That's what you get when you let your heart win...

46. Fejezet

  Reggel a földön ébredek. Biztos kiestem az ablakfülkéből. Felkelek a padlóról és úgy, ahogy vagyok, leballagok reggelizni. Már mindenki az asztalnál ül: anyakávét iszik, apa olvas, Amanda és Josh pedig reggeliznek és valamiről pusmognak. Neki állok enni. Köhögök párszor, majd még néhányszor.

- Úgy hallom valakit el kéne vinni az orvoshoz. – mondja Amanda.

- Ja, egy állatorvoshoz, ha így ugat. – utal a köhögésemre Josh. Ezért egy igazán ronda pillantást kap tőlem. Anya ráteszi a tenyerét a homlokomra.

- Jézusom de forró vagy. Egyél, aztán öltözz fel jó melegen, mert megyünk az orvoshoz. – mondja anyaellentmondást nem tűrő hangon. Így hát elcipel az orvoshoz én meg hagyom. az orvos megállapítja, hogy rettentően piros a torkom, lázas vagyok és nem mellesleg nagyon megfáztam. Úgyhogy ezen a héten forró teát kell innom és feküdnöm, hogy rendbe jöjjek.

  Az elkövetkezendő napokban semmi említésre méltó nem történik. Minden sorozatot végignézek és az összes karácsonyi film ismétlését is, vödörszámra döntöm magamba a teát és néha egy kis C vitamint is lenyelek hozzá. Az állapotom szép lassan javul.

  Pénteken hangosan kopogtatnak az ajtón. Szeretnék kiabálni, hogy „gyere be” de a fájós torkom nem engedi így nem kevés torokköszörülés árán tudok csak megszólalni rendesen.

- Na nehogy már belerokkanj pár szóba. – dugja be a fejét az ajtón Josh. – Hoztam neked pár embert, hogy felvidítsanak. – újságolja mosolyogva. Bár nem említettem neki, de tisztán látszódott rajtam a szomorúság és szerintem sejtette, hogy Niall meg köztem van némi feszültség.

- Köszi, te vagy az egyik legjobb testvér. – mondom rekedten. Hihetetlen hogy Josh mindig tudja, mire van szükségem.

  Szép sorban belép a szobába: Adam, Abby, Michael, Cheryl, Ed és Emily. Azaz az egész deszkás csapat. Rendkívüli módon meghat, hogy eljöttek hozzám látogatóba. Mind az ágyamra vetődnek, illetve aki nem fért ide az a szobámban lévő kanapéra ül. Mindenféle sztorit mesélnek, főleg a karácsonyról, a családról meg úgy általában véve mindenről.

- Ja, most jut eszembe, hoztam neked húslevest! – rikkantja Ed. Előveszi a fehér szatyrából az éthordó dobozt és a kezembe nyomja egy kanállal együtt.

  Épphogy csak belekóstolok, de máris elkezdi marni a számat és a nyelőcsövemet.

- Vizet, vizet! – suttogom rekedt hangomon. Beletelik egy kis időbe, mire csillapítani tudom ezt az égető érzést. – Hát ez meg mi volt?

  - Mivel félig magyarok vagytok, valami magyaros dologgal akartalak meglepni. Azt írták az interneten, hogy szeretitek a csípőset ezért raktam bele Tabasco szószt. – mosolyog sajnálkozón Ed miközben mindenki nevet a szerencsétlen eseten. Emily a fejét csóválja bátyja együgyűsége miatt. – Hát tény hogy nem vagyok egy konyhatündér. – röhögi el magát a végén ő is.

 Egész délután elbeszélgetünk, hülyéskedünk. Anyának úgy kell hazaparancsolnia őket. Miután elmentek egyből minden visszatért a rendes kerékvágásba: olyan ramatyul érzem magam, mint az érkezésük előtt. nemcsak a betegségre gondolok, hanem a visszatérő emlékképekre is: Chris angyalnak öltözve elrugaszkodik, az ablakkeretről én meg utána vetem magam, Ahogyan Harry arca közeledik, és az enyémet súrolja, Niall döbbent arckifejezése, az a pillanat mikor meglátom a mosdóban majd a rajongók erőszakossága.

  Nappalok és éjszakák váltakoznak. Egyre jobban érzem magam testileg, de lelkileg csak romlik a helyzet. A betegségemet hétfőre mintha csak elfújták volna. A család egyre többet van együtt hála a szüleinknek: társasozunk, együtt vásárolunk be és bugyuta családi filmeket nézünk. Látják rajtam, hogy a gyógyulásom ellenére valami még mindig nincs rendben, de akárhányszor rákérdeznek a szemem alatti táskákra vagy a hirtelen hangulatváltozásaimra, elterelem a szót. Ezt az egész”rosszul vagyok magamtól” dolgot Carly vette legjobban a szívére. Mindenképpen ki akart belőlem csikarni valamiféle pozitív megnyilvánulást.

  Kedd délután átugrott hozzám és már vagy egy órája próbál lelket verni belém. Nem igazán reagálok csak meredek Az így jártam anyátokkal sokadik részére mikor elhangzik az a mondat, ami felszítja bennem a tüzet.

- Így akarsz itt heverni. Ezt akarod neki mutatni? Hogy egyetlen apró malőrtől a földre hullasz és nem is küzdesz tovább. Komolyan képes vagy feladni, ha már idáig eljutottál? – egy pillanatra leveszem a szemem a képernyőről és elgondolkozok azon, amit mondott. ránézek Carlyra. Ő szépen ki van festve, lezser, de csinos ruhákban van és eljött az igénytelen barátnőjéhez, hogy lelket öntsön belé és felrántsa a padlóról. Nem hagyja, hogy a porba hulljak.

- Igazad van. – régen hallottam már a saját hangomat. Felpattanok, és a szekrényhez sietek. Szélsebesen nézegetem a ruháimat és kikapok egy párat, amit fel is veszek. – Most elmegyek hozzá és elmagyarázom a helyzetet.

- Hát én… nem így gondoltam. – dadogja zavartan Carly.

- Most visszakozol?

- Nem, dehogyis. akkor menjünk. – sóhajt fel idegesen. Valami van a levegőben, amit nem értek. Valamit nem árul el.

- ha egyszer valamit a fejedbe veszel… - motyogja, miközben én felhívom Louist és megkérdezem Niall otthon van-e mert akkor benéznék.

- Itthon van, de szerintem ez nem egy jó… - kezdi, de én ekkor már nem figyelek rá mivel már fél lábbal az utcán vagyok.

  Hosszan sétálunk, mire elérünk a fiúk házáig. Carly titkon végig próbál lebeszélni az útról, de már összegyűjtöttem a bátorságom szóval megpróbálom. Elvégre mit is veszíthetnék?

  A bejárati ajtóhoz lépek. Sóhajtok egyet-kettőt hogy lenyugtassam tomboló szívemet. Hangokat hallok. A fiúkét és egy ismeretlen. Lányét. Lábdobogást hallok egyre közelebbről. a mögöttem álldogáló Carly megragadja a kabátom és egy rántással az egyik magas bokor mögé ránt, ami a házhoz vezető ösvényt szegélyezi.- Mi a fenét… - „rángatsz” akarom befejezni a mondatot, de kesztyűs kezét a számra tapasztja.

- Kuss, legyen és nézd! – rivall rám, tőle nem megszokott stílusban. És csak nézem. Nézem, ahogy kilépnek az ajtón az éj sötétjébe. Niall meg a lány. Nevetnek. Mikor a lány megfordul, a lábaim egyből rogyadozni kezdenek, mert ismerem, és nem hiszem le hogy pont ő az. Miért kell megint megtörténnie?