Tell 'em that is my birthday

39. Fejezet

  Mintha csak egy álomból ébrednék. Áttöröm a valóság és az álomvilág közti vékony áttetsző fátylat és sokkal éberebbé válok. A valóság mondhatni arcon csap. Az öröm, mint egy orkán felkapja a szívem és csak viszi, amilyen messzire csak tudja.

- Boldog születésnapot Hanna! – ordítja a színes tömeg az arcomba. Az, hogy meglepetést okoztak, enyhe kifejezés. Sokkos állapotba kerültem. Elfelejtkeztem volna a saját születésnapomról? Nagyon úgy látszik.

  Körbenézek. A mosolygó arcok tengerét egyenként azonosítom. Itt van Ed, Emily, Eleanor, Adam, Abby, Cynthia Rose, Michael, Cheryl, Daniel Peazer, Jesy, Perrie, Leigh-Anne, Jade, Harry, Taylor, Zayn, Liam, Louis, Niall és természetesen Carly meg persze pár számomra ismeretlen ember. Parfüm és emberek különféle illata keveredik a meleg levegőben. A házban vegyesen megtalálhatóak a szilveszteri és szülinapi dekorációk. Egy hosszú büféasztalon rengeteg étel és egy gyönyörű színes torta foglal helyet. A háttérben dobfelszerelés é gitárok. Carly fejvesztve rohan felém, már amennyire a tíz centis magas sarkúja engedi és megölel. Olyan igazi lányos-barátnős szorongatás ez, ami mindkettőnknek sokat jelent.

- Remélem nem haragszol, hogy magadra hagytunk, de muszáj volt máskülönben nem tudtunk volna meglepni. – motyogja a vállamba fúrva arcát.

- Dehogy haragszom – mosolygok és továbbra is őt ölelem. A mellettünk elsétáló Josh kapucniját is elkapom és bevonom az ölelkezésbe. az illatok, ez emberek, az arcok, a nevetés hangja, a cipők kopogásának szimfóniája, ahogy a ruháim a bőrömhöz simulnak… mindent próbálok örökre az emlékezetembe vésni. úgy érzem, hogy ez az egész olyan most az én sebzett, össze-visszakarcolt, sérült lelkemnek, mint valami csodatévő orvosság.

  Mindenki itt van, aki egy kicsit is számít nekem. Most ez a sok ember arra vár, hogy reagáljak. Szép lassan kibontakozok barátim öleléséből.

- Köszönöm! – visítom rendkívül lányosan. Máskor nem tennék ilyet, de most nem bírok, magammal ugyanis a szívem majd szétrobban a temérdek boldogságtól, ami benne van ebben a percben. A többiek velem visonganak.

  Ezt követően valahol a hatalmas nappali másik felében elindul a zene és megszólal egy ismerős hang. Selena Gomez belekezd a Birthday című dalába. Elkerekedett szemekkel bámulom az énekesnőt. Képtelen vagyok hinni a szememnek. valóban Selena énekel az én szülinapomon? Megáll az ész!

  Miután vége a dalnak egy pezsgős poharat nyomnak a kezembe. Belekortyolok, aztán a barátnőmre nézek.

- Egy pohár valódi pezsgő jár az újdonsült 18 évesnek. – szabadkozik Carly és bár nem szeretném a nagykorúságom első óráit részegen fetrengve tölteni, felhajtom, a maradék italt mire hatalmas tapsot kapok.

- Induljon a buli! – ordítja Niall és a szemembe néz. Én meg elmosolyodok. A szemei fájdalmasan szép kékek.

- Induljon. – bólintok nevetve.

*10óra múlva*

  Kinyitom a szemeimet. Emlékképek kúsznak a fejembe a semmiből: neonfények, dübörgő zene, egy medence, versenyek, nevetés, amitől már görcsben áll a hasam és Niall. Lassan felkelek, de a hajamnál fogva valami/valami visszaránt. Visszahuppanok a puha fehér párnák közé. Morgást hallok közvetlenül magam mellől. Két ujjam közé csippentem a takarót és óvatosan felemelem, mintha valami veszélyes lenne alatta. Végül Niall borzas szőke feje bontakozik ki előttem. Homlokára, arcára, sőt meztelen felsőtestére is mindenfélét irkáltak: hülye vagyok, üss meg, mindenféle rajzok vannak még és a Bee Gees Stayin Alive című dalának egy részlete, amit őszintén nem igazán értek, hogy mit is keres rajta. Megpróbálok újra felülni, de akkor rájövök, hogy elsőre miért nem sikerült: Niall jobb keze bele van ragadva a hajam végébe.

- Elég már kiscica… - motyogja az alvó fiú. mi van? Milyen cica?

- Te meg milyen macskáról beszélsz, - mondom, neki félhangosan mire felkapja a fejét. Körülnéz, majd hosszan fájdalmasan felnyög.

- iszonyúan hasogat a fejem. – szemöldökeit összehúzza, szemit pedig pár pillanatig csukva tartja. – Arra emlékszem, hogy bejöttem ide és valamiért egy macskát kerestem… aztán gondolom megláthattam a hajad, amire azt hittem, hogy khm... egy cica. Mennyit ihattam az este? – szégyenkezve lehajtja fejét.

- Tény hogy ahányszor láttalak mindig tele volt a poharad. – kuncogok. Egyszerre nevetünk fel. – Szóval… miért is vagy hozzám ragadva?

  Utolsó mondatomat követően elindulunk a fürdőszobába. Ezzel egyetlen egy gondom van: Niall udvariasan ki akarja nyitni nekem az ajtót és akkor jön rá, hogy nem kellene, mikor a jobb kezével megfogja a kilincset és magával rántja a fejemet is. ez nem lesz egy könnyű menet. bent rögtönzött frizurát vágunk nekem és kiszabadítjuk Niall kezét a hajam fogságából. A tükörben vizsgálgatom a maradék szőke loboncomat. Megfésülködök és arcot mosok. Visszafordulok ír barátom felé, aki magában röhögcsél ugyanis a haj nem jött le a tenyeréről így úgy néz, ki mintha szőrös lenne. Kérdőn nézek rá, hogy most mi lesz, de ő csak megrántja, a vállát és elindul lefelé. Én a szekrény felé megyek, hogy keressek, valami pulcsit ugyanis elég hideg van. A bútorhoz lépek és kinyitom az ajtaját. Ekkor valami meleg és rettentően nehéz zuhan rám. Elvesztem az egyensúlyomat és én is a földön kötök ki… Liammel együtt.

- Hát te meg mit kerestél a… - hirtelen szobát akarok mondani, de az jobban, érdekel, hogy miért a szekrényből került elő – szekrényben?

  Meg kell böködnöm, hogy rendesen magához térjen. Térdig érő sort van, rajta aminek az egyik szára félig le van szakítva és egy fehér póló, aminek a mellkasára valaki fekete filccel két igencsak amatőr női mellet rajzolt. Arca már kissé borostás és a szemei feketével vannak kihúzva, mint egy lánynak. ennek tetejébe a száján elkenődött rúzs piroslik. Hadd ne mondjam érdekes látványt nyújt a One Direction egyik legfelelősségteljesebb tagja totál másnaposan. Először az egyik szemét nyitja ki aztán a másikat, végül felül és az előbb említett szekrények dönti a hátát.

- Hát én… - kezdi, de nem igazán tudja folytatni. Na, most kezd elegem lenni, hogy mindenki csak feltételez dolgokat meg hebeg-habog. Mi történhetett hajnali kettő után, merthogy akkor feküdtem le aludni. valószínűleg folytathatták a bulizást vagy abba sem hagyták. Idegesen felsegítem Liamet a földről.

- Most elmegyünk, megkeressük a többieket és majd együtt összerakjuk, hogy mi történt tegnap. – a kissé kába fiúval együtt lesétálok a nappaliba ahol érdekes látvány fogad: Louis egy üres felfújható halacska mintás kis medencében fetreng. Mindenféle egész, félbevágott vagy összekaszabolt ruhadarabokkal beterítve. És nem ez a legelképesztőbb, hanem az, ahogy mindegy egyes ujjára egy-egy körömvágó ollót erősített valaki. Niall a kanapén fekszik és iszonyatos hangerővel nevet. Zayn mellette ül kezében egy tál müzlivel és a fejét ingatja.

- Zayn kérlek, mondd, hogy beszámítható és józan állapotban vagy. – sietek oda hozzá.

- Nagyon úgy látszik, hogy utánad én vagyok az egyetlen normális a házban– bólogat.

- Hála Istennek! Akkor kérlek, segít összeszedni ezeket az idiótákat és derítsük ki mi történt velük. Szétvet a kíváncsiság. – fogom a fejem és körbenézek. Fogom a kisasztalon lévő ásványvizes palackot és meglendítem a medencében alvó fiú felé, hogy felkeltsem.

- Ne! – kiált Zayn de már késő. Az üveg teljes tartalma ráloccsan a már ébredező Louis arcára. Borzasztóan erős alkoholszag mar a tüdőmbe. – Az vodka volt.

- Bocs hogy azt mertem feltételezni, hogy egy ásványvizes üvegben víz van. – nevetek fel idegesen. Zayn feláll és a kezembe nyom egy poharat.

- Na, ez már víz. Nyomassad az arcába.

  Én megköszönöm, majd ezt is rálocsolom Louis-ra, aki felháborodottan talpra ugrik. szörnyülködve végignéz magán, a barátin és a szobán majd csak ennyit kérdez: - Mi történt?

- Nyomás a konyhába és mindent megbeszélünk. – mutatok a helyiség felé. Engedelmesen megindulnak mind a négyen. Mikor leülünk, észreveszek egy borítékot a nevemmel az asztalon és eszembe jut, hogy Harry nincs itt. Egy pillanatig csak meredek a borítékra aztán rájövök, hogy a kézírás csak a göndör hajúé lehet. A farzsebembe teszem a levelet. Még ráér. Először rendbe kell tenni a fiúkat és a házukat.

- na, akkor kezdjük az elején. Este 7 óra 14 perc. Josh belök az ajtón. Utána mire emlékeztek? – szemöldök felvonva rájuk nézek, de csak hümmögést és „fogalmam sincs, örülök, hogy a nevemre emlékszem” –et kapok válaszul. Aztán arra az emberre nézek, aki ötünk közül talán a legjobban képben van.

- Kezdj el regélni! – fordulok Zayn felé, ő pedig belekezd egy hosszú, mulatságos történetbe.