Rollling in the deep

43. Fejezet

  Gondolkoztam. Talán túl sokat is és talán ezért derítettem ki hogy a mai napon pontosan hol fog tartózkodni. Egész úton remegek. Sürgősen beszélnem kell vele, mert most jutottam el arra a pontra ahol meg kell oldanom ezt a lezárt majd újra előhúzott ügyet. A halogatás ellenére tudtam, hogy meg fog történni, azonban ehhez kellett némi noszogatás, ami Harry és Taylor kapcsolatának megsemmisülésében nyilvánult meg.

  A „nagy betörés” utáni napon Taylor felhívott, hogy tudnánk-e találkozni. Így áthívtam hozzánk. Csak a bátyám van otthon, mert a szüleink elmentek bevásárolni. Leül az ágyam szélére. Vékony lábát és karjait is keresztbe fonja. Fészkelődik, a táskájával babrál. Én az íróasztalomnak dőlve állok.

- Akkor elkezdenéd? – kérdezem türelmetlenül – Közel egy hónapja várok az igazságra.

- Szóval először is tudnod kell pár dologról. Cheryl az én kérésemre rombolta le az irodát és terelte rád a gyanút majd emiatt rúgtak ki.

- Tudom. – hangom keserűen úszik a levegőben – Rábírtam őt hogy meséljen kicsit arról a napról, vagyis inkább rájöttem és követeltem, hogy mondja el.

- Ó. – megköszörüli a torkát – Akkor jöhet a következő. Volt egyszer mikor én felmentem Chrishez, a szobájában voltunk te meg…

-… rátok nyitottam. – szinte azonnal tudtam – Ó te jó ég, az te voltál. – elhalkulok, a torkomat mintha egy kötél szorongatná. Szemeimnek száraznak kell maradnia. – Folytasd. – suttogom, miközben érzem, hogy a rég elnyomott érzéseim áttörik az üvegfalat mely mögé bezártam őket.

- Most jön a nehezebbik része. Valószínűleg azon a napon – erőt vesz magán, ajkára egyre nehezebben gyűlnek a szavak – lettem terhes. Tőle. Mikor elmondtam neki hihetetlenül dühös lett. Ordibálni kezdett velem. Annyira féltem nem tudtam mit csináljak, hiszen Chris nem egy egyszerű eset. Teljesen kikelt magából. Elszaladtam, annyira megijedtem, nem tudtam mit csináljak. – levegőt vesz – Egy teljes nap sírás és gondolkodás után közöltem vele hogy elvetetem. – hangja elhalkul és vele együtt a szoba is. Mind az órám ketyegése mind az eső kopogása megszűnik, az összes apró zaj, zörej, hang elhal. Nem mertem ránézni, mert akkor elsírnám magam. – Szörnyű volt, de muszáj volt megtennem. Ez az egész olyan volt mintha kiragadtak volna egy darabot a lelkemből. Elképzelhetetlenül fájt és most nem a műveletre gondolok, hanem magára a lelki részére és nem volt vége. Chris rátett egy lapáttal. - sóhajt hosszan, szaggatottan, szívfájdítóan. – A műtét után Chris elkezdte a hadműveletet, amit kigondolt: megzsarolt, hogy ha nem segítek „kicsinálni” téged akkor elmesél mindent a médiának. Sajnos ekkor már nem tudtam volna bizonyítani az apaságát így ő védetté vált. Én viszont nem mert a média, a tévé, az újságok egy másodperc alatt szétharsogták volna. Egy kis sztoriból óriási hír kavalkádot indítottak volna. Így segítettem neki. Telt-múlt az idő, megismertelek.  Normális lánynak tűntél így nem igazán tudtam rád halálos ellenségként tekinteni és csakis azért ellenségeskedtél velem, mert én is azt tettem veled. Igen, megpróbáltam szétzilálni az életedet, a barátaidat elriasztani, sértegetni, csak a munkahelyedet sikerült elvennem, na meg a Cheryl és közted lévő barátságot. Rosszul tettem. Elkezdtem ellenállni neki, aztán rádöbbentem, hogy abba kell hagynom ezt az egész játékot. Nem akarok tönkre tenni valakit, csak azért mert engem is tönkre tettek. Csináljon azokkal a fájlokkal, amit akar. A munkádat ért támadás egy utolsó elkeseredett szárnycsapás volt részemről. – szünetet tart, de tudom, hogy még van valami. zihál, majd megnyugszik szép lassan. Én nem sürgetem. Az íróasztal megnyikordul, mikor a súlyom már nem nyomja többé. Átülök mellé az ágyra. – Van… van még valami.  – lehajtja a fejét. Arcába hullik világos szőke haja és azt veszem észre, hogy farmerjét könnycseppek pöttyözik be – Én szaladtam át figyelmetlenül az úton. Chris édesanyja miattam került kórházba. – na, itt szakad el a cérna – Miattam történt Chris mégis téged okol. Miattam büntet! – teszi hozzá hüppögve. – Annyira bántotta, hogy szakítottál vele… nagyon szeretett, nem tudta elhinni, hogy nem te voltál… képtelen volt…

  Itt aztán végképp véget ér a beszélgetés. Szívszorítóan, hangosan zokog. Taylor egyszer csak átölel. Karjait erősen körém fonja, körmeit belevájja a bőrömbe. Nem fáj, csak érzem, hogy ott vannak és kis félhold alakú bemélyedések maradnak majd a helyén. Ekkor én sem bírom, már tovább hagyom, hogy elárasszanak a régi érzelmek. Könnyek fájnak vég nélkül mindkettőnk arcán. filmbe illő zokogást produkálunk.

  Meglepetésszerűen robban be a szobába Josh egy serpenyőt tartva ütésre készen. Gondolom azt hitte betörőt láttunk vagy legalábbis valakit, akit le kéne ütni.

- Mi történt? - kérdezi a serpenyőt leeresztve. Arckifejezése rendkívül zavarodott, méghozzá érthető okokból. A húga együtt sír egy világhírű sztárral.

- Chris… - nyögjük egyszerre Taylorral. Erre aztán ellágyul, ledobja, a serpenyőt a földre majd mindkettőnket átölel és mellénk telepszik az ágyra. Mi meg jobbról-balról is sírunk a fülébe és kapaszkodunk belé mintha meg tudna menteni minket a nagy ronda igazságtól, aki hatalmas pofont kevert le nekünk az imént

  Miután kisírtuk magunkat és éppen Taylort kísérem ki az ajtón, megáll előttem és csak kiböki:

- Mikor Harry megtudta szakított velem. Azonnal. – elképedt arcot vágok. Mióta megismertem a Haylor párost mindig azt akartam, hogy szakítsanak, de most egészen máshogy állnak a dolgok, máshogy vélekedek. – Nyugi. Most először mosolyodik, el mióta itt van. Egy beletörődő mosoly volt ez. – Nem működött volna. Csak egy fellángolás volt. Egy hullócsillag szerelem. Tudod, gyönyörű a fénye pár másodpercig, de aztán eltűnik mintha sosem létezett volna. Ez így volt jól bár Harry nem viselte túl jól. – az órájára pillant, majd grimaszol, egyet ás elhúzza kirúzsozott száját. – Mennem kell. Még találkozunk.

  Ezután eltűnik a gomolygó ködben. Visszamegy és beleolvad a sztárok világába, hogy legalább pár óráig ne kelljen ezeken a dolgokon gondolkodnia.

  Pocsolyákon vágtatok keresztül. Még gyorsabban haladok a célom felé, ami egy magas tízemeletes iroda épület ugyanis Chris itt forgat valami idétlen parfüm reklámfilmet. Lassan megpillantom az égbeszökő épület hátulját. Ott van pár fiatal alkalmazott. Felfigyelek a beszélgetésükre.

- Láttad, hogy néz ki a Webber fiú? – mondja a vörös hajú.

- Ah, gyönyörű, mint egy igazi angyal. – ábrándozik a szőke.

- Ja és nemsokára leugrik – teszik hozzá ijedezve.

  Ebben a pillanatban megáll bennem az ütő. Rendben, elég idegesítő és ördögi meg lehet, hogy a hátam közepére sem kívánom, de azért mégsem szeretném, hogy öngyilkos legyen. Elosonok a lányok mögött majd be a hátsó ajtón és lélekszakadva rohanok felfelé kettesével szedve a fokokat. A negyediken egy résnyire nyitott ajtó mögött pillantom meg. Fekete szűk farmer van, rajta mely itt-ott ki van szakítva, felső testét nem takarja póló. minden izma kirajzolódik. egy vékony szemű ezüst nyaklánc van a nyakában. Arcán mintha minimális smink lenne, és ami a legfurcsább az a hátához rögzített két óriási krémfehér angyalszárny. Olyanok akár az igaziak. A fiatal asszisztensek tényleg nem túloztak, mert úgy néz ki, mint a tini lányok álmaiban megjelenő angyalfigura. Csakhogy ő egy igazi sorcsapás nem jóságos angyal.

- Nehogy ki merj ugorni! – kiáltok, rá mire összerezzen. Felém fordul, szemében látszik a meglepettség. – Muszáj megbeszélnünk valamit. Nem halogathatjuk tovább.

- Hanna, most igazán nem alkalmas… - kezdi.

- Engem meg igazán nem érdekel. Egy teljes hónapig rettegtem a jelenlétedtől, az egyik barátomról kiderült, hogy hazudott, csapást csapásra mértél. Szerinted tudok még várni? – teljesen kikelek magamból. A feszültség, a várakozás és a rengeteg titok szoros hálója a legrosszabbat hozza ki belőlem.

- Készülj fel, nemsokára kezdünk! – nyit be a lent látott vörös hajú lány.

- Tíz perc. – mondja ellentmondást nem tűrő hangon. A lány azonnal kihátrál és csendesen becsukja az ajtót.

- Mindent tudok Taylorról, az autóbalesetről és a többiről.

- Igazán? – kevés dühöt, idegességet vélek felfedezni a hangjában.

- Tisztázni szeretnék végre valami. nézz a szemembe. – megint szembesülök a felemás szempár hatalmával – Most az igaza mondom, amit te is tudsz, de valamiért nem akarsz elfogadni. Nem miattam történt a baleset és a szakítás is jogos volt részemről. Fogd fel! – lehatja fejét. – Akkor miért tetted tönkre az életem? Kérlek, mondd el!

 - Valakinek bűnhődnie kellet a fájdalomért, amit éreztem – kemény tekintetével újra a szemembe néz. Kicsit megijeszt. Talán mert most nem olyan, mint amilyen lenni szokott. Most érzelmes, nem próbál elrejteni semmi, őszintének tűnik, mint egy kisfiú. Nyel, egyet majd folytatja – Tudom, hogy én voltam a hibás, de túlságosan lesújtott, hogy szakítottál velem, talán mert… - nagy levegőt vesz, azt hiszem most valami világrengetőt fog mondani – Tényleg szerettelek.

  Tátva marad a szám. Látni azt, hogy Chris száját elhagyja ez a szó és ráadásul rám vonatkozik az egyik legszürreálisabb dolog az életemben. Ez nem vall rá mégis kimondta.

- Most már mennem kell – mondja és fellép a párkányra – Mehet! – ordítja. Én meg ösztönösen rávetem magam. Most nem ugorhat ki az ablakon, hiszen mindent tisztáztunk, oka sincs rá. De már késő. Méghozzá annyira szerencsétlenül késő van, hogy engem is magával ránt. Zuhanunk a föld felé. Megállíthatatlanul.