogom magam, oda megyek a földön fekvő fiúhoz és nem törődve a könyörgéssel, zokogással, belerúgok az oldalába. Akkorát hogy felordítson, de nem akkorát hogy maradandó károsodást szenvedjen. Ahhoz azért nem lenne szívem. Ebben a pillanatban villámlik, majd hatalmasat dörög az ég. Hátraugrok ijedtemben.
Nincs más megoldás. Így hát fogom magam, oda megyek a földön fekvő fiúhoz és nem törődve a könyörgéssel, zokogással, belerúgok az oldalába. Akkorát hogy felordítson, de nem akkorát hogy maradandó károsodást szenvedjen. Ahhoz azért nem lenne szívem. Ebben a pillanatban villámlik, majd hatalmasat dörög az ég. Hátraugrok ijedtemben.
- Ne! – kapkod levegő után
George. A fájdalma szinte engem is átjár. A kegyetlenséget érzem, ami egy
másodpercnyi ideig a bőröm alá kúszik, majd távozik is, egy reszkető, megriadt
testet hagyva maga után. Megtettem.
Jamie felrántja George fejét a hajánál fogva az aszfaltról. A szemébe
néz.
- Többet ne kezdj ki velünk, mert
ez lesz a vége. – mondja, majd elengedi. A fiú állkapcsa nagyot koppan a
betonon.
Chris megragadja a kezem és elvonszol a tetthelyről. Homlokon csókol és
titokzatosan néz rám. A többiek büszkén néznek rám és megveregetik a vállam.
Allan felvidulva lépked előttem, Chrissy pedig felvillanyozódva csacsog
valamiről. Nem foglalkozom a
mondanivalójával. Legszívesebben a képébe vágnám, hogy: nem érdekel, és hogy
hagyjon már lógva, de nem teszem. Akkor nemcsak kegyetlen, de bunkó is lennék.
Az eső egyre jobban esik, a szél meg egyre jobban megtépázza a bokrokat,
a fák lombjait. Zöld levelek szállnak a levegőben, ágak recsegnek-ropognak. A
villámlás megvilágítja az elsötétülő eget és gyakran dörög is. Vihar készülődik.
Az Istenek biztosan mérgesek rám.
Lépteinket meggyorsítjuk. Majdhogynem futunk.
- Ezt érted tettem. – sziszegem haragosan
Chris fülébe. – Csakis érted. – bár amint kimondtam már nem vagyok biztos benne
hogy igaz is. Chris titokzatosan mosolyog. Utálom, ha ezt csinálja. Olyan ez
mintha ő tudna valamit, amit én nem és ezzel a mosollyal akarna figyelmeztetni.
Dühödt pillantásomat látva azonnal abbahagyja. Rám teríti fekete
bőrdzsekijét, hogy ne ázzak meg annyira.
Ez a nap örökké az emlékezetembe ég: reggel minden jól indult, Jamie, Chrissy,
Allan, a verekedés, George, vér, az égi háború és minden egyes mennydörgés. Hét
darab volt. Számoltam. A hét pedig egy gonosz szám, már ha hihetünk a filmeknek.
Talán én is gonosz vagyok? Nem tudom, de az biztos, hogy bűntudatot érzek.
Hasogató, erős és kegyetlen bűntudatot. Minden egyes lépést úgy teszek, meg
hogy tudom, George ott fekszik a viharban. Egyedül és védtelenül. Ráadásul jól
megvertük. Gyorsítok és a barátaim után futok, nehogy leverjen az jeges eső. Bár
úgy érzem, megérdemelnénk. Megérdemelném.
***
A bűntudat vasmarokkal szorítja a
torkomat, a tudatomat s nem enged. Itt, most a plázában, a karácsonyt megelőző
napokban újra rám tör az érzés, amit egy ideje, pontosabban mióta Chris elment,
eltemettem magamban.
Vajon hol lehet most George? Azt hiszem, még mindig a mi iskolánkba jár,
velem egy évfolyamba. Elhatározom, hogy amint vége a szünetnek, megkeresem, és
a bocsánatáért fogok esedezni. Hogy lehettem ekkora marha azon a nyári napon?
Megmondom: úgy hogy egy naiv, ostoba szerelmes kislány voltam. És Chris befolyásoltsága alatt álltam.
A saját múltamon már nem tudok változtatni, de másén még igen. Elindulok
a lányok csoportja felé. Először körülnézek, hogy vannak-e kamerák. Egy szál se
ezen a részen, az őrök pedig mással vannak elfoglalva. Elmosolyodok. Akkor most
kedvemre „rosszalkodhatok”.
Jó volt, de nem gondoltam volna, hogy ilyet megtett Hanna.
VálaszTörlésKíváncsi vagyok a folytatásra.
Bogi
Hát igen. És egyre több dolog lát majd napvilágot ahogy haladunk az időben. :)
VálaszTörlés