Spaces

44. Fejezet

  Csak zuhanunk lefelé. A félelem egy szempillantás alatt szétárad a testemben szinte elemészt. Nem tudok, mit tenni csak még erősebben kapaszkodok Chrisbe, aki éppen most vet véget az életünknek. A jeges téli szél szinte átfúj rajtam aztán egyszer véget ér a zuhanás. Mindössze egy pár másodpercet vesz igénybe az egész produkció. Valami hatalmas puha, párnaszerű dolognak ütközünk. Hangokat hallok, dühösnek tűnnek.

- Mit keres itt ez a lány?

- Mi történt? Mindenki jól van ugye?

- Ez a lány nem volt benne a forgatókönyvben!

  Micsoda? Forgatókönyv? Ez nekem új. Hanyatt fekszem. Kinyitom a szemem és nem látok se poklot se mennyországot csak halványkék eget felhőkkel borítva. Lekászálódok a párnaszerű dologról, amire ráestünk majd a már felegyenesedve álló Chrishez sietek.

- Nyugi Brad! Inkább nézd meg a felvételt, lehet, hogy használható. – beszéli le a lenyakazásomról a rendező feliratú székben ülő férfit.

- Ez meg mi a franc volt Chris? – kérdezem. Átvert, azt hittem öngyilkos akart közben pedig csak erről a bugyuta reklám filmről volt szó. Annyira hülyén érzem magam. Szégyen hogy mindig be tud húzni a csőbe. Az idegesség átveszi ép elmém felett a hatalmat és akkora pofont adok neki, hogy még sokáig visszahangzik a fülemben. Arca egyre csak pirosodik a kezem nyomán. Úgy tűnik váratlanul érte, de nem érdekli. Csak haza akarok menni, el a közeléből mert azok után amiket odafent mondott, nehéz eldöntenem hogy szívatott vagy az igazat mondta. Át kéne gondolnom, megemésztenem a dolgokat.

- Ez a felvétel mennyeire sikerült! Felhasználhatnánk a filmhez, kedves… - kérdezi Brad némileg barátságosabban.

- Hanna Reid – vetem oda – és azt csinálsz, amit akarsz – adok neki szabad kezet mérgemben és a mielőbbi szabadulás reményében.

  Ezek után megfordulok és elindulok haza. Otthon se szó se beszéd lefürdök és ágyba bújok. Egy jó nagyot szeretnék aludni, elmenekülni az álmok varázslatos világába és lazítani. Belesüppedni és átengedni magam az időszakos felejtésnek.

  Reggel a telefonom ébreszt. Nem mintha beállítottam volna. Kinyitom az álomtól összeragadt szemeimet és egyből felveszem.

- Halló.

- Jó reggelt Hanna! – hallom meg a nevemet hosszan elnyújtva Niall hangján.

- Ó, szia.

- Azért hívlak, hogy lenne-e kedved holnap eljönni a stúdióba. Megint felveszünk néhány számot meg van pár új is, amit megmutatnék. Szóval?

- Persze hogy van kedvem.  – válaszolom lelkesen. Na, végre valami jó is történik. Megbeszéljük a helyszínt és időpontot.

- Nem lenne gond ha Carlyt is vinném?

- Hozd csak.

- Rendben. Szia – és letesszük. rögtön értesítem barátnőmet a programról.

  Másnap a megbeszélt időpontban már a stúdió előtt toporgunk. Niall kijön értünk. Bent Carly körbe-körbe forog és nézelődik. Kicsit olyan ebben a csodálkozó állapotban, mint egy hiperaktív kisgyerek. Nagy baba kék szemeit tágra nyitja és úgy nézelődik. Kecsesen leheveredik az egyik fekete bőr fotelra. Követem a példáját.

- Először megbeszéljük, mivel kezdjük, aztán két dalt felveszünk a harmadik albumunkra. A Midnight Memories és az Alive-ot. Ti hallhatjátok először. – ismerteti a menetrendet ír barátunk.

  Aztán besorjáznak a kis felvevő szobába. Nagyon tetszik, amit hallok. Mindkét szám jó tempójú, pörgős és vidám, de olyan más. Mintha kicsit felnőttesebb volna vagy mintha a két album felvétele közt évek teltek volna, el pedig szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen érettebbek ezek a dalok. Van mondanivalójuk a dallam pedig olyan, hogy még az én Kate nagymamámat is megmosolyogtatná; az meg már nagy szó.

  Észrevettem Harryt. Szerintem a környezetében mindenki észrevette, de békén hagyják. nem lehet könnyű, hiszen a szakítások általában nem azok. A szeme véreres és nem csillog olyan pajkosan, ahogy szokott, az ajka kicserepesedett és nem ékesíti mosoly, haját sapka takarja egy-két rakoncátlan tincs kivételével. Egyszerű farmerban van, amit kockás inggel párosított.

  Mikor a felvétel véget és Louis és Liam kimennek az automatához, Zayn felhívja a barátnőjét, Carly szintén egy hívást bonyolít le, Harry a felvevő fülkében marad. Niall meg egyenesen felém tart. Beszélgetünk.

- Van egy meglepetésem számodra. – mosolyodik el és a kezembe ad egy cédét. – Hallgasd meg. Ezek a számok felkerülnek a lemezre és egy bizonyos személyről szólnak – néz a szemembe. majd elkapja a tekintetét és felveszi a zsebében rezgő telefont. – Ezt le kell intéznem – tátogja, aztán elhagyja a helyiséget. Egyedül maradok a boldogságtól repeső szívemmel és a szomorú Harryvel.

  Kihasználom az adandó alkalmat és bemegyek hozzá. Hátát és fejét a mögötte lévő falnak dönti, egyik lábát felhúzva ül, míg a másik kinyújtva a földön hever. Kezével a nyakában lógó apró keresztet szorongatja.

- Hogy vagy? - fogalmam sincs, hogyan kezdhetném, tehát csak belevágok. Hangom halkan, lágyan repül a levegőben.

- Szarul – mondja – Gondolom, el tudod képzelni mennyire kikészültem.

- Hidd el, tudom… - szólok – Én személyesen az ördöggel jártam. – elhatalmasodó rossz érzéseimre nem figyelek.

-  Megszerettem, de nem működött. Aztán még elmondta azokat a dolgokat. Te megértesz ugye? – mondja kábán, lassan. Hangjából érződik, hogy megértésre vágyik.

- Igen – maximálisan megértem. Majdnem ugyanazokat a dolgokat éltük át.Néma könnyek lepik el arcát, ahogy hálásan rám néz. Talán egyszer s mindenkorra ki akarta mondani ezeket a dolgokat. Jól teszi, hogy elmondja valakink, mert a csalódottság csendes gyilkos és belülről őrli fel az embert. Egyszer csak meleg ajkait érzem az enyémen és könnyeinek sós ízét. Alig két másodpercig tart az egész, mert ellököm magamtól. Közben léptek zaja hallatszik és Niallt pillantom meg majd ajtó csapódást halok. Fájdalmas szívet tépő ajtócsapódást. Harry felé fordulok, aki hozzám hasonlóan meglepett arcot vág. én erre dühösen megpofozom. Ezen a héten már ő a második. Elég a hatalmas csattanás és észhez tér. Mi történik?

- Te jó ég! Mi a francot csináltál? - megrázom a fejem és hitetlenül meredek magam elé. aztán még mielőtt késő lenne, Niall után szaladok.