Through the dark

35. Fejezet

- Így jó leszek? – barátnőm pózba vágja magát. Csak ingatom a fejem, mert már vagy huszonötször elmagyaráztam neki a dolgot.

- Nem – válaszolok szem forgatva. Végigmérem Carly divatos szerelését. Fekete garbó, ugyanolyan színű bőrnadrág és csingilingi nyaklánc. Divatos hátizsák és tűsarkú cipő egészíti ki a szettet. Valószínűleg a legrosszabb összeállítás betöréshez ellenben egy fotózáson elmenne. Elkeseredve pillant rám végtelen hosszú feketére pingált szempillái mögül. Nem akartam beszólni neki, mert még a végén besértődik és nem fog segíteni. Szükségem van rá és a talpraesettségére főleg ebben a kényes helyzetben. Még mindig remegni kezdenek a térdeim, ha arra a házra gondolok – A nyakláncot és a tűsarkút vedd le szépen. Túl könnyen felhívják a figyelmet rád és gondolom, nem akarsz lebukni.

- Természetesen nem – már el is kezdi lepakolászni magáról a felesleges dolgokat. Amíg ő ezt teszi, én próbálok beszélni Eleanor fejével. Megnyugtatom, hogy minden rendben lesz. Elterveztük az egészet: Chrisre így év vége fele mindig rájön, a jótékonykodhatnék így minden év harmincadikán elmegy a városban rendezett jótékonysági bálra. Ma pontban háromnegyed hétkor elhagyja a lakást. Mi addigra odaérünk, átmászunk a kerítésen a kertbe (fáramászás és a tetőn landolás kilőve ugyanis mindkét barátnőm rettentően tériszonyos), bemegyünk a hátsó ajtón és átkutatjuk a házat valami fontos vagy titkos papírért, iratért vagy bármi olyan dologért, ami Taylorral kapcsolatos. Ezt követően nyomtalanul eltűnünk a helyszínről.

  Rengeteg nyafogás után végre elindulhatunk. Ködös estének nézünk elébe ugyanis mikor kilépünk az utcára rögtön körbevesz minket mint holmi fojtogató füst. A látótávolság hat méter ha nem kevesebb. A hó már olvadó félben van és latyakként terül szét. A nedves járda megcsillan a lámpák halovány fényében. Szokásos hangok hallatszanak, mint kutyaugatás, autók zaja, a fák ágainak apró neszezése. Megnyugtató mégis felkavar. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ezt érzi. Tettestársaim ugyanilyen feszültnek tűnnek.

- Csak azért tartok veled, mert jó barátok vagyunk, és mert én is úgy gondolom ideje végre megleckéztetni ezt a Chris gyereket – Eleanor hangot ad a véleményének. Rám villant egy ideges mosolyt. Carly és ő elöl beszélgetve én pedig mögöttük a gondolataimba merülve haladok.

Végre valahára megérkezünk a hatalmas házhoz. Megállok amellett a bizonyos fa mellet, amit egyszer megmásztam és felnézek rá. Még sosem láttam ilyen ijesztőnek. Rücskös ágai a szélrózsa minden irányába meredeznek, mint valami apró sziklák. Már ez önmagában nem túlságosan bizalomgerjesztő.

- Készen álltok? – a hangom vékony, elveszik az utca csendjében.

- Nem – vágja rá Carly. Fekete kesztyűt húz, haját lófarokba köti – De mehet a menet.

  Engem küldenek, előre mert én ismerem a terepet. Elkapaszkodok a síkos fakerítés léceire és átugrok a másik oldalra.  Carly következik. Annyira sötét van, hogy még az orromig sem látok. Erre még rátesz egy lapáttal a köd is. Eleanor landol mellettem kecsesen. Előkotor egy zseblámpát. Bekapcsolja, hogy eltaláljunk az ajtóig. Már túl vagyunk a út háromnegyedén mikor halk motoszkálást hallunk. El megrémülve világít a hangok irányába. Egy jókora husky kutya közeledik felénk irdatlan sebességgel, morogva. Fejvesztve rohanni kezdünk. Elhúzom az üvegajtót és Carlyval együtt már bent is vagyunk viszont hiányzik valaki.

- Segítség! – ordítja Eleanor a kutya támadásának elhárítása közben. A konyhapulton lévő tálból felkapok egy nagy szelet kiolvadó félben lévő húst és a kutya felé hajítom. Mikor az étel után szalad én felrángatom Eleanort a fölről és beszaladunk a házba.

  A kanapéra dőlve kifújjuk magunkat. Csak szapora szuszogásunkat hallani és az óra kitartó ketyegését.

- Elfeledkeztem Geoffről – sóhajtom.

  Elindulok az üvegajtó felé és résnyire nyitom. Geoff megszagolja a kezemet, majd nagy meleg nyelvével megnyalja. Emlékszik rám. Megsimogatom a fejét, aztán becsukom.

- Ki hív egy szörnyeteget Geoffnek? – kérdezi El a karját vizsgálgatva.

- Úgy tűnik, nem szereti az idegeneket. - odamegyek hozzá és megnézem az alkarját. Hosszú, nem túl mély, de vérző seb fut rajta végig. El azt mondja rendben lesz, de azért fertőtlenítsük le.

- De ironikus… - gondolkozik hangosan Carly miközben kibámul az ablakon a sötétségbe. – a kutya jobban szeret, mint a gazdája.

- Bár ez így van – szólok hátra – attól még nem kellett volna a hangosan kimondani. Pontosan tudom – belém hasít a felismerés, mert Carly csípős megjegyzése, még ha nem is annak szánta, teljesen igaz. Pár percig csend van, aztán megtöröm a csendet.

- Rendben akkor felmegyünk, az egyik fürdőszobába ahol bekötözhetjük, a sebet aztán nekikezdünk a keresésnek. – kis csapatunk felbandukol az emeletre, segítünk Eleanornak ellátni a kezét. Belépünk Chris szobájába.

  Újra elszorul a torkom. Parfümjének illata erőszakosan bekúszik az orromba. A szoba pontosan úgy néz ki, mint régen. Hatalmas ágy, könyves polcok, íróasztal számítógéppel és gardrób. Egyszerű letisztult színek, semmi csicsa.

  - Én megnézem itt – szó Carly miközben kinyitja a gardrób ajtaját. Eleresztek egy „sejtettem” mosolyt. – Ki tudja, lehet, hogy itt rejtett el valami fontosat. – indokolja tettét.

- Ja, biztosan… - mormogja El, aki az íróasztalt választja. Nagyon morcos lett a kutyás incidens után. Lehet, hogy megveszett. Nem hinném, de azért nem is vetem el ezt a lehetőséget. Mondjuk, én sem repesnék az örömtől, ha egy medveszerű husky megtámadna és szétmarcangolná a karomat.

  A polcokhoz lépek. Végignézek a könyveken… egyszer csak megtorpanok. Vagy öt darab fekete bőrkötéses könyvszerű valami van elrejtve a kötetek sűrűjébe. Kezembe veszem az elsőt. Semmi cím vagy díszítés. Belelapozok. Izgatottságomban gyorsabban ver a szívem.

- Nem igaz… - suttogom. Remegni kezdek akárcsak egy fázós csivava ugyanis a kezemben tartom Chris Webber naplóját, amiről én sosem tudtam és szerintem más sem.